A viking Jézus átírhatja a törikönyveket

A viking Jézus átírhatja a törikönyveket

Az 1100 éves ékszer arra utalhat, hogy a dánok korábban vették fel a kereszténységet, mint eddig hitték.

Véletlenül bukkantak rá arra az ékszerre, amely miatt átírhatják a dán történelemkönyveket – írja a Livescience.com a DR Nydeher korábbi cikkére hivatkozva. Az arany nyakéket egy hobbikincskereső hozta felszínre egy kolostor melletti mezőről, ahova azért tudott kiugrani, mert előbb hazaengedték a munkahelyéről pénteken. A fémdetektor pittyegni kezdett, és jött a meglepetés.

„Amióta kiástam, nem tudok másra gondolni” – mondta el Dennis Fabricius Holm. A büszke férfi felnyomta kincséről készült fotót a szociális médiára, ahol többen is azt tanácsolták neki, hogy mutassa meg egy régésznek.

Átírják a történelemkönyveket

A tudósoknak is leesett az álluk a lelettől, Malene Refshauge Beck, az Ostfyns Múzeum kurátora egyenesen kijelentette, hogy a kis figurának ott a helye a történelemkönyvekben, hiszen új megvilágításba helyezi azt, hogy a dánok mikor tértek át a keresztény vallásra. Kékfogú Harald rúnaköve ugyanis azt írja, hogy hivatalosan 965-ben vették fel az új vallást, míg ez a Krisztus-ábrázolás a század első feléből való.

A 4,1 centiméteres, 13,2 grammos aranygolyócskákkal és -zsineggel díszített figura egy gazdag nőé lehetett, vélik a szakemberek. Ugyanakkor az sem kizárható, hogy zsákmányként került tulajdonosához, így keresztényi többlettartalommal nem is bírt. A tudósok találtak már korábban is keresztrészleteket temetési hajókban, ezüstből, de ezek mind későbbiek, mint a mostani. Egy hasonló aranyfigurát, mely hasonló korú is, korábban Svédországban találtak.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »