A vezető nem-hír

A vezető nem-hír

saudibeheading

Eddig hány nyugati nagykövet csápolt a nyilvános és tömeges szaúdi kivégzések ellen?

 

A Der Spiegel német hetilap főszerkesztője olvasóinak tegnap küldött reggeli tájékoztató emailjét így kezdte:” „ma egy nem-hírrel kezdjük, noha az újságíróiskolán a tanárok ettől mindig óvtak. Obama amerikai elnök nem fogadja török kollégáját, Erdogant, mielőtt a héten egy washingtoni konferenciára utazik. E nem-hír nekem fontos, mivel egy másik  nem-hír viszont lehetetlennek tűnik: nevezetesen az, hogy Merkel szövetségi kancellár ne fogadná Erdogánt beszélgetésre, amiért az egy német szatirikus adás miatt idétlenül viselkedett. S mert hagyja, hogy török újságírók ellen per folyjék. És mert Hasnain Kazum kollégámnak nem adott sajtóakkreditációt. Egyetlen mondattal: mivel Erdogan nem tartja tiszteletben a sajtószabadságot.”

Ha e népszerű és nagy tekintélynek örvendő német megmondó hetilap a nem-híreket vezető helyre teheti, akkor kövessük példáját, és vizsgáljuk meg e témában azokat a nem-híreket, amelyek másoknak tűnhetnek kiemelten fontosnak ugyanebben a témakörben.

Kezdjük akkor a szatirikus adással.

A Norddeutsche Rundfunk (NDR – észak-német közszolgálati adó) március 17-én kétperces gúnydalt mutatott be nézőinek, amelyben azt énekelték:  „Erdowie, Erdowo, Erdowahn” (lefordíthatatlan szójáték Erdogan nevével, kb.: hogyan, hol, Erdoőrült?).  Ami a szintén közszolgálati ARD adónak annyira megtetszett, hogy még aznap átvette, és így több tíz millió nézőjének volt min csemegéznie.

 

E gúnydal és a közben bejátszott felvételek, illetve feliratok kicsapták Recep Tayyip Erdogan török elnöknél a biztosítékot. Külügyminisztériuma bekérette Martin Erdmann ankarai német nagykövetet. A német külügyminisztérium nem volt hajlandó német lapoknak nyilatkozni arról, hogy mi történt a fejmosásos találkozón. Amit csak azért említünk itt, mert a hivatalos Berlin szerint ez nyilván nem-hír. Aminek a fonákságára a kormány tegnap délután ébredt csak rá. Ekkor Berlin hivatalosan utasította vissza – természetesen a sajtószabadságra hivatkozva és, mint tegnap a Frankfurter Allgemeine Zeitung portálján megjegyezte, „irritálóan későn” – Erdogán bírálatát, és e bírálatra azonnal rácsatlakozott Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság addig szintén ölbe tett kézzel ücsörgő elnöke.  Az ankarai német nagykövet nyilván azzal érvelt, hogy Németországban a közszolgálati média szabad és független.

Hogyne.

Ahogyan az ARD testvérkéje, a köztudottan szintén kormányfüggetlen ZDF, amely 2014 októberének végén a német gyerekeknek egy animáció segítségével mutatta be azt a kiskorúaknak talán nem a legkönnyebben felfogható témát, hogy Magyarország kormánya internetadót akar bevezetni. A hírtől nyilván olyan izgalomba jöttek az óvodások és kisiskolások, hogy még pukedlizni is elfelejtettek Angela Merkel kancellár valamennyi csatornán megjelenő jóságos imázsa előtt.

Az említett kormányfüggetlen adók egészen véletlenül és szintén egészen szabadon, önakaratuktól vezérelve, mintegy varázspálcás beintésre teljes szájzárral fogadták azt a számukra nem-hírt, hogy szilveszter éjszakáján Köln belvárosában migránsok hordái erőszakos cselekedeteket hajtottak végre vendéglátó országuk hölgytagjai ellen.

Mint az omertában résztvevő,  közvetlenül a kancelláriaminiszter alá rendelt Deutsche Welle, amelynek szintén kedvelt céltáblája vagyunk, s amelynek tévéadásáról éppen tegnapelőtt írt metsző gúnnyal a valóban független és népszerű Deutsche Wirtschafts Nachrichten német gazdasági-politikai hírportál. Bemutatta, hogy miként szegez rosszindulattól csöpögő, újságíróhoz méltatlan kérdéseket Tim Sebastian, a volt BBC-s Hard Talk műsorvezetője Frauke Petrynek, a radikális jobboldali AfD párt társelnökének.

Petry folyamatosan kérte Sebastiant, ne mások kijelentéseire reagáltassa, hanem kérdezzen pártja álláspontjairól is. Mire a kérdező odavágta: ilyen a szabad sajtó. A portál pedig azt fűzte mindehhez, hogy az lenne igazán szép, ha az adó ugyanígy kérdezné Merkelt például arról, hogy mikor távozik hivatalából, vagy hogy Németország miért szállít továbbra is fegyvert Szaúd-Arábiának, amely állam zsoldosokat küld az iraki és szíriai kormány ellen harcolók oldalára.

Mindezzel természetesen egy pillanatig sem akarjuk védeni a török elnököt, a német kancellár hirtelen lett puszipajtását, akinek szavára a török haderő mind az Iszlám Állam ellen harcoló, mind a békés kurd civileket egyaránt halomra öli, újságokat száll meg, és újságírókat citál bíróság elé.

Abban Erdogánnak igaza van, hogy két napja élesen kikelt azon Törökországban akkreditált külföldi diplomaták ellen, akik egy török bíróság épületénél jelenlétükkel már másodszor fejezték ki szolidaritásukat a Cumhuriyet című kormánykritikus napilap két újságírója, Can Dündar és Erdem Gül iránt. Erdogan azt mondta: „máshol egy napig sem látják szívesen azokat a diplomatákat, akik ilyen viselkedést tanúsítanak”, és hozzátette: „ez nem az önök országa, ez Törökország!”. Mármint abban volt igaza, hogy kikelt a külföldi diplomaták belügyekbe történő beavatkozása ellen.

De megfogalmazásában már csak részben volt igaza. Ugyanis mi például nem tartozunk a „másholba”, mert nálunk Colleen Bell amerikai nagykövet, akár elődei, bármit mondhat a magyar kormányról, szívesen látott diplomata. De – és ez a mi fő nem-hírünk -, vajon a bírósági épületeknél tiltakozó nagyköveteket képviselő országok miért nem küldték el soha, de soha egyetlen egy képviselőjüket sem egy tömeges szaúd-arábiai nyilvános nyaktilózásra? Hogy jelenlétükkel legalább  kifejezzék, országuk az emberi jogok némi megsértésének tartja, ha a hatalom totális szolgájaként működő bíróságok tucatszámra ítélnek nyilvános kivégzésre embereket. Sokszor koholt vádak alapján, mint ahogyan 2006 őszén a korábbi budapesti kormány rendőr- és igazságügyi terrorja idején ítéltek el futószalagon embereket Budapesten, szintén külföldi diplomaták tiltakozásának totális hiánya mellett.

 

(Magyar Hírlap, 2016-03-31)

 

 


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »