A vérszomjas könyvelő, aki megmentette a maffiát

Július közepén meghalt Bernardo Provenzano, a Cosa Nostra utóbbi éveket börtönben töltő keresztapája. A bűnszervezet azonban köszöni, jól van, és kiválóan alkalmazkodik a változó viszonyokhoz. De hogyan képzeljük el az olasz maffiát ma? Megvan-e még benne a filmekből megismert „romantika”?

Az év július 13-án a milánói Szent Pál Kórházban meghalt a corleonei maffiafőnök, Bernardo Provenzano. Rekordhosszúságú, csaknem 43 évig tartó bujkálás után, 2006. április 11-én tartóztatták le egy Corleonéhoz közeli pásztorkunyhóban. Telefont, internetet nem használt, váltott futárokkal közvetített, írógéppel írt cetliken küldte utasításait, amelyeket bibliai idézetekkel tűzdelt, a címzettekre pedig Isten áldását kérte.

Provenzano életének 83 éve alatt radikális változásokon ment keresztül a szicíliai maffia, a Cosa Nostra (a „mi ügyünk”). A XIX. század eleji gyökerű bűnszervezet legfőbb bevételi forrásai egy évszázadon keresztül az állatlopásból, a zsarolásból, a védelmi pénzekből, a fegyver- és dohánycsempészetből és a közpénzeket is lenyúló építkezési spekulációkból származtak. Maga Provenzano is állatlopással kezdte az 1950-es években, majd a hírhedt corleonei maffiózó, Luciano Liggio maffiás családjának (cosca vagy famiglia) tagjaként aktívan részt vett a helyi rivális klán kiirtásában, ez ügyben 1963. szeptember 10-én elfogatási parancsot adtak ki ellene – ekkor kezdődött több mint négy évtizeden keresztül tartó törvényen kívüli élete. Ettől kezdve több gyilkosságnak is részese lett, felbujtóként és végrehajtóként egyaránt. Kérlelhetetlensége és kegyetlensége miatt társaitól a „traktor” (u’ tratturi) nevet kapta: mindenen és mindenkin átgázolt. Liggio 1974-es letartóztatása után Provenzano és Salvatore Riina, a „vadállat” (la belva) vette át a helyét.

Kábítószer és modernizáció

Időközben az amerikai és az olasz maffiózók krémjének találkozóin (1956, Apalachin; 1957, Palermo) az új, minden eddiginél jövedelmezőbb üzletről, a kábítószer-kereskedelemről tanácskoztak: hosszas vita után megállapodtak, hogy Szicília lesz az új elosztóközpont. A hatalmas bevételeket ígérő új tevékenység még az eddigieknél is fegyelmezettebb működést követelt, ezért a maffia felépítését is modernizálták, erősen hierarchikussá szervezték. Az alsó szinten a területi alapon elhelyezkedő „családok” (famiglie) állnak, amelyek tagjai a „közkatonák” (soldati). A középső szinten területileg határos, három vagy több „családból” álló „kerületek” (mandamenti) találhatók. A felső szintet a kerületi főnökökből álló „bizottság” (commissione) vagy cupola alkotja. Ennek egyik tagja az egész maffia élén áll, a „főnökök főnöke” (capo dei capi). A kiterjedt szicíliai maffiózó rétegnek, hogy élősködő módon szerzett jólétét megszilárdítsa és fizetőképes keresletet találjon a kábítószernek, terjeszkednie kellett Szicílián túlra, valamint kapcsolatba kellett lépnie a fogyasztói társadalom nagy üzletközpontjaival. Így ütötte fel a fejét a maffia az 1970-es évektől Milánóban, Genovában, Rómában és Bolognában, vagyis a korábban csak a szigeten jellemző tevékenységét az egész országra kiterjesztette. Ekkor jelenik meg a „polip” (la piovra) elnevezés.

Körözési plakát a főnökök főnökéről 2005-ben. Új arcot adott a maffiának Fotó: Fabrizio Villa / Europress/AFP

Amitől a régi vágású maffiafőnökök tartottak, hamarosan bekövetkezett: a korábbihoz képest akár százszoros, ezerszeres hasznot hozó kábítószer-kereskedelem teljesen feldúlta a „család”, a Cosa Nostra belső viszonyait is, a maffiás magatartáskódex több elemét felrúgták (gyerek, pap sérthetetlen; a család védelme érdekében szerencsejátékkal és prostitúcióval foglalkozni tilos stb.). A Riina és Provenzano vezette Corleone-klán vált az 1970-es évek végétől kezdődő új korszak borzalmas főszereplőjévé. Totális hatalmat akartak, likvidálva a régi, palermói maffia vezetőit – az ún. második maffiaháború 1981–1982-ben zajlott, és legalább 400 gyilkossággal járt –, akiket alkalmatlannak tartottak az új gazdasági stratégia végrehajtására, vagyis a világméretű kábítószer- és fegyverkereskedelem irányítására, illetve az ebből származó pénz tisztára mosására.

Tevékenységüket a féktelen agresszivitás és a határtalan erőszak jellemezte. Az 1970-es évek végétől kezdve sorra gyilkoltak meg csendőröket, bírókat, politikusokat, újságírókat (erre utal a kifejezés: cadaveri eccellenti, vagyis „előkelő holttestek”). A vérengzések alatt az állam mindvégig ellentmondásos magatartást tanúsított a Giulio Andreotti-féle kereszténydemokraták és a Bettino Craxi-féle szocialisták maffiás üzletei és politikai kapcsolatai miatt.

Feltűnik Falcone

Bernardo Provenzano. Traktorból lett könyvelő Fotó: – / AFP

Riina és társai azonban nem tudták megakadályozni, hogy a palermói ügyészség vizsgálóbírói, mindenekelőtt Giovanni Falcone és Paolo Borsellino, küzdve az állami szervek korruptságával és az omertával (a kifejezés hallgatáson alapuló bűnszövetkezeti összetartást jelent), eredményeket érjenek el ellenük. Döntő lépésnek bizonyult az omerta megtörése, amit a corleoneiek és a régi maffia közötti harc tett lehetővé. Az úgynevezett pentitók („bűnbánók”) közül különösen Riina egyik ellenfelének, Tommaso Buscettának Falcone vizsgálóbíró számára tett vallomása vált értékessé. Egyéb vallomásokkal kiegészítve elegendő adat állt rendelkezésre egy nagy per (ez volt a maxiprocesso) elindításához 1986-ban. A palermói Ucciardone börtön betonbunkerében 474 maffiózóra szabtak ki büntetést: 28 életfogytiglan, több ezer év börtön. Ez az antimaffia, különösen Falcone kétségtelen sikere volt.

A „létező szocializmus” elbukása, a „vörös veszély” 1989-es elmúlása után a maffiának rá kellett döbbennie, hogy véget ért a „szabad világ” számára tett szolgálatok időszaka, amikor az elhallgatásért és a busás jövedelmekért cserébe a munkásmozgalomtól erősen „megfertőzött” Északkal szemben szállította a kereszténydemokratáknak a Dél hagyományosan konzervatív szavazatait. A milánói vizsgálóbírók 1992-ben kezdődő tevékenysége („tiszta kezek”, mani pulite) az egész ország korrupcióra épülő rendszerét megingatta. Az általános krízisben a maffia sem őrizhette meg háborítatlanul a korrupcióra és az erőszakra, illetve az erőszakkal való fenyegetésre épülő hatalmát.

A válságba került corleoneiek terrorista merényletekkel akarták megmutatni, hogy megőrizték erejüket. Ilyen jellegű tevékenységük 1992 után, amikor a fellebbviteli bíróság megerősítette a maxiprocesso ítéleteit, csak fokozódott. Le kívántak számolni „politikus barátaikkal”, akikben csalódtak, illetve az antimaffia meghatározó embereivel. Utóbbiak közé tartozott a két vizsgálóbíró is: Giovanni Falconét 1992. május 23-án, Paolo Borsellinót július 19-én gyilkolták meg. Totális hadjáratot indítottak az állam ellen, ennek egyik megnyilvánulása a firenzei Uffizi Képtár közelében történt bombarobbantás volt. A maffiózó rangról az egyszerű bűnöző szintre süllyedt corleoneiek többsége a börtönben végezte: Toto Riinát 1993-ban tartóztatták le.

Eljött a könyvelők kora

Riina helyére a félig analfabéta, már a második elemiből kimaradó Provenzano került, aki meglepően sikeresen küzdött meg a Cosa Nostra igen súlyos válságával. Az egykor „traktornak” nevezett Binnu bácsi (Zu Binnu) már a „könyvelő” (il ragioniere) nevet viselte. A névváltozás szimbolikusnak tekinthető, érzékletesen visszaadja, milyen irányban változott meg a Cosa Nostra: a Riina-féle véres, parttalan erőszakot az „alámerülés” stratégiája váltotta fel. Provenzano megértette az idők szavát, egyesek szerint Riina letartóztatásához is volt köze. Az „alámerülés”, vagyis a gyilkosságok és merényletek minimális szintre csökkentése azt a célt szolgálta, hogy a Cosa Nostra ne hívja fel magára a figyelmet, és az üzlet, a bevételek kerüljenek a középpontba. „Mától kezdve mindenki csendben marad, és semmi feltűnősködés” – állítólag ezekkel a szavakkal vette át Provenzano a hatalmat.

A hatóságokkal együttműködő egykori maffiózók szerint Provenzano már a Riina-érában a békésebb irányvonalat képviselte: információkat gyűjtött és kapcsolatokat épített. A kapcsolatépítés a legális és illegális üzleti szféra mellett az olasz állami intézményekre és hatóságokra is kiterjedt. Részben ez is magyarázhatja, hogyan tudott 43 évig – az ellene kiadott elfogatási parancs ellenére – szabadlábon maradni, mégpedig úgy, hogy szinte el sem hagyta szűkebb pátriáját, Corleone környékét. Mindenki őt kereste, legalábbis úgy tett, mintha keresné, de érdekes módon senki sem találta meg. 1995. október végén a hatóságokkal titokban együttműködő maffiózó, Luigi Ilardo elvezette a csendőröket a Corleonétól 16 km-re fekvő Mezzojuso-tanyára, ahol éppen akkor meghúzta magát Provenzano. Mario Mori csendőr tábornok és Mauro Obinu csendőr ezredes azonban nem adta ki a parancsot a rajtaütés végrehajtására. A két magas rangú tisztet a maffia támogatásának vádjával bíróság elé állították, ügyükben idén tavasszal született meg a másodfokú, felmentő ítélet. Az indoklás szerint parancskiadás elmaradása nem minősül bűncselekménynek.

Ilardót az eset után néhány hónappal meggyilkolták, Provenzano pedig titokban Marseille-be utazott, ahol prosztatarákkal műtötték. Egy vele egykorú villabatei pék, Gaspare Troia papírjaival érkezett, majd a sikeres beavatkozás után az olasz egészségbiztosítással megtéríttette a műtét költségeit. Provenzano lehetett az egyik főszereplője a maffia és az olasz állam közötti feltételezett tárgyalásoknak is, amelyek magas rangú állami tisztviselők és a Cosa Nostra vezetői között zajlottak az 1990-es évek elején. A maffia állítólag a véres merényletek és gyilkosságok leállítását ígérte a maffiózókat sújtó szigorú törvények enyhítéséért cserébe. A rendkívül kényes és szerteágazó ügyben máig zajlik a nyomozás, Provenzano hatalomra kerülésével mindenesetre az erőszak stratégiája véget ért.

Szinte már angyalok

Provenzano 13 évig (1993–2006) állt a Cosa Nostra élén. A semmiféle erkölcsi aggályt nem ismerő bűnöző elme menedzseri képességeivel és diplomáciai érzékével nemcsak kivezette a súlyos válságból, hanem teljesen megújította a Cosa Nostrát, az „alámerülés” és a „láthatatlan üzletek” valószínűleg rég látott virágkort hoztak a szicíliai maffia számára. Halála méltó volt egy igazi maffiózóhoz, vagy ahogy ők egymást nevezik, „tiszteletre méltó férfihoz” (uomo d’onore): semmit sem látott, semmit sem hallott, semmit sem tudott, és legfőképpen semmit sem mondott. Egyesek szerint nem kevés politikus is hálás lehet érte, hogy Provenzano magával vitte titkait a sírba.

 

Többen azt várták, hogy Provenzano letartóztatása után véget ér az „alámerülés” időszaka, sőt hatalmi harc törhet ki a Cosa Nostrán belül. Nos, nem így történt, a „láthatatlan maffia” története folytatódik. A folyamatos nyomozások úgy érzékelik, hogy az egyes családok között horizontális együttműködés folyik, ami garantálja az üzletek zavartalanságát, különösen a kábítószer-kereskedelem, a szerencsejátékok és az állami megrendelések területén, a pénz tisztára mosása pedig leginkább a magánkórházakban és az ingatlanpiacon történik. Az új Cosa Nostra – amelynek tagjai „angyalnak” (angelo) hívják egymást az őket lehallgató hatóságok megtévesztésére – egyre sikeresebben épül be a törvényes társadalomba és az üzleti életbe, tagjai között mind több a feddhetetlennek látszó „fehérgalléros”. A rendőrség által lehallgatott építész, Giuseppe Liga mondta egy maffiás összejövetelen az egykori ügyvéd, ma már letartóztatásban lévő Marcello Trapaninak: „Tudod, vannak, akik nem jelenhetnek meg itt. Én képviselem őket.” A Cosa Nostra főnökének jelenleg a több mint ötven gyilkosság elkövetésével vádolt Matteo Messina Denarót tartják, Trapani város családjainak vitathatatlan vezetőjét, akinek a hatalma messzire terjed. Huszonhárom éve van érvényben az ellene kiadott elfogatóparancs, a világ tíz legveszélyesebb körözött bűnözője között tartják számon.

A kilencvenes évektől állandóvá váltak a merényletek és maffiagyilkosságok Olaszországban Fotó: CARLO HERMANN / Europress/AFP

Az utóbbi években azonban nem a Cosa Nostra számít a legerősebb olasz maffiának, hanem a Calabriában létrejött ’ndrangheta. Története legalább olyan messzire nyúlik vissza, mint a szicíliai szervezeté, de az 1990-es években nem gyengült meg annyira, mert soraiban gyakorlatilag nem akadt pentito – azaz olyasvalaki, aki súgott volna –, miután ezt a bűnszövetkezetet vér szerinti családok alkotják. Felemelkedését éppen a Cosa Nostra hanyatlása tette lehetővé. Az Országos Maffiaellenes Igazgatóság 943 oldalas éves jelentése szerint a ’ndrangheta első helye megkérdőjelezhetetlen a nemzetközi kábítószer-kereskedelemben, s az ebből beáramló összegeket elsősorban az ingatlanpiacon mossák tisztára. 2012. június és 2013. július között az Olaszországban lefoglalt kokain csaknem felét (3700 kilogrammból 1600-at) a calabriai Gioia Tauro kikötőjében kobozták el. A ’ndrangheta a legerősebb bűnszervezet az északi tartományokban, Lombardiában, Piemontban, Liguriában és Emilia-Romagnában, s jelen van Németországban, Svájcban, Spanyolországban és Franciaországban, továbbá az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában. A szintén XIX. századi gyökerű nápolyi camorra különösen nagy profitot húz a fogadóirodák és az online játékok ellenőrzéséből, valamint az illegális szemétszállításból. A pugliai bűnszervezetek, a Sacra Corona Unita (Egyesült Szent Koszorú vagy Korona) és más kisebb csoportok beszivárogtak az önkormányzati cégekbe, a borászatokba, a szállodaiparba, de a megújulóenergia-szektorba is.

A maffia továbbra is jó érzékkel alkalmazkodik a változó világhoz. Legyenek „tiszteletre méltó férfiak” vagy „angyalok”, félig analfabéta főnökök vagy disztingvált „fehérgallérosok”, a lényeg ugyanaz: korrup-ción és erőszakon alapuló, parazita haszonszerzés.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 23.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »