A veronai tragédia összefoglalója

A veronai tragédia összefoglalója

A budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai és tanárai szenvedtek tragikus buszbalesetet az olaszországi Verona közelében, pénteken éjszaka. A legfrissebb jelentések szerint 26 sérültet 3 veronai kórházban kezelnek, egyiküket mesterséges kómában tartják, 2 utas állapota kritikus, 10-é nagyon súlyos, valamint 13-an könnyebb sérüléseket szenvedtek. Orbán Viktor kormányfő és a magyar kormány, Áder János köztársasági elnök, valamint a politikai pártok is részvétet nyilvánítottak.

Sítáborból tartottak hazafelé

A franciaországi sítáborból hazafelé tartó busz, amelyen 14 és 18 év közötti fiatalok utaztak, az A4-es autópályán egy veronai csomópontnál szenvedett balesetet, majd kigyulladt. A hivatalos adatok szerint 54 utas – köztük felnőtt kísérők – és két sofőr volt a buszon, de információk szerint ennél többen voltak rajta, egyelőre tisztázatlan okból.

Tizenhat súlyosan megégett holttestet emeltek ki a tűzoltók az autóbusz roncsai közül – közölte szombat reggel az olasz rendőrség parancsnoka, Geralomo Lacquaniti. Közlése azt jelenti, hogy a 16 halálos áldozat mindegyike azok közül került ki, akik nem tudták időben elhagyni az ütközés után kigyulladt járművet.

Hírügynökségi beszámolók rendőrségi forrásra hivatkozva arról számoltak be, hogy az égő buszból a hátsó ablakokon keresztül tudtak többen kimenekülni. Említést tettek arról, hogy egy testnevelő segített menekülni sokaknak, vissza-visszatérve a buszba, ő a hátán szerzett sérüléseket. Ugyancsak beszámoltak arról, hogy egy szlovén busz sofőrje úgy látta, hogy a busz kerekével valami nincs rendben és erre próbálta felhívni a sofőr figyelmét, de sikertelenül.

Olasz tévéhíradók felvételei szerint a jármű teljesen kiégett. A rendőrparancsnok azt is elmondta, hogy ismereteik szerint más jármű nem volt érintett a balesetben, és egyelőre vizsgálják, hogy az autóbusz miért szaladt le az útpályáról.  Egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy a hatóságok nem nem találtak féknyomot, így feltételezhető, hogy a sofőr elaludt vagy rosszul lett. Az egyik szemtanú szerint azonban a busz már a baleset előtt füstölni kezdett, így lehet, hogy műszaki hiba okozhatta a tragédiát.

A tragédiáról nyilatkozó közlekedési szakértő az M1 aktuális csatornán kifejtette: nem következik a féknyom hiányából az, hogy nem volt fékezés. A busz benzintartálya elől van, tehát a baleset során a sztráda oszlopa megsérthette azt – tette hozzá Melegh Gábor közlekedési szakértő.Borbély László jogi szakértő pedig arról beszélt, hogy az olasz államügyészég vizsgálata azt is jelentheti, nem csak a sofőrök felelősségét vizsgálják.

A külügyminisztérium folyamatos kapcsolatban áll az illetékes szervekkel és a főkonzulátussal. A köztelevízió több stábja is Veronában tartózkodik.

Szinte véglegesült a sérültek listája

Szijjártó Péter külügyminiszter fél tízkor sajtótájékoztatót tartott az ügyben. Megerősítette: az olasz rendőrség tájékoztatása szerint tizenhatan égtek bent a buszban. Miután továbbra sem áll rendelkezésre pontos utaslista, így az áldozatok száma sem biztos, hogy végleges – tette hozzá.

A hivatalos adatok 54 utasról szólnak, de nem tudni pontosan, hányan utaztak valójában a járművön – mondta el az M1-en szombaton kora reggel Menczer Tamás, a külügyminisztérium sajtófőnöke.

Az M1 Híradója közölte: a Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai és tanárai utaztak a buszon. Az áldozatok között vannak diákok és tanárok is – erről már az iskola igazgatója számolt be a köztelevíziónak. Elhunyt a Dunakeszi Kinizsi Futsal Klub egyik utánpótlás korú játékosa is – számolt be az M1. Gyászol az FTC  Jégkorong Szakosztálya is, korábbi játékosuk is szerepel az áldozatok között.

A legfrissebb jelentések szerint 26 sérültet 3 veronai kórházban kezelnek, egyiküket mesterséges kómában tartják, 2 utas állapota kritikus, 10-é nagyon súlyos, valamint 13-an könnyebb sérüléseket szenvedtek. A helyszínen van a milánói magyar konzul is, aki a külügyminiszter utasításai szerint jár el – tájékoztatott Menczer Tamás –, és igyekszik minden segítséget megadni. A külügyminisztérium milánói munkatársai Veronába utaztak, és a miniszter utasításának megfelelően két konzul Budapestről útnak indult, hogy a szükséges segítséget megadja.

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, aki a sérültekért indult magyar mentőcsoporttal tartózkodik a helyszínen, az M1 aktuális csatorna esti műsorában elmondta: a hat súlyos sérült közül ketten életveszélyes, válságos állapotban vannak, életfunkcióikat gépekkel tartják fenn. Ők egyelőre nem szállíthatók Magyarországra, a másik négy súlyos sérültet akár már vasárnap hazaszállíthatják.

Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője a helyszínről telefonon az MTI-nek elmondta, hogy a buszbaleset sérültjeiért indult magyar mentőcsoport két csapatra oszlott, az egyik a kórházban kezeltek állapotát méri fel, a másik a könnyebben megsérült, szállodában lévő magyarokét. Kiemelte: meggyőződtek róla, hogy a legmagasabb szintű ellátást kapják a sérültek, akiket jellemzően égési sérülések, törések, belső vérzés miatt kell ellátni.

A könnyebb sérülteket délután kiengedték a kórházakból, ők egy szállodában vannak, őket vasárnap haza is engedhetik.

Orbán Viktor: imáimmal a gyászolók mellett vagyok

“Minden család, közösség, nemzet számára a fiatal életek, gyermekeink elvesztése a legnagyobb csapás” – írta Orbán Viktor miniszterelnök az éjszakai olaszországi buszbaleset kapcsán elküldött nyilatkozatában.

Közölte, utasította a magyar hatóságokat, hogy mindent kövessenek el a helyzet teljes körű tisztázása érdekében. A gyász nehéz pillanataiban imáimmal a tragédiával sújtott családok, barátok mellett vagyok – zárul Orbán Viktor nyilatkozata.

Nemzeti gyásznapot rendelt el a kormány

Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezésére a kormány az olaszországi buszbalesetben elhunyt áldozatok emlékére január 23-át nemzeti gyásznappá nyilvánította – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szombat délután az MTI-vel.

Telefonon egyeztetett a magyar és olasz miniszterelnök

Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök telefonon fejezte ki részvétét Orbán Viktor kormányfőnek és egész Magyarországnak, majd tájékoztatta Orbán Viktort a balesettel kapcsolatban rendelkezésére álló információkról, és arról, hogy az olasz mentőegységek és egészségügyi intézmények minden tőlük telhetőt megtesznek a sérült magyarok lehető legjobb ellátásáért – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

Orbán Viktor megköszönte a tájékoztatást és az olasz hatóságok munkáját. Megkérte partnerét, hogy az olasz és a magyar állami szervek alakítsanak ki szoros együttműködést annak érdekében, hogy tisztázódjanak a tömegkatasztrófa körülményei, illetve az áldozatokat és a sérülteket mihamarabb sikerüljön Magyarországra szállítani.

Hírdetés

Áder János köztársasági elnök is részvétét fejezte ki, a Köztársasági Elnöki Hivatal által az MTI-nek eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: mély megrendüléssel értesült a magyar gimnazistákat ért tragikus buszbalesetről, úgy fogalmazott: az elhunytak szüleit, testvéreit, hozzátartozóit, osztálytársait és tanárait ért gyász ma mindenkié, a szomorú hír minden édesanyában és édesapában ugyanazokat a szorongató érzéseket hívja elő. Végezetül köszönetét fejezi ki a mentésben részt vevőknek.

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője arról tájékoztatott, hogy mindannyiukat megrázta a baleset, együttéreznek a fiatalokkal, a családjaikkal, az osztálytársaikkal. Arra kéri képviselőtársait, hogy együttérzésüket juttassák kifejezésre oly módon, hogy a hétvégére tervezett nyilvános rendezvények esetében kizárólag a hivatalos, protokolláris részen vegyenek részt, az utána következő fogadáson, bálon ne legyenek már jelen.

Tarlós István is mély együttérzését fejezte ki az áldozatok családjainak részvétközleményében. A tragikus baleset túlélőinek a főpolgármester mielőbbi gyógyulást kíván – áll a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.

Részvétét fejezte ki közleményben a Fidesz, a Fidelitas, a KDNP, az MSZP, az LMP,  a Jobbik, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd és a Magyar Liberális Párt is.

Erdő Péter bíboros arra kérte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papjait, hogy a vasárnapi szentmiséken emlékezzenek meg az áldozatokról.

Legmélyebb együttérzését és őszinte részvétét fejezte ki a veronai magyar busztragédia kapcsán Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is közlemény útján.

Az Országos Mentőszolgálat szakemberei megérkeztek a helyszínre

Az Országos Mentőszolgálat szakemberei repülővel, és négy jól felszerelt mentőautóval indultak el Budapestről a buszbaleset sérültjeihez – tájékoztatta Győrfi Pál, a mentőszolgálat kommunikációs vezetője az MTI-t.

Győrfi Pál, aki szintén tagja a Veronába tartó mentési csoportnak hozzátette: Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár utasítása szerint a helyszínen, Veronában és Budapesten is felállítanak egy mentésirányítási központot. A budapesti központ feladata az lesz, hogy megszervezze a hazahozott sérültek kórházi elhelyezését.

Jelezte azt is, hogy már négy fővárosi kórház jelentkezett az OMSZ-nél, hogy teljes kapacitással állnak rendelkezésre. Elmondta továbbá: a helyszínen derül majd ki, hogy melyik sérült mikor lesz szállítható, milyen módon hozható haza, sérülései alapján melyik kórház lesz a legmegfelelőbb számára.

Megemlékezés, később  gyertyagyújtást tartottak az áldozatok emlékére 

Korlátozzák a forgalmat Budapest VI. kerületében, a Szinyei Merse Pál Gimnáziumnál – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalos honlapján. A tájékoztatás szerint a megemlékezés idejére lezárták a Budapest VI. Kmety György utca és a Szinyei Merse utca kereszteződését, valamint a gimnázium előtti szakaszt.

Balog Zoltán emberi erőforrások miniszter, Rétvári Bence, a tárca parlamenti államtitkára, Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár, Palkovics László oktatásért felelős államtitkár és Solti László, a Klebelsberg Központ vezetője is szombaton késő délután közösen gyertyát gyújtottak a gimnázium előtt.

Az emberi erőforrások minisztere korábbi rendkívüli sajtótájékoztatóján bejelentette: minden segítséget megadnak a tragédiában érintetteknek. A veszteség közös, a legnagyobb a családé, de a veszteség az egész országnak, amikor erejük teljében lévő fiatalok elmennek – fogalmazott Balog Zoltán. Azt szeretnénk, hogy mindenki, akit veszteség ért, érezzék, hogy velünk vagyunk – fogalmazott az Emmi miniszter. Balog Zoltán később arról beszélt, hogy százával érkeznek az üzenetek a kormányhoz, hogy ki milyen módon szeretne segíteni. A miniszter hangsúlyozta, az együttérzésen túl az elsődleges feladat most a mentés.

Folyamatosan pszichológusok, pszichiáterek segítik a veronai buszbalesetben érintett Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulóit – nyilatkozta Palkovics László oktatási államtitkár az intézmény épülete előtt. Minden segítséget megadnak az iskola tanulóinak, hozzátartozóinak és tanároknak – tette hozzá az államtitkár.

Szintén gyertyagyújtással, valamint csendes virrasztással emlékeztek meg Dunakeszin az elhunyt fiatal sportolóról.

Elképesztő összefogás támogatja a tragédiát szenvedett gyerekeket

Az M1 tudósítója járt annál a szállodánál, amelyben elszállásolták a baleset sérültjeit. Sárközy Júlia arról beszélt, hogy érthető módon nagyon levertek voltak a diákok, és mihamarabb pszichológus segítségét kérik a tragédia feldolgozásához.

Közleményt olvasott fel egy szülő, aki reggel óta tartózkodik Veronánál. Zsigmond Attila arról beszélt, hogy elképesztő összefogás és szeretetet támogatja a gyerekeket, családokat. “Felsorolni is nehéz, hogy mennyi segítséget kapunk a ruhaneműktől, az ügyintézésen át mindenben a konzulátustól, veronai magyaroktól, a helyiektől, mindenkitől”  – fogalmazott.

Pszichológusokat küldött a Katasztrófavédelem 

Várhatóan az esti órákban érkezik meg a katasztrófavédelem pszichológusokból álló, négy tagú krízisintervenciós csoportja Veronába – tette közzé honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Az olasz hatóságok kérésére három tagú magyar rendőrszakértői csoport utazott Olaszországba, a veronai buszbaleset helyszínére – közölte honlapján a rendőrség.

Megszólalt a buszt biztosító cég egyik alkalmazottja

A Pizolit Személyszállító Kft. munkatársa úgy fogalmazott, hogy nem érti, miért merült fel, hogy a jármű kormánya mögött egy francia sofőr ült a baleset idején. Tudomása szerint a hazafelé tartó autóbuszt a sítábor ideje alatt végig kint tartózkodó két magyar sofőrjük vezette.  A cég tulajdonos-ügyvezetőjét ugyanakkor még nem nyilatkozott.

Az olaszok megkezdték a nyomozást

Gondatlanságból elkövetett, több ember halálával járó közúti baleset okozása miatt ismeretlenek ellen nyomozást indított a veronai államügyészség – közölte a szervezet. Az államügyészség tájékoztatása szerint tisztázni próbálják, ki felelős a tragédiáért. A kiégett autóbusz váza délután még a baleset helyszínén volt, az olasz hatóságok ponyvákkal takarták le a roncsot, hogy a későbbi vizsgálatok érdekében védjék az időjárás viszontagságai elől. A helyszínelés befejezése után, az esti órákban a roncsot elszállították. A baleset körülményei továbbra is tisztázatlanok, a körülményeket vizsgálják. Egyelőre nem ismert a busz pontos műszaki állapota és az sem, hogy a sofőrök mikor váltották egymást.

Az interneten is összefogtak a segíteni akarók

A legnagyobb közösségi portál nyílt klubjában szombaton olaszok és magyarok egyaránt felajánlanak segítségeket és megosztják egymással az információkat A túlélők érdekében a Facebook ITALIA-UNGHERIA • OLASZ-MAGYAR nyílt klubjában szombaton egyre másra jelentek meg a segítséget felajánló posztok.

Ügyvédeket, szállást és mindent, ami ilyenkor szükséges, olaszok és kint élő magyarok is felajánlottak. Aki további segítséget szeretne nyújtani, felajánlani, az itt kérheti tagfelvételét a klubba: https://www.facebook.com/groups/italia.ungheria

A 6X6 Taxi ingyenesen szállítja ki a hozzátartozókat Veronába

A 6×6 Taxi és a Taxi 2000 részvétét fejezi ki a busztragédia áldozatainak és családtagjainak!!!

Ezúton ajánljuk fel, hogy a családtagokat ingyenesen szállítjuk ki Veronába!

Keressenek bennünket a 6×6 Taxi és a Taxi 2000 központi számán, hogy a részleteket egyeztessük.

Keressenek bennünket a 6×6 Taxi és a Taxi 2000 központi számán, hogy a részleteket egyeztessük.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »