A Vatikáni Múzeum féltve őrzött festményei Moszkvában

A moszkvai Tretyakov Képtárban vendégeskedik februárig a Vatikáni Múzeum képtárának néhány legértékesebb darabja – írta a The Art Newspaper című kulturális hírportál.

A pénteken nyíló Roma Aeterna (Örök Róma) című tárlaton a vatikáni gyűjtemény 42 festményét mutatják be, köztük Caravaggio Krisztus sírbatétele (1603-04) című művét, Raffaello 1507-ben született Fede és Carita című alkotását, valamint Nicolas Poussin Szent Erasmus vértanúsága (1628-1629) című festményét, amely nagy hatással volt a Rómába látogató orosz művészekre.

Antonio Paolucci, a Vatikáni Múzeum igazgatója, a tárlat ismertetésekor elmondta, hogy a február 19-ig látogatható moszkvai kiállításon „a vatikáni gyűjtemény legjobbjainak legjobbjait” vehetik szemügyre az érdeklődők.

A tárlat kurátora, a szentpétervári Ermitázs munkatársaként dolgozó Arkagyij Ippolitov külön örömnek nevezte, hogy Giovanni Bellini és Ercole de’Roberti egy-egy művét is kölcsönkapták a Vatikántól.

A tárlat megvalósulását a Forbes magazin által Oroszország leggazdagabb embereként számon tartott Aliser Uszmanov alapítványa támogatta.

A vatikáni gyűjtemény gyöngyszemeiért cserébe a Tretyakov Képtár hasonló jelentőségű alkotásokat fog kölcsönadni a Vatikánnak 2017 őszén.

A moszkvai kiállításra már az összes jegy elkelt az interneten.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »