A város és a non-stop lomtalanítás

A város és a non-stop lomtalanítás

Kommunális hulladék, szétdobált heverők, szilánkosra tört tévéképernyők közt vezet az út Oroszlány tömbházas részén. Az itt lakók számára olyan ez, mint ha non-stop lomtalanítás lenne az egykori bányászvárosban. Az illegálisan kihelyezett hulladéknak nincs gazdája.

Egyre több fényképes beszámoló lát napvilágot az áldatlan oroszlányi állapotokról, amelyek valóban megkeserítik a helyiek életét. A városban egyik hónapról a másikra szeméthalmok kezdtek el gyűlni a konténerek mellett.

Ezt az általunk megkérdezett helyi lakosok két párhuzamos folyamattal magyarázták.

Korábban a hulladékkezelési közszolgáltatásért felelős Oroszlányi Környezetgazdálkodási Nonprofit Zrt. (Okö Zrt.) minden lomot elvitt a konténerekből, és azok körül is. Azonban az oroszlányi szemétdepó egy idő után megtelt, egy újabb nyitására engedélyt nem kaptak, így egy távolabbi célállomásra kellett szállítani a lomot. Ez természetesen költségnövekedéssel járt, ami megjelent a számlákban is.

A lakosság egy része viszont megszokta a korábbi korlátlan elszállítást, amely azonban egyre jobban csökkent, így most már az is kénytelen volt a teli konténer mellé letenni a lakásból lehordott szemetét, akinek ez egyáltalán nem állt szándékában.

A helyzetet súlyosbította, hogy mivel a kertvárosi régióban is megnövekedett a szemétszállítás díja, ezért az ottani lakosok egyszerűen lehordták a tömbházakhoz a zsákjaikat.

Komoly veszteséget jelentett az Okö Zrt. számára, hogy a közeli ipari parkok cégei által gerjesztett munkaerő-áramlás miatt rövidebb-hosszabb ideig itt lakók a közösségi normákon kívül a csekkek befizetésével sem törődtek.

Kicsivel több mint egy évvel ezelőtt döntött úgy Oroszlány közgyűlése (2015. február 1.), hogy a néhány hónappal korábban, az Okö Zrt-től másfél millió forintért értékben megvásárolt Varikont Kft.-nek Dudás Kinga lesz az ügyvezetője. A hölgy korábban a vagyongazdálkodásért felelős Oroszlány Szolgáltató Zrt. vagyongazdálkodási menedzsere volt. Feladatául azt kapta, hogy a következő egy évben a száz százalékban önkormányzati tulajdonban lévő cég munkaszervezeti egységét alakítsa ki annak érdekében, hogy komolyabb feladatokat is el tudjon végezni.

S miközben az Okö Zrt. egyre kevésbé tudott megbirkózni a város jelentette kihívásokkal, a Varikont kft. komoly erősödésbe kezdett. Amíg a cég jegyzett tőkéje 2013-ban még csak 3 millió forint volt, addig 2015. szeptember 28-án ez már 54.520.000 forint volt az Opten adatbázisa szerint.

A cégnek két ügyvezetője van, az említett Dudás Kingán kívül, Kisegyházi Sándorné, aki Okö Zrt. gazdasági igazgatója is.

Megkerestük az ügyben Oroszlány önkormányzatát, ők azonban Óvári Lászlóhoz, az Öko Zrt. vezérigazgatójához irányítottak minket.

A cégvezető csütörtökön írásban válaszolt kérdéseinkre, melyben elismerte

“a város tömbházas beépítésű területein a konténerek mellé illegálisan kihelyezett lomhulladékok problémája már évek óta gond Oroszlányban, de az utóbbi években ez felerősödött. Sajnos a kihelyezett hulladékoknak a legtöbb esetben nincs gazdája, így a közterület felügyelet ellenőrzése mellett sem sikerült a városnak ebben a kérdésben korábban előre lépni”.

Óvári a kellemetlen jelenséget az ipari parki cégek fejlődésével együtt járó, munkavégzés céljából a városba érkezők nagy számával és az ezt kísérő be- és kiköltözések gyakoriságával magyarázta.

Az igazgató lapunkat emlékeztette mivel a közszolgáltatási szerződésük csak évi egyszeri lomtalanításra vonatkozik, így a probléma kezelésére Oroszlány Város Önkormányzata a 2016.március 29-i testületi ülésen megbízta a tulajdonában álló Varikont Kft-t ezen illegálisan kihelyezett lomhulladékok rendszeres, havi két alkalommal történő összegyűjtésére és elszállítására.

Ezzel az önkormányzat egyedüli tulajdonában álló cég – más városi megbízásai mellett – 2016. április 1. és december 31. között havonta kétszer szállíthatja el a lomhulladékot, ezzel folyamatos bevételhez jutva.

“Ez a probléma, mint ahogyan a fentiekből is kitűnik helyi jellegű, nincs köze a kormány hulladékgazdálkodási politikájához”

– magyarázta levelében Óvári.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »