A válság egyre csak szedi áldozatait

A válság egyre csak szedi áldozatait, már több tízezren vesztették el lakásaikat, autóikat, munkahelyeiket, lettek földönfutóvá, lettek öngyilkosok vagy menekültek el többszázezren az országból…

Az alkotmány ellenes puccs úgy jött létre, hogy a 2. Orbán kormány vezette akkor még törvényes országgyűlés saját hatáskörét túllépve, az alkotmány 19. § (3) kifejezett tiltását semmibe véve, 2011. április 25-én elfogadta, majd 2012. január 1-én hatályba léptette a “Magyarország Alaptörvénye” nevű jogi fércművet, megfosztva ezzel a magyar népet az önrendelkezési jogától. (népszuverenitás)

Mivel az alkotmány nem adott lehetőséget ezt a törvényt és pláne ebben a formában megalkotni, ezért az nem helyezheti hatályon kívül az alkotmányt, és maga az új törvény is közjogilag érvénytelen, joghatás kiváltására nem alkalmas.
Viszont ennek ellenére az országgyűlés rendre azt hazudja, -és a Magyar Közlönyben is azt közöltette le- , hogy a nép szavazatának hiányában is hatályon kívül tudta helyezni az ideiglenes alkotmány, a “Magyar Köztársaság Alkotmányát“.

A Magyarország Alaptörvénye nevű törvény közjogi érvénytelenségének rövid bizonyítását itt olvashatjuk, a részletes jogi szakvéleményt pedig beadvány formájában itt tölthetjük le.

Ennek pedig igen súlyos közvetlen és járulékos következményei vannak!


2012 január 1 óta az alkotmányos válság következtében az alábbi állapot uralkodik:

Az országgyűlés az érvénytelen alaptörvényt mint legmagasabb jogforrást használja törvény(jog)alkotásra. (alaptörvény 1. cikk (2))A magyar állam neve továbbra is “Magyar Köztársaság”, ami ’89 óta ideiglenes név, a “Magyarország” nevű állam pedig nem a magyar állam, sőt, jogilag létre sem jött, még csak nem is állam.A Magyarország területén működő hatóságoknak nincs joghatósága a magyar állampolgárok felett.Az alkotmánybíróság már csak az érvénytelen alaptörvény-ellenességet vizsgálja, és azt is csak egy érvénytelen felhatalmazás alapján (24. cikk (2)).A kormányhivatalok nem rendelkeznek többé végzési vagy határozati jogkörrel.A helyi önkormányzatok, polgármesteri hivatalok sem rendelkeznek többé végzési vagy határozati jogkörrel.Minden szerv vagy hatóság, OGY által hozott határozat, végzés, rendelet, törvény, vagy korábbi törvény módosítása kivétel nélkül mind érvénytelen, vagyis joghatás kiváltására nem alkalmas.Az ügyészség sem tud senki ellen sem vádat képviselni a magyar állam nevében, az alaptörvényből szerzett jogkör alapján.Nincs ma Magyarországon olyan bíróság (sem helyi, sem járási, sem központi, sem kúria) ami rendelkezik érvényes jogszabályi felhatalmazással, döntési jogkörrel.Az állampolgárok az adóikat nem a magyar államnak fizetik be, hanem egy maffia szervezetnek.


A járulékos következmények pedig a következőek:

Bárki szabadon hivatkozhat arra, hogy ellene egy nem is létező állam (a “Magyarország” nevű állam) nevében akarnak eljárni, ami jogszerűtlen, törvénytelen eljárás lenne.A hatóságok nem tudnak védekezni, mert egy nem létező állam nevében eljárva csak arra tudnának hivatkozni, hogy “ők nem tudtak róla”.Minden 2012 után alkotott törvény érvénytelen, vagyis a választási törvény is, ami a 2013 XXXVI.A választási törvény érvénytelenségének következtében (továbbá 2 kapcsolódó következmény okán) a 2014-es választás eredménye is érvénytelen.A 3. Orbán kormány soha nem lett a magyar államban megválasztva, még formailag sem.2014 áprilisában lejárt végérvényesen az összes még érvényes mandátum, ami a magyar államban, annak érvényes jogrendjében keletkezett 2010-ben, vagy korábban.Akik az országgyűlésben részt vesznek, a magyar állam jogrendje szerint kivétel nélkül mind bizonyítottan bűnözők, és nem miniszterek, képviselők.A szervezett maffia által fizetőssé tett közút szakaszok is csak megtévesztés, csalás bűncselekménye következtében termelnek bevételeket, a nem-magyar (idegen) “államnak”.A fizetőssé tett útszakaszok okozta büntetések sem szedhetőek be törvényesen.A devizahitelek forintosítása jog szerint nem történt meg.Az összes bírósági ítélet semmis, jogkövetkezmény nélküli.Jogszerűen senki ellen sem indítható végrehajtási eljárás, senki sem lakoltatható ki törvényesen.Ezt a jogilag nem is létező “államot” csak és kizárólag a törvényesség látszata, a tömegek tudatlansága, és a tudók félelme tartja működésben, ami egyben támogatja is az ország kifosztását.A törvénytelen kifosztás miatt sokkal rosszabb az életszínvonal, mint amilyen lehetne, sokkal kevesebb idejük jut az embereknek a családjukra, vagyis egymásra. Sokaknak még a létminimumra sem elegendő a keresete, vagy épp munkahelye sincs a válság következtében.Az alkotmányos válság megelőzésére és felszámolására a tudatos emberek egyre bővülő csoportja, kezdve Geri Tiborral még 2011-ben, igen sok kitartó lépést tettek már meg, de mivel a válság -mint téma- szigorúan ki van tiltva a közmédiából, emiatt nem jut el a híre elég gyorsan a kisemberek tömegéhez, akik mind mind áldozatai ennek a törvénytelen kifosztó maffia rendszernek.
Erről nemrég egy nyilvános leleplező levél is napvilágot látott, aminek kapcsán a bűnözők közül néhánnyal szemben a helyi ügyészségek hivatalból eljárást indítottak, majd áttették a “Központi Nyomozó Főügyészségre”.
Erre az alkotmányos válságról való közel 5 éves szigorú hallgatás után a Központi Nyomozó Főügyészség válaszolt is, pontosabban kérdezett, amire a leleplező levelet író tag válaszolt is.Az alkotmányos válság megelőzéséről és ellene való küzdelemről a nyilvános leleplező levélben részletesebben is olvashatunk, ezért ez a cikk ezzel a továbbiakban nem foglalkozik.Nemrég egy riport is készült Dr. Gyarmati Éva jogásszal, aki röviden elmondja a közjogi helyzetet és a megoldást is:

Az alkotmányos válság megszüntetése:

Mivel az összes érvényes mandátum végleg lejárt, ezért nincsenek közjogi méltóságok, nincs aki kiírjon választást és emiatt az alkotmányos válság választás és kormányváltás útján nem oldható meg.
Az alkotmányos válság csak egy valódi rendszerváltás útján oldódhat meg, aminek során a nép megalkotja saját alkotmányát.
A hatályos alkotmányunk pedig pontosan ezt teszi jogszerűvé és emiatt lehetővé!

2§ (2) A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja.

Vagyis mivel a minden hatalom a népé, amelyet közvetlenül gyakorolhat, ezért a nép ma is jogosult megalkotni saját alkotmányát, és hatályon kívül helyezni mind az ideiglenes alkotmányt, mind az érvénytelen alaptörvényt.
Erre, vagyis a népszuverenitás visszaszerzésére szerveződik a korábbi tudatos csapatból mára már több ezres létszámmal rendelkező társasalmi önszerveződés, aminek a mai neve: Alkotmányos Magyarország.

Aki felismerte, hogy az alkotmányos válság az ország pusztulásához, a magyar nép megsemmisüléséhez vezet, és TENNI szeretne érte, csatlakozzon az Alkotmányos Magyarország -hoz!

A kivételesen megadatott békés rendszerváltáshoz 100.000 tudatos hazafira van szükség, emiatt ne várjunk másra, mert ha mindenki csak a másikra vár és kifogásokat keres, akkor az alkotmányos válság továbbra is szedi vétlen áldozatait és napi szinten visszafordíthatatlan károkat okoz nemzetünknek!
Most a mi kezünkben van a lehetőség, éljünk hát vele!

Köszönjük a figyelmet

Budapest, 2016 július 16.

A.M. aktivistákforrás: http://www.agytroszt.com/rendkivuli160716/

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Kategória:Helyzetelemzés, Jog, Magyar szemmel, Publicisztika, REFORMOK Tagged: Alkotmánybíróság, alkotmányos válság, közjogi érvénytelenség, kormányhivatalok, Magyarország Alaptörvénye, végzési vagy határozati jogkör


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »