A valódi diktatúra nem Magyarországon, hanem Franciaországban van; Orbán az európai reneszánsz mestere

A valódi diktatúra nem Magyarországon, hanem Franciaországban van; Orbán az európai reneszánsz mestere

boulevard-voltaire-francois-hollande-dictateur

Az elmúlt években a nyugati sajtóterror fokozódásával megfordult a szakma szabálya: míg régen az érdekes hír a kutyát megharapó postás volt, most a fordítottja a sztori, de úgy, hogy valójában senki nem harapott senkit. Csak hazudunk róla.

E sajtóban Magyarország egy rohadt populista, nacionalista, stb. ország.

Aki az erre vonatkozó friss mérgeskutyás történeteket szeretné olvasni, feltétlenül kattintson rá az index.hu-n A külföldi lapok nem kímélik Orbánt címmel közölt lapszemléjére, amely – noha nem „lap” – a BBC-vel kezdődik, majd, az al-Dzsazírát kifejezetten „lapnak” hazudva, a katari globális tévé véleményével folytatódik. Később a szintén nem lap CNN jön, őt a Népszabadság volt brüsszeli tudósítójának, Zalán Eszternek a Foreign Polcyben megjelent elemzése követi arról, hogy Orbánból miként lett „Darth Vader-i” fordulattal „Erdogant és Putyin (helyesen: Putyint) mintaképének tartó illiberális vezető”, amely állításban csupán az a hiba, hogy Orbán életében egyszer nem mondta, hogy Erdogant és Putyint mintaképének tekinti. Ezen az alapon Obama is tekinthető a hitleri minta követőjének, ha olyan „Lügenpresse” (hazug sajtó) lenne nálunk, mint azt a nevét kiejteni nem merő német sajtó egykori oszlopos tagja, Ulfkotte ismertette.

Aki még kíváncsi a Magyarországgal kapcsolatban a postást állítólag megharapó kutyák újabb kalandjaira szintén a mai index.hun találja a Magyarország rendőrállamként jelent meg a nemzetközi sajtóban című beszámolót arról, hogy a Corruptin Research Center Budapest (CRCB) félszáz oldalas tanulmányt készített annak szemléltetésére, hogy a vezető nyugati lapok miként okádnak Magyarországra, amikor Magyarországról írnak.

Miután itt az újságírás hagyományos  megközelítése a mérvadó, most jöjjön a valóban rendkívüli sztori, a kutyát megharapó postás, ami az adott esetben a népszerű francia független jobboldali portál, a Boulevard Voltaire Magyarországot az égig magasztaló három  cikke.

 

Az első címe: „Orbán Viktor, az európai reneszánsz mestere” (balliberálisok: azonnal takarodni flashmobozni a Vichy-korszakot felidéző francia személyi kultusz ellen!), amely cikk leírja, a magyar miniszterelnök miként vált az „eurokraták” állandó kritikái céltáblájává. De sem a pénzügyi retorziókkal, sem az EU-ból való kitiltással fenyegetett magyar miniszterelnök nem adja be a derekát és ellencsapást szervezett. Először azzal, hogy az uniós bíróság elé vitte a migránsokkal kapcsolatos európai tervet. Majd pedig a politikai kártyát játszotta ki „eminensen gaullista magatartással”. Ezután jön a mai referendum kérdésének ismertetése, amelyet Orbán Viktor akkor is megnyer, ha az nem lesz érvényes. A portál ezt követően a legmelegebb szavakkal méltatja azt, hogy milyen tétje van a referendumnak. Ami pedig a népszavazás jövőbeli kihatását illeti, elterjesztette azt a gondolatot, hogy a schengeni térségben a migránsok elosztását csak önkéntes részvétellel tehetik meg az európai államok, majd a nyugati sajtóban igazi ritkaságként fellelhető azon gyönyörű gondolattal zár, hogy azok, akik ötven éven át éltek a kommunista iga alatt, nem hajlandóak magukat alávetni „az európai totalitarizmusnak”.

A cikkhez október 2-án 14:45 percig 49 kommentárt írtak, amelyek közül egyetlen kivétel nélkül Magyarország miniszterelnökét dicsérik olyan hőfokon, hogy ilyet még a sokat látott szemek sem igen tapasztalhattak francia sajtóban. És úgy küldik el a pokolba saját „diktatúrájukat”, hogy az – mint mondják – valóban füstöl. Egyébként mindenfajta trágár szó használata nélkül.

 

A Boulevard Voltaire második, Magyarországgal foglalkozó cikke ezzel a címmel jelent meg: A magyarokat arra szólították fel, hogy mondjanak véleményt a menekültek befogadásáról , tényszerűen ismertetve magát az aktust, nem felejtve el, hogy tegnap mintegy ezren tüntettek a Parlament épülete előtt, mert szerintük a „félelem kampánya” folyik.

 

A harmadik cikk Franciaországot és Magyarországot hasonlítja össze és ezzel a címmel jelent  meg: Az allexi népszavazás letiltása: a szocialista diktatúra igazi arca. Allex az a kis francia falu, ahol a helyieknek tilos véleményt nyilvánítaniuk, vajon akarják-e a migránsokat vagy sem.

„Most pedig következzék a cikk záró része: „Az igazi nép azok a franciák, akik nem hajlandóak elfogadni a migrációs államcsínyt és Cazeneuve /francia belügyminiszter – liberálisul: belügyér), valamint prefektusainak a puccsát.

Az igazi demokrata a politikai-média kaszt által szélsőjobboldali populistának minősített Orbán Viktor, aki népét megkérdezi azon illegális migránsok szétosztásáról, akiket az Európai Unió rá akar erőltetni az EU 27 országára.

Budapesten lehet szavazni. Allexben tilos.

A valódi diktatúra Franciaországban van és nem Magyarországon.”

 

A cikkhez tartozó fotón a XX. század diktátorai láthatóak. Sztálin, Mao, Hitler, stb. Akik fölé Francois Hollande francia elnök tornyosul (akinek népszerűsége 12 százalékon áll).

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »