A válasz már nem érdekli a Fideszt – Viszlát!

A válasz már nem érdekli a Fideszt – Viszlát!

Kérdez, de a válaszokra már nem kíváncsi a Fidesz-frakció szóvivője. Halász János azt hangoztatta, a Jobbikot egy offshore céggel rendelkező üzletember segíti. Sajtótájékoztatóján az érintett is megjelent, hiába, Halász János elhagyta a termet, amikor az üzletember válaszolt volna az elhangzottakra.

„Novák Előd kiszivárgott levele indította a lavinát, amelyben elárulta, hogy a Jobbik pénze egy egyszemélyes kft.-hez folyik be. Az egyszemélyes kft. tulajdonosa pedig nem más, mint a párt oligarchája, Forrai Richárd, aki haverok cégeitől rendel több milliós tanulmányokat a Jobbik számára” – közölte Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője.

A Ripost és az állami Eximbank hiteleivel kisegített, az Andy Vajna érdekeltségébe tartozó TV2 hírei alapján beszélt arról a politikus, hogy Vona Gábor Forrai Richárd cégein keresztül viszi ki a pártpénzeket.

„Magyarázatot várunk arra, hogy milyen szerepet játszik ebben az ügyben a Jobbik elnöke és az említett üzlettársak” – szólított fel az eseményen Halász János.

A Fidesz-frakció szóvivőjének nem kellett sokat várnia, sajtótájékoztatóján ugyanis Forrai Richárd is megjelent. Az üzletember azonban hiába próbált szóhoz jutni, a fideszes politikus nem volt kíváncsi a válaszokra.

– Forrai: A Fidesz offshore-lovagnak titulál engem, ezzel kapcsolatban én el szeretném mondani..

– Halász: Viszlát.
– Forrai: Legyen kedves, nézzen a szemembe, ha már vettem a fáradságot és idejövök, napok óta lejárató kampány a Habony-művekkel velem szemben fennáll, soha nem volt offshore céggel kapcsolatom.
– Halász: Viszlát.
– Forrai: És aki ennek az ellenkezőjét állítja, akkor meg fogom a jogi lépéseket ezzel kapcsolatban tenni. És köszönöm, hogy hátat fordít.

Forrai így végül csak az újságíróknak tudott válaszolni. Azt mondta, lejárató kampány indult ellene, offshore cégekhez pedig nincs köze. „Ezek szabályszerű, jogszerű szerződések voltak, ezek a döntéshozási mechanizmuson átmentek, aláírásra kerültek, teljesen törvényes volt egy megrendelés, volt egy teljesítés” – így Forrai Richárd.

Az üzletember jogi lépéseket ígért, hasonlóan a Jobbikhoz, amelynek a közleménye azt is hangsúlyozza, a fideszes médiában említett céggel a pártnak semmilyen kapcsolata sem volt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »