A Transparency is rászáll a jegybankra

A Transparency is rászáll a jegybankra

A Reuters hírügynökség szerint a nemzetközi átláthatósági jogvédő szervezet, a Transparency International is vizsgálatot kezdeményez a Magyar Nemzeti Bank pénzköltései miatt. A nemzetközi sajtó beszámol a Vs.hu internetes portál újságíróinak távozásáról, valamint részletezik az alapítványok kapcsolatrendszerét és a kormányhoz való kötődésüket is.

Több mint tíz újságíró felmondásáról ír az amerikai ABC News. A hírcsatorna internetes oldala beszámol arról, hogy a Vs.hu főszerkesztője és több újságírója is távozott, miután kiderült, hogy a Magyar Nemzeti Bank közpénzköltési botrányában a portált üzemeltető kiadó is érintett. A cikk megjegyzi, hogy a kiadó több mint félmilliárd forintot kapott cikkek írásáért és multimédiás tartalmak gyártásáért, és tényként közlik, hogy a kiadó a jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségébe tartozik. Szemerey Tamás ezt egyébként cáfolta.

A Bloomberg szerint Matolcsy György komoly vizsgálatokra számíthat az ügy kirobbanása után. A cikk beszámol arról is, hogy a magyar ellenzéki pártok lemondásra szólították fel a jegybankelnököt. Emlékeztet arra is, hogy a Nemzeti Bankot már korábban is több kritika érte ingatlan- és műkincsvásárlásai miatt. A lap felsorolja, hogy milyen jogcímeken adtak ki pénzeket az alapítványok, így említik a tanzániai választások nemzetközi hatását vizsgáló 1,1 millió forintos kutatást, és a kelet-afrikai informatikai és könyvtárhálózat kutatására kiadott másfél millió forintot is.

A Reuters hírügynökség szintén a jegybanki pénzköltést részletezi, és beszámol arról is, hogy az ellenzék mellett a nemzetközi átláthatósági jogvédő szervezet, a Transparency International is vizsgálatot kezdeményez az ügyben.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »