A török bocsánatkérés hozadéka: Erdogan Putyin színe elé járul, hamarosan feloldják az orosz szankciókat

A török bocsánatkérés hozadéka: Erdogan Putyin színe elé járul, hamarosan feloldják az orosz szankciókat

Szentpétervárra látogat augusztus 9-én Recep Tayyip Erdogan török elnök – közölte kedden a Moszkvában tárgyaló török miniszterelnök-helyettes. Mehmet Simsek orosz kollégájával, Arkagyij Dvorkovicssal folytatott megbeszélést. A találkozó után bejelentette: "Mélyen tisztelt elnökünk megerősítette, hogy augusztus 9-én Szentpétervárra érkezik."

Ez lesz az első találkozó a két vezető között azóta, hogy tavaly november 24-én mélypontra jutott a két ország viszonya, mivel a török-szíriai határon egy török vadászgép lelőtt egy orosz bombázó repülőgépet. Az esetet akkor Vlagyimir Putyin orosz elnök a terroristák cinkosai által elkövetett hátbatámadásnak nevezett. Moszkva ezt követően gazdasági megtorló intézkedéseket vezetett be Ankara ellen.

Oroszország a kapcsolatok normalizálását az incidens miatti hivatalos bocsánatkéréshez és kártérítéshez kötötte. Ennek első részét Erdogan a Putyinhoz intézett júliusi levelében teljesítette. A törökországi puccskísérletet követően Putyin telefonon beszélt Erdogannal, amelynek során kifejezte reményét, hogy Törökországban gyorsan helyreáll a stabilitás, egyben kérte a török vezetőt, szavatolja az orosz turisták biztonságát.

Simsek és Dvorkovics kedden megállapodott abban, hogy fokozatosan feloldják a kereskedelmi és gazdasági viszonyt sújtó korlátozásokat. A török politikus kifejtette: "Azért vagyunk itt, hogy javítsuk a kapcsolatainkat, még magasabb szintre emelve azokat, mint ahogy november 24-e előtt voltak."

A múlt héten a Kreml már beszámolt arról, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Erdogan török államfő egyetértettek abban, hogy augusztus elején találkoznak Oroszországban.

(MTI)

Korábban írtuk: Izrael után Oroszországgal is kibékült Erdogan – Putyin máris megszünteti az idegenforgalmi korlátozásokat


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »