A „titkos zsidók” Spanyolország nemzeti jellegét veszélyeztették

A „titkos zsidók” Spanyolország nemzeti jellegét veszélyeztették

A Mazsihisz honlapja tegnap közölte, hogy a 94 éves Anita Novinsky történészt egy brazil kormányszerv „a Tudomány női úttörői”-díjjal tüntetett ki, aki „a spanyol inkvizíció, a kényszerrel áttérített, de titokban zsidó vallásukat gyakorló marránusok, a zsidó történelem egyik legizgalmasabb fejezetének elismert kutatója, világszerte számos egyetem vendégelőadója, a Sao Paulo-i Egyetem Intolerancia Tanulmányok-műhelyének megalapítója”. Már ebből a megfogalmazásból kilóg ama bizonyos.

Magyar Menedék - Sitchin

Az egykor az Ibériai-félszigeten élt, a szefárd zsidókhoz tartozó marránusok működéséről tengernyi irodalom foglalkozik, akárcsak a közmédiumok. A Wikipédián többek között például ezt olvassuk róluk:

„A „marranók” azok az újkeresztények, akik a zsidóüldözések hatására ugyan megkeresztelkedtek, de örökösen annak a gyanúnak az árnyékában éltek, hogy titokban megtartották zsidó hitüket. Tény, hogy a legtöbb esetben ez a vád igaz volt.”

Nem mintha a Wikipédia a feltétlen igazmondásról lenne ismert, de ami tény, tény. Igen, a marannók csak színleg voltak keresztények, katolikusok, akiket azonban senki nem „kényszerített” arra, hogy megkeresztelkedjenek, de ha már megtették, elvárták tőlük, hogy ne pusztán társadalmi-gazdasági érvényesülésük érdekében tegyék. Arról pedig, hogy mégis miért váltottak ki folytonos ellenszenvet Spanyolországban álljon itt az inkvizíció történetének mindmáig legjobb magyar ismerője, Petrányi Ferenc (1879-1944) kalocsai tanítóképzői tanár, óbecsei plébános eredetileg doktori értekezéseként megírt könyvében (Az inkvizíció. Mi a valóság a sok hazugság között?, 1908) ezt olvassuk:

„A 14. század óta mind sűrűbb üldözések miatt a zsidók tömegesen keresztelkedtek meg, éspedig legtöbbnyire csak látszatra. Míg a valódi zsidók a nemzeti vagyonnak és kereskedelemnek nagy részét ragadták magukhoz, addig e titkos zsidók, kiket közönségesen marranóknak (maranos) neveztek, Spanyolország nemzeti jellegét veszélyeztették. Névleg és hivatalosan keresztények voltak, de titokban zsidó szertartásokat használtak és a zsidókhoz szítottak. (A megkereszteltekről levakarták a szentelt olaj maradványait, a keresztség után is alávetették gyermekeiket a körülmetélés szertartásainak, szombaton kerülték a szolgai munkát, tüzet nem gyújtottak, ünnepi ruhában jártak.) Magas állásokhoz jutottak; sokan a zsidósághoz húzó lelkület mellett papokká, sőt püspökökké lettek. Beházasodtak a legelőkelőbb családokba úgy, hogy az egész nemzet elzsidósodásától lehetett tartani. A vagyon kezükben volt; az ország nemzeti és keresztény jellege a legnagyobb veszélyben forgott; s ha ehhez még hozzávesszük, hogy Spanyolország régi ellenségeivel, a mórokkal a keresztény fejedelmek ellenében többször szövetkeztek, akkor nagyon könnyen megérthetjük a protestáns dr. Huber A. (Über spanische Nationalität stb. Berlin 1852.) a zsidóveszedelem nagyságáról írt jellemző nyilatkozatát: »A keresztény Spanyolország létéről vagy nemlétéről volt szó.« De Maistre írja erre vonatkozólag: »A zsidóknak remegniük kellett, mert különben ők remegtették volna meg a keresztényeket.« Az 1812-iki cortes (országgyűlés), mely az inkvizíciót megszüntette, kijelentette, hogy a zsidóság a 15. században „nép volt a népben”. – Borrow György, a londoni bibliatársaság kiküldöttje »The Bible in Spain« c. munkájában igen érdekes eseteket beszél el arra nézve, hogy még a 19. század elején is mennyi titkos zsidó élt Spanyolországban, s mily nagy volt azok befolyása. Talaverában 1838-ban találkozott egy titkos zsidóval, ki őt is izraelitának nézvén, elbeszélte neki, hogy ősei között sok püspök volt s hogy még akkor is (1836.) évente eljárt hozzá bizonyos ünnepeken négy magas egyházi állásban levő ember, kik bizalmas körben átkozódtak a kereszténység és egyes szertartásai miatt.”

Nos, a középkor embere szerint a katolikus Anyaszentegyház Jézus Krisztustól nyert tanításainak hathatós megvédése és elterjesztése az egyén, a család, az állam fennmaradásának és működésének érdeke is. Ebből az alapállásból a Miatyánk mondatát – „jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, miként a mennyben, úgy a földön is” – ha üdvözülni akart, halálosan komolyan kellett vennie, így mindazokat, akik istentelen erők szolgálatában álltak, meg kellett térítenie, vagy ha ez nem sikerült, távol kellett tartania az egyházi, társadalmi, gazdasági élet irányításától.

Ennek fényében kell néznünk tehát a marannók tevékenységét és a reájuk adott keresztény reakciókat. Egy mondat erejéig azonban visszatérve a kitüntetetthez, illetve ahhoz az intézethez, ahol vendégelőadó. Ha már intoleranciával foglalkoznak ottan, nem jobb lenne annak megvizsgálásával foglalkozni, hogy marannókkal szemben miért áll fenn ez egykor?


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »