A titkos teve és a csoportos erőszak

Március 31.

Hunyadi Mátyás és Hárún ar-Rasíd legszebb hagyományait követve titokban Magyarországon járt a marokkói király. És ez jó ebben a boldogtalan világban, mert ezek szerint Rejtő Jenő szelleme változatlanul köztünk ragyog. Állítólag sem a külügy, sem a Köztársasági Elnöki Hivatal nem hívta, csak úgy itt termett, mint egy dzsinn. Orbán Viktort érdekelte volna őfelsége, de a találkozó még neki sem jött össze. Talán egy jó kis marokkói étterem nyílik Budapesten, esetleg tevét adományozott az állatkertnek, vagy felolvasott William S. Borroughs Marokkóban született műveiből. Ki tudja? Az élet csupa titok, miként a halál is.

Ma hajnali négykor ébredtem, ami amúgy nem szokásom. De ha már így alakult, főztem egy kávét, és kiültem a konyhába Kertész Imre A néző (Magvető, 2016.) című kötetét olvasgatni. Csak úgy „-gatni”, beleolvasni itt-ott, mert bár a könyv naplószerű, korántsem lehet úgy ledarálni, mint a Máraiét. Kertész nem adja olcsón a bőrét (persze Márai sem, csak másként). Feljegyzések 1991–2001, ez az alcím. Létszemlélete, létnézése, mint a pöröly. „Nem írok, tehát nem vagyok. – A demokrácia fokozza a halálvágyat. Úgy látszik, tömegben ez: a halál az egyetlen remény – de mint vigasz föltétlenül az egyetlen. Kultúrák idején inkább a termelőerők dominálnak, melyek többnyire az életet kultiválják, a halálromantika a kultúra összeomlása idején jelent meg, a forradalmaknak nevezett tömegmozgalmak felbukkanása idején. A kultúra elmúltával egyszerre az is kiderült, hogy az új szellem nem tud mit kezdeni a halállal, nem képes a kultúrát helyettesítő ideológiáiba beilleszteni sem a tényt, sem a vele való bánásmódot.”
Reggel lett, jöhetnek a hírportálok: Az első és eddig egyetlen magyar irodalmi Nobel-díjas írót hosszú betegség után csütörtökön hajnali négy órakor otthonában érte a halál.

Olvasom még, hogy távolodik a politika az értelmiségtől. Oszt’ még a legtöbb jóérzésű embertől is. Talán nem is olyan nagy baj. És ha már az osztályhatalomhoz vezető úton eltévedt, az értelmiségnek is jót tenne, ha távolodna a politikától.

Április 2.

Csukás István, ez a mesebeli, csodálatos ember és örök gyerek 80 esztendős. Egyszer kaptam tőle egy levelet, kézzel írottat természetesen. Ha bajban vagyok, előveszem.

Április 3.

Az 1974-es focivébén a hollandoknak szurkoltam, Cruyff miatt. Ilyesmi utána már csak egyszer fordult elő velem, Van Basten miatt, aztán a Van Gaalok elvették a kedvemet. Johan Cruyff a legintelligensebb labdarúgó volt, akit valaha láttam. A legjobb reklám meg az, amiben egy cigisdobozzal dekázott. Pár másodpercben benne volt a sorsa. És az egyik legjobb edző is Cruyff volt, ő alapozta meg Guardiola későbbi zseniális Barcelonáját. Gracies Johan. Ez volt a felirat a katalánok mezén az El Clásicón, amit ugyan buktunk, de ettől még mindig a Barca a legszórakoztatóbb jelenség a sportiparban. Egyszerűen látszik rajtuk, hogy élvezik, amit csinálnak. Cruyff is ilyen volt, halála valóban pótolhatatlan veszteség mindazoknak, akik az összes (napvilágra került) csaláson és aljasságon túl még mindig szeretik ezt a játékot.

Nálunk viszont senki nem kapott letöltendőt a bundaügy kapcsán. Igazából persze nem is történt semmi komoly, csak éppen elvették az egyik legkedvesebb játékunkat és ellopták a pénzünket.

A Biszku nevű, aki most halt meg, nyugodtan vezényelhette a terrort és teniszezgethetett, attól függően, hogy éppen milyen volt a lapjárás. Tényleg komoly gáz van már a magyarországi jogszolgáltatással, az igazságérzettel pedig nem tanácsos sokáig szórakozni.

Április 4.

Szóljon az ének.

Április 5.

Míg Magyarországon egészpályás letámadás indult a homeopátia ellen, a hülye svájciak népszavazáson álltak ki mellette, és ennek is köszönhetően 2017-től a homeopátia, a holisztikus medicina, a gyógynövény-terápia, az akupunktúra és a hagyományos kínai orvoslás ismét visszakerül a kötelező alapbiztosítás által finanszírozott szegmensek közé. Ebből is látszik, hogy nagy a baj, komolyan elkezdhetünk aggódni Svájcért. Azért én szelíden óva intenék az „értelem vs. irracionális gondolkodás”, „téveszmék kontra józan ész”, „áltudomány és tudomány párviadala”, sőt „egyre terjedő sötétség, amely elnyeli a civilizáció fényét” kezdetű kirohanásoktól és a mindentudás birtokában levés önhitt, paranoiás gőgjétől. Már csak azért is, mert a másik oldal nyugodt szívvel nekiveselkedhet a gyógyszergyártók által megvásárolt, antibiotikummal bombázó, a beteget csupán esetnek tekintő, önmagukat istennek vélő orvosok kezdetű mantrának. Egyébként is, már kezdtem azt hinni, hogy legalább néhány helyen nincs már egyik oldal és másik oldal, és békésen megfér egymás mellett Einstein, Jung, a hullámmozgás és a Védák, Nyugat és Kelet, hagyományos, modern és alternatív. Erre már megint, és tessék: nyitottság helyett a tévedhetetlenség képzetéből fakadó feneketlen düh. Na, ez a borzasztó.

Április 6.

A Forbes magazin magyar kiadása idén is összeállította a legbefolyásosabb nők listáját, ami jottányit sem érdekel jobban, mint tavaly. Ugyanis a nevezett hölgyek semmilyen közvetlen befolyást nem gyakorolnak az életemre. Igaz, Orbán Ráhel a „revival” koncertünk után bejött az öltözőbe, és nagyon kedves volt, de nem szól bele, hogy mivel bolondítom meg a resztelt májamat, Eszenyi Enikőt pedig csodás színésznőnek tartom, pályafutása kezdetétől a rajongója vagyok, de ezzel nagyjából kifújt. A magyar társadalom tudniillik úgy kettészakadt, mint egy dél-amerikai országé, így nem is lehetne másként. Az „elit” – ami ugyanolyan hibás kifejezés, mint a „harcos” csoportos erőszaktevők és tömeggyilkosok esetében (lásd még a haj „filozófiája”) – olyannyira elszakadt a valóságtól, hogy azt sem tudják már, hogy mi történik körülöttük. Ezért aztán a legbefolyásosabb nők esetemben az édesanyám, a feleségem és a lányaim. A kisebbiknek éppen ma van a névnapja. Mivel még két nap a szelebréjson (Belga), és nincs egy vasam se’, tekintve, hogy folyamatosan elviszi a bank (még belegondolni is szörnyű, mi lett volna, ha az út szélén hagynak), felkeresek a hegyen egy nárciszmezőt. Talán jobb is így. Hamvas Béla – akit Heller Ágnes közepesnek tart, nem úgy, mint a tizedelő Lukács Györgyöt – írja A virágszedés lélektana című esszéjében: Miért örülnek a leányok, ha virágot adok nekik? Miért vannak otthon vázák a szobában, s miért van bennük tavasszal orgona, ősszel krizantém? Eddig jutottam. Akkor elhatároztam, hogy gondolkozni fogok rajta, s csak akkor nyugszom, ha a titok nyitját megtalálom. Meg fogom írni a virágszedés lélektanát. Akkor persze még sejtelmem sem volt a lélektanról, csak azt értettem, hogy a virágot a lélek szedi. Miért? Ma sem tudom. Nyilván valami rokonság van közöttük. Minél inkább lélek valaki, annál inkább virág. A nő. Különösen a leány.

Nárcisz és Psyché. Jó, mi? Átölelem a hatalmas csokrot, és kissé szégyenlősen átadom. Mert neked van a világon a legszebb neved – fűzöm még hozzá gyanús torokköszörülések közepette.

Április 7.

Bár a szilvafák idén példátlan módon beelőzték a cseresznyéket virágzás tekintetében, azért most már olyan Japán van a kertben, mint ide Hokkaidó. Ülök a tűz mellett az áprilisi nyárestében a pulival, és bámulom az ezernyi virágot. Ez most kitarthatna.

Április 10.

Ötéves koromban apám levitt a Margitszigetre, a sportuszodába. Úgy gondolta – nagyon helyesen –, hogy eljött az ideje annak, hogy megtanuljak úszni. Frici bácsinak hívták azt a derék nagy barmot, akinek a gondjaira bízott, és aki néhány perc múlva hirtelen felkapott, és behajított a műugró medencébe. Így aztán úszni tizenkét éves koromban tanultam meg, addig ökrökkel sem lehetett víz közelébe vonszolni. Az, hogy a degenerált Frici bácsinak közel ötven év múltán is emlékszem a nevére, szintén jelent valamit. Nem lettem tornából felmentett, igazolt labdarúgó, jégkorongozó lettem inkább, de hamar leléceltem, mert iszonyodtam attól a szadista, kanszagú miliőtől, ami az öltözők világából áradt. Bűzlött, mint a különféle bácsik bőréből az aceton. Ebből a közegből persze még nem feltétlenül következik, hogy hármasban le kell fogni és meg kell erőszakolni a „rendőr lányát”, de azért benne van a pakliban. Az erőszak olyan, mint a rák, burjánzik. Hogy Kiss Lászlóék ügye, amiről, ugye, „mindenki” tudott az akolmelegben, miért pont ötvenöt évvel később kapott nyilvánosságot, azt most hagyjuk is, azzal a hagymázas hülyeséggel együtt, hogy a CIA, valamint a Fehér Ház bolgár vécésnénije szét akartak csapni a magyarok között az olimpia előtt, és ezért feltámasztották a Kacsa magazint, ezt a szintén vizes állatot. Kérdés akad így is bőven. Például, hogy kik voltak azok a Béla bácsik, akik ezek után ráeresztették a Laci bácsit fürdőruhás lányokra? És hogy Gyárfás Napkelte Tamás miként lehet még mindig és mindenek után az úszószövetség elnöke, miután azt találta mondani, hogy volt valami „nőügy”? Vele persze ez a legkisebb baj. És amikor már megint úgy tűnt, hogy nincs lejjebb, de most már tényleg, akkor, miután elgurult a whiskysüvege, szólásra emelkedett Aczél Acsádi Napkelte Bandi bácsi, és egy kis jópofa halottgyalázással egybekötve átlökte fogai kerítésén, hogy az áldozat szeretett kefélni.
Íme az elit.

Azért ne ezekkel az arcokkal menjünk neki az új hétnek, bár a homeopátiás szorongásgátló és feszültségoldó tökéletesen működik a rászokás-függés veszélye nélkül is. Távolodjunk.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »