A testmozgás javítja a memóriát

Segít rögzíteni az új információkat, ha valaki a tanulás után négy órával edz egyet.

Nemcsak lazításnak jó, de a tanulásnak is használ, ha az ember időnként leteszi a könyvet és mozog egyet.

De nem mindegy ám, hogy mikor – hívják fel rá a figyelmet holland kutatók.

A Current Biology szaklapban megjelent tanulmány szerint nagyjából négy órát érdemes várni a kettő között, ez hozza a legjobb eredményt.

A Radboud Egyetemen végzett felmérés 72 résztvevőjét nehéz feladat elé állították: 40 percen át kellett 90 képet és a hozzá tartozó helynevet megjegyezniük.

Ezután véletlenszerűen három csoportba osztották őket.

Az egyik csoportot rögtön az edzőterembe küldték, a második négy órával később követte, a harmadik tagjai pedig egyáltalán nem edzettek.

A mozgás 35 perces intervallumedzést jelentett egy szobakerékpáron.

Két nappal később tesztelték, hogy ki mire emlékszik a tanultakból, miközben agyműködésüket MRI-géppel figyelték.

Az eredmények egyértelműen azt mutatták, hogy azoknak ragadt meg a fejében legjobban az információ, akik négy órával a tanulás után edzettek.

Amikor ezek az emberek helyes válaszokat adtak, az MRI fokozott hippokampuszműködést mutatott.

„Mindez azt sejteti, hogy a megfelelően időzített testedzés javíthatja a hosszú távú memóriát, ezért azt érdemes a tanulmányok közé beiktatni” – olvasható a holland kutatók tanulmányában.

Azt viszont továbbra sem tudják, hogy a sport pontosan hogyan hat az emlékezetre.

Egy elmélet szerint a katekolaminok tehetnek róla; ezek a hormonok – mint a dopamin és a noradrenalin – a mellékvesében termelődnek, elválasztásukat pedig serkenti a mozgás.

(Híradó – Science Daily)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »