A test beszél, a lélek hálni jár

A test beszél, a lélek hálni jár

Ugyan a Szarajevói Filmfesztivál hagyományosan a Balkán terméséből merít, a játékfilmek versenyében gyakran felbukkannak közép-európai alkotások is. Az idén ebben a mezőnyben nincs magyar reprezentáns, ismét akadt viszont osztrák induló. Ami az utóbbi évek tapasztalataiból kiindulva azt is jelenti, hogy nem marad el némi extremitás sem.

Jól látható ugyanis, hogy a Rex felügyelőn túli filmkészítés szereplői mintha nem abban az országban élnének, amely állítólag a legélhetőbb a kontinensen. E filmekből többnyire az derül ki, az eldorádó mélyén arany helyett frusztrációk, perverzitások és elidegenedés lakozik, a fogyasztói társadalom pedig teljesen elhülyült. Ez derült ki most is, ezúttal Lukas Valenta Rinner Los decentes (Egy tisztességes asszony) című filmjéből.

Rinner Seidl legjobb mozijaihoz hasonlóan kiviszi a történetet a boldog Ausztriából, és meg sem áll Argentínáig: a dialógusok spanyolul mennek, de azért érti, akinek füle van a(z) (át)hallásra, hogy nem arról van itt szó, hogy a pampákon aggasztó lenne a mentális helyzet. A felütés egy embervásárra emlékeztető szobalánycasting, amelynek győztese egy Belén nevű, a harmincas éveiben járó nő lesz. Hősnőnk hamarosan fel is veszi a munkát a Buenos Aires egyik külső negyedében található villában, ahol falak és fegyveres őrök garantálják a szeparáltságot – az meg ugye örök kérdés, hogy ki van kint, és ki van bent. Gyaníthatóan a lakóparkok népe az igazi rab, aki meg kint van, az szeretne bekerülni.

Kívülről persze minden szép, csillogó és nagyon gazdag. A szobalány rendben tartja a házat, a kertet, vidámparkba megy a biztonsági őrrel, és alig beszél, míg egy szép napon felfedezi, a falon túl egy nudistatelep működik – úgy is mint a kötöttségektől való megszabadulás egyszerű szimbóluma. A kép idillinek tűnik, Belénben győz a kíváncsiság a félelem felett, és egyre gyakrabban látogatja a szomszédokat. Kettős élet jön – a szögesdrót két oldalán –, egyre intenzívebben.

A villában mindinkább egy pszichodrámára kezd emlékeztetni a helyzet, a telepen a tantrikus gyakorlatok hamarosan átmennek egy szabadtéri szvingerklub hétköznapjaiba. Mégsem érezzük úgy, hogy egy társadalomkritikával lemázolt szoftpornót nézünk. És ez elsősorban annak köszönhető, hogy Rinnernél nagyon fontos a testbeszéd, és színészei (a Belént alakító Iride Mockert remekel) nagyszerűen alkalmazzák is. Belén kissé előredőlve, sietősen gyalogol, mint egy indián. Különféle meztelen testeket látunk, messze túl egy Dove-kampányon.

Aztán valami nagyon megváltozik a filmben – és most durva spoilerezés jön –, már csak azért is, mert az Egy tisztességes asszony aligha kerül a magyarországi filmforgalmazás látókörébe. Egy idős, feszt meztelenül talicskázó kertészt agyoncsap az áram, amit a lakóparkosok vezettek a kerítésbe, mire a szvingeresek begurulnak, és a semmiből előkerült lőfegyverekkel lemészárolják a komplett villanegyedet. A győzelem azonban pirruszi, felbukkan néhány rendőr, és egyesével levadásszák a menekülő mezteleneket. Zavart nevetgélés a nézőtéren. Mert a látvány inkább komikus, mint tragikus, tisztára, mint a Gyalog galoppban.

Ha Rinner így akarta, remek. Ha nem, elszúrta. Még akkor is, ha nem lehet minden kilátástalanságot úgy lezárni, mint Godard a Bolond Pierrot-ban.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 16.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »