A terroristák nem használják, a kormány mégis korlátozná

A terroristák nem használják, a kormány mégis korlátozná

Nem is használják azokat az eszközöket a terroristák, amelyeket a kormány most korlátozni akar – erről beszélt a Hír TV által megkérdezett biztonságpolitikai szekértő. A kancelláriaminiszter szerint nem tiltják be azokat a mobilalkalmazásokat, amelyekkel lehallgatásmentesen lehet kommunikálni. Az egyik titkosított telefonálást biztosító program magyar fejlesztője éppen ma kapott innovációs díjat a Parlamentben.

Kedden ismertette a törvényalkotási bizottság fideszes elnöke a terrorellenes javaslatcsomag részleteit, köztük a lehallgatásvédelmet biztosító programok korlátozását. „Olyan kommunikációs eszközöket meg lehessen tiltani, amelynél a hatóság a törvényesen engedélyezett adatmegismerés jogát sem tudja gyakorolni” – fogalmazott Gulyás Gergely.

Több száz találatot dob ki a kereső, ha a titkosított telefonhasználat után érdeklődünk. A lehallgatásmentesség nincs ingyen, egy-egy program ára 3 ezertől 17 ezer forintig is terjedhet.

Kun Szabolcs pont egy ilyen programért vehetett ma át innovációs elismerést a Kövér László házelnöktől. A terrorellenes javaslatcsomag elfogadásával viszont a hívástitkosító szolgáltatásra is lakat kerülhet.

„Ezeket a törvényeket a törvénytisztelő emberek fogják betartani, tehát pont a törvénytisztelő állampolgárok nem fogják tudni megvédeni az ő magán- és üzleti adataikat, ezzel szemben a rossz fiúk, a terroristák, akik nem tisztelik a törvényeket, továbbra is szabadon garázdálkodhatnak az éterben. Tehát magyarán az, hogy korlátozzák ezeket a szolgáltatásokat, nem fogja megoldani az alapproblémát” – mondta el a CryptTalk vezérigazgatója.

A biztonságpolitikai szakértő szerint a terroristák nem is telefonon beszélnek egymással, inkább a régimódi kommunikációt választják.

„Visszaléptek néhány évtizeddel korábbra, és a 20. század elejének titkosszolgálati kommunikációs módszereit használják, akár szóban kommunikálnak egymással, egy futár elviszi két vezető üzenetét mondjuk Brüsszelbe egy terroristasejtnek és szóban átadja, vagy kézben vitt üzenettel, levéllel kommunikálnak, vagy képeslapon keresztül. (…) Ez egy sokkal komplexebb valami, minthogy ezt egyetlen egy csuklómozdulattal, egy jogszabállyal és egy titkosítási rendszer eltörlésével azt lehessen mondani, hogy innentől kezdve megoldottuk azt a problémát” – mondta el Tarjányi Péter.

A kancelláriaminiszter szerint nem lesz korlátozás, ellenőrzésre viszont számítani kell.

„Nem az alkalmazást akarják betiltani, hanem a forgalmazást akarják ellenőrizni. S az nagy különbség (…) Tehát nem a hétköznapi életben akarjuk ezeket korlátozni, hanem baj esetén akarjuk őket korlátozni, és nem korlátozni akarjuk valójában, hanem pontosan tudni akarjuk, hogy mi történik. A forgalmazás és nem a korlátozás a kérdés” – fogalmazott Lázár János.

A belügyminiszter péntekre ötpárti egyeztetést hívott össze, amelyen a frakcióvezetőkkel vitatják meg a terrorellenes javaslatcsomagot.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »