A terroristák már Európában vannak

SportEurópai Unió

A német szövetségi rendőrség feje szerint a Szíriából és Irakból hazatérő európai dzsihadisták itthon terrorhálózatot alakíthatnak ki, amiről semmit nem tudunk.

A német szövetségi rendőrség feje szerint itt az ideje, hogy Európa létrehozzon egy nemzetközi adathálózatot a bűnügyi és terroradatbázisai megosztására, máskülönben az unió képtelen lesz érdemben fellépni a rá leselkedő veszélyekkel szemben. A főrendőr szerint ugyanis félő, hogy a dzsihadisták Európában terrorhálózatokat alakítanak ki: “Ezek az emberek Irakban és Szíriában ismerték meg egymást, kapcsolataikat és forrásaikat Európába visszatérve is fenntartják.”

Leleplezésük érdekében meg kell erősíteni az uniós országok adatbázisai közti adatcserét a német rendőrfőnök szerint, jelenleg ugyanis csak a 28 tagállam fele osztja meg egymással a bűnügyi nyilvántartásaiban szereplő DNS- és ujjlenyomat mintákat. Pedig az adatok megosztása már a párizsi merényletek után felmerült, ezt pedig csak sürgetőbbé tette, hogy az Europol közölte: kb. 5000 dzsihadista lehet jelenleg Európában, akik mind megfordultak és harcoltak a Da’es kötelékeiben Szíriában vagy Irakban. Az európai rendőrség szerint ők a menekültáradatot kihasználva jutottak vissza a kontinensre – írja a 888.hu.

Az Europol vezetője szerint nemcsak a terrorsejtek által végrehajtott, a párizsihoz hasonlóan nagy tömeget érintő összehangolt támadásoktól kell tartani, de az egyéni akciók lehetősége is számottevő. Ennek megelőzése érdekében még tavaly létrehoztak egy Európai Terrorelhárítási Központot, de a brit titkosszolgálatok szerint ez nem sokat ér, hiszen az Iszlám Állam által a dzsihadisták rendelkezésére bocsátott hamis útlevelekkel a terroristák képesek átszivárogni a határellenőrzéseken.

Az EU biztonságpolitikai együttműködésének korszerűsítése és adatbázisainak összehangolása egyébként már 2014-ben is felmerült, igaz, akkor a kibontakozó orosz-ukrán konfliktus kapcsán. A szakértők már akkor megállapították, hogy az uniós tagországok közti együttműködés elégtelen, a külső fenyegetésekkel szembeni fellépés egyáltalán nem összehangolt. A szorosabb együttműködés legnagyobb akadályainak akkor a németeket látta a nemzetközi közösség, akik az Oroszország elleni szankciók erejét is aláásták azzal, hogy újabb energetikai megállapodást kötöttek az oroszokkal és előkészítették az Északi Áramlat második vezetékéről szóló megállapodást, amelyet végül 2015-ben alá is írtak.

View the full image A terroristák már Európában vannak Forrás: 888.hu


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »