A terror ellen hív Putyin

A diplomáciai húzd meg, ereszd meg játék részeként széles körű terrorellenes front létrehozását szorgalmazza az ENSZ égisze alatt Oroszország. Ezt az V. moszkvai nemzetközi biztonsági konferencia résztvevőihez intézett üzenetében vetette fel Vlagyimir Putyin. Eközben egyre ingatagabb lábakon áll a szíriai tűzszünet, és bár Moszkva reményei szerint a genfi tárgyalások május közepén folytatódhatnak, a konfliktus fő nemzetközi szereplői a harcok kirobbanására készülnek.

Példátlan méreteket öltött és kihívást intézett a civilizáció ellen Putyin szerint a nemzetközi terrorizmus. Az ezzel szembeni hatékony fellépéshez a nemzetközi közösség összehangolt, energikus fellépésére van szükség, és ennek megteremtésére irányul az orosz kezdeményezés.

Mint rámutatott, az orosz légierő szíriai bevetése hozzájárult ahhoz, hogy az arab országban áttörés következzen be a terrorizmus elleni küzdelemben, és létrejöjjenek a konfliktus rendezéséről folytatott párbeszéd feltételei. A nagyszabású konferencián felszólaló orosz külügyminiszter megengedhetetlennek nevezte, hogy a terroristákat eszközként használják fel politikai célok elérésére.

Szergej Lavrov szerint el kell ismerni a népek jogát saját sorsuk meghatározásához, és nem szabad kívülről értékeket rájuk erőltetni. Valerij Geraszimov vezérkari főnök hangsúlyozta, a nemzetközi terrorizmusra megelőző csapást kell mérni, és meg kell akadályozni ideológiájának terjedését.

Felhívta rá a figyelmet, hogy Líbia Moammer Kadhafi diktátor hatalmának 2011-es megdöntése után központosított államként gyakorlatilag megszűnt létezni, és az Iszlám Állam (IÁ), valamint terrorszervezetek bázisává vált. Álláspontja szerint Szíriában líbiai mintára szervezett kísérlet történt a törvényes hatalom megdöntésére.

Folytatódnak a tárgyalások?

Eközben Moszkva abban bízik, hogy május tizedike környékén folytatódnak Genfben a szíriai rendezésnek szentelt tárgyalások, amelyek április 18-án szakadtak meg, miután a szíriai ellenzék egy részét tömörítő Tárgyalási Főbizottság (HNC) felfüggesztette a részvételét, tiltakozva a kormányerőknek az ország északi részén folytatott előrenyomulása ellen. Ám nemcsak a diplomácia frontján, hanem a szíriai terepen is élénk a mozgás.

Minden jel arra mutat, hogy a konfliktus fő nemzetközi szereplői a harci cselekmények kiterjesztésére készülnek. A Pentagon már a napokban jelezte, hogy Aszadhoz hű egységeket és haditechnikát csoportosítanak át az alapvetően a terrorista an-Nuszra Front által ellenőrzött Aleppó közelébe.

Orosz tüzérségi ütegek is erősítik őket, a különleges egységek pedig szorosan együttműködnek a kormánycsapatokkal és a Hezbollah katonáival. Mindez újabb nagyszabású akció előkészítésére utal, amely akkor veheti kezdetét, ha végleg összeomlanak a genfi tárgyalások. A részleges csapatkivonással taktikát váltó Moszkva tehát még mindig a diplomáciai rendezést erősítené, közben azonban a másik vasat is a tűzben tartja.

Mindenki a háborúra készül

De taktikát váltott az Egyesült Államok is. Washington igyekszik visszavenni a kezdeményezést a folyamatokat alapvetően irányító, a mostani bejelentéssel is a ritmust meghatározó Moszkvától. Így előbb befolyási zónákra tett javaslatot, ezzel párhuzamosan pedig további 250 tagú speciális egység Szíriába vezénylésével a saját koalíciója által támogatott erőket igyekszik felkészíteni az elkövetkező harcokra.

Így tehát tart még ugyan a tűzszünet, ám közben mindenki a háború folytatására készül.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 04. 28.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »