A tehetséges Rogán Antal

Csaknem húsz évvel ezelőtt ismertem meg Rogán Antalt. Akkor még nem sejthettem… De mit is?

Ha felidézem, mi minden történt az elmúlt két évtizedben a jelenlegi kormánypárt és a komplett magyar belpolitika világában, akkor a válasz az, hogy – körülbelül semmit. De azt egészen biztosan nem, hogy a Fidesz értelmes, tehetséges, képzett és ambiciózus ifjú reménységéből egyszer feltaláló lesz. Ráadásul számítástechnikai vonalon! Hiszen az is rémlik az ősidőkből, hogy milyen poénforrásnak számított egyes berkekben, amikor Rogán megkapta az Országgyűlés informatikai és távközlési bizottságának elnöki székét. Korán nevetett, aki akkor nevetett, merthogy tessék: már szabadalma is van neki!

Szépen ívelt, irdatlanul sokrétegű a rogáni karrier, nincs más teendő, muszáj fejet hajtani e pompás életút láttán. A messzemenő következtetésektől és az elhamarkodott ítéletektől ellenben érdemes óvakodni, sok mindenbe képes felnőtt fejjel is beletanulni az ember. A tehetséges és ambiciózus ember.

Márpedig Rogán Antal – nem győzöm hangsúlyozni – az volt, ezt az első pillanatoktól a mai napig állandóan-visszatérően bizonyította. A Batthyány Alapítvány és a Fidelitas bölcsője környékén ugyanúgy helytállt, mint a párt napirend előtti ökleként az első Orbán-ciklusban. Később nem vallott szégyent a belvárosi polgármesteri – nyolc év elegendő volt, hogy élvezze a jelent és megalapozza a jövőt, valamennyi szóba jöhető tekintetben – és a parlamenti frakcióvezetői székben sem. Propagandaminiszteri munkásságával kapcsolatban még nem formálható cizellált vélemény, nem telt el elég idő október óta. De amikor kinevezték – hivatalosan – a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjévé, egyből világos volt: a megfelelő személy kerül a megfelelő óriásasztal mögé.

Most ugorjunk vissza egy másodpercre a ’90-es évek második felének romantikus valóságába, és tegyük fel a kérdést: kifejezetten ilyen pályafutásra vágyott-e Rogán Antal, amikor fejest ugrott a politikába huszonévesen? Vessünk fel még valamit: vajon a pozíciók írják le pontosabban egy egyre magasabb polcokra hágó férfi életútját, vagy a luxushátizsákok, az elegáns autók, a táguló lakások, a befolyásos barátok, a nagyravágyó partnerek és az értékes találmányok?

Erről ő maga tudna nüanszokat elárulni – ha szeretne –, de az enélkül is nyilvánvaló, hogy az „akkor még nem sejthettem”-nek van azért tartalma esetünkben. Főként, ha a réges-régi interjút is felidézzük, amelyben elhangzott egykor, hogy a fiatalember – amikor eljön az ideje – szívesen lenne Magyarország miniszterelnöke. Meglehet, annyi változott, hogy jókor ismerte fel: a Fideszben csak nagyon-nagyon lassan jöhet el bármi hasonlónak az ideje. Meglehet, ezért kerültek célkeresztbe a másmilyen módon elérhető másmilyen örömök. Mondjuk búslakodni így sincs miért, annyira nem kínos egy ország hetedik legbefolyásosabb emberének lenni.

Senki sem mondhatja tehát, hogy aprópénzre (!) váltódott volna az a tehetség. Aki ezt teszi, vagy téved vagy hazudik, de mindenképp gonosz alak. Ráadásul van itt még valami. Rogán Antal nem tartozik azok közé, akinek elengednék a kezét. Ezt fényesen bizonyítja pusztán azzal is, hogy míg a Fidesz régi nagyjainak zöme messzire került a tényleges döntések meghozatala közeléből – a pártvezetés és a parlamenti frakció úgy kicserélődött, hogy rá sem lehet ismerni –, addig Rogán bizony ott van a szeren változatlanul. Ha valamihez, hát ehhez aztán kell a tehetség. Amely soha nem vész el, legfeljebb átalakul.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 13.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »