A szülőföldön maradásra és annak betöltésére buzdított a csíksomlyói búcsú szónoka

A szülőföldön maradásra és annak betöltésére buzdított a csíksomlyói búcsú szónoka

Ne hagyjuk elnéptelenedni szülőföldünket és ne vesszen el a magyarság hite – erről beszélt a csíksomlyói búcsú ünnepi szónoka, Csintalan László tiszteletbeli kanonok és főesperes, csíkdelnei plébános május 14-én.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A csíksomlyói hegynyeregben idén is százezrek gyűltek össze a hagyományos pünkösd szombati búcsún. A szentmise főcelebránsa, Bíró László tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családpasztorációért felelős tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy akik elzarándokoltak a csíksomlyói szűzanyához, akik ragaszkodnak hozzá, azok nem árvák. Ferenc pápa nyomán elmondta: Ne engedjük, hogy az egyház árvaházzá legyen, ne engedjük el a szűzanyát! Majd hozzátette: azt se engedjük, hogy nemzetünk árvaházzá legyen.

A csíksomlyói búcsú ünnepi szónoka Csintalan László tiszteletbeli kanonok, tiszteletbeli főesperes, csíkdelnei plébános volt. Szentbeszédét teljes terjedelemben közöljük.

Kedves Zarándok Testvérek!

Itt, a Kis-Somlyó és a Nagy-Somlyó nyergében, az érsek úr és a püspök urak vezetésével, paptestvérek koncelebrálásával, a ti jelenlétetekkel és imádságotokkal, éneketekkel dicsérjük a Boldogságos Szűzanyát, a Szentlélek eljövetelének előnapján. Gyönyörű ez a hely, amelyben mi valóban nyeregben érezzük magunkat. Nem a mi érdemünkből, hanem a Jóisten gondviselő jóságából, a Szűzanya közbenjárásából és a jó ferences pátereknek azon különleges képességéből, amely mindig megnyilvánult, hogy jól megválasztották mindig szerzetesházaiknak, kegyhelyeiknek a helyét és nemcsak jól megválasztották, hanem évszázadokon keresztül őrizték is azt. És hisszük, hogy őrizni fogják ezután is.

A gondviselő jó Istennek az irgalmasságáról elmélkedünk, hiszen az irgalmasság évében vagyunk, és a Jóistennek a gondviselő jósága, irgalmassága megnyilvánul a teremtésben, a megváltásban és a megszentelés művében is.

Hogy a teremtés művében megnyilvánul, annak legbeszédesebb bizonyítéka, ez a gyönyörű csíki, csíksomlyói táj, ahol a fények és az árnyak különleges játéka megfigyelhető, azután pedig a télnek, a tavasznak, a nyárnak és az ősznek a páratlan szép színei mind az alkotóra utalnak. De leginkább az ember, puszta létével a teremtő Istennek a jóságát, irgalmasságát hirdeti. Mert az, hogy létezem, neki köszönhető.

Kedves zarándok testvérek, ezt mindig elmondjuk a hiszekegyben, hogy „Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében”. A hitvallásunknak az első sora, amelyet hála Istennek minden keresztény ember egyformán mond, arra utal, hogy én, az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember, hiszem a Teremtőt és hiszem a teremtést.

Egyházunk szép csokorba szedi a Biblia olvasmányait, amelyekkel köszöntjük a Boldogságos Szűzanyát. Az első szentírási olvasmányunkban a mózesi áldásról hallottunk. Ezt az áldást katolikus templomainkban mindig újesztendő első napján olvassuk fel. Isten meghagyja Mózesnek, hogy áldják meg a népet Áron és az ő fiai. Mit jelent megáldani? Azt jelenti, hogy akarom, hogy élj és akarom, hogy még jobban élj. Isten megáldotta a teremtésben az egész világmindenséget, benne az élővilágot és természetesen benne engem, embert is, és azt mondta, hogy akarom, hogy élj és akarom, hogy még jobban élj. S az embereken keresztül megáldotta a népeket is. A mi népünket is, és arra is azt mondta, akarom, hogy szülőföldeden élj, és még jobban élj.

Kedves testvéreim, ezt az áldást élvezzük most, a Jóistennek a gyönyörű teremtett világában, e csíki tájban, ahol ezt a teret betöltöttük, de ahonnan Isten áldását és a Boldogságos Szűzanya áldását akarjuk magunkkal vinni, hogy betöltsük azt az életteret is, ahol mindennapjainkat éljük. A családi ház életterét, a falunak, a városnak az életterét, az országnak az életterét, mert Isten áldása erre is szól. És ha jó nekünk itt, a somlyói szent hegyen összekapaszkodva imádkozni, akkor ebből erőt kell merítsünk ahhoz, hogy otthon is, családunkkal, házastársunkkal, gyermekünkkel, de falunkkal is, egyházközségünkkel, egész népünkkel összekapaszkodva imádkozzunk. Isten áldását kérjük, hogy a nekünk adott életteret betöltsük, hogy ne maradjon beszegezett ház, gyermek nélküli iskola, megfogyatkozott falu és város, és főleg ne maradjon megfogyatkozott ország és szülőföld. Be kell töltenünk, testvéreim, életterünket! Isten áldása, kedves testvéreim, a teremtő Istennek az áldása, amely megnyilvánul teremtett világában, a világegyetemben és megnyilvánul az emberben is, így kell lecsapódjon ezen szent hely áldásaként a mi mindennapi életünkbe, az én mindennapi életembe.

Kedves zarándok testvérek, a teremtés címén a Jóisten ura az egész világnak, és ura az embernek is és uram nekem is. Tudjuk, hogy nemcsak teremtő, hanem megváltó és megszentelő Úr. Az én mindenható Istenem. És bármi más akar úr lenni fölöttem, nem teheti, mert egyetlen urat ismerek el fölöttem, az a teremtő, megváltó és megszentelő Isten.

Harsányi Lajos az uralomra törekvést szépen versbe öntötte:

„Ki az Úr?

Kezdetben volt az Isten.
Az Isten volt az úr.
Azután jött a Tűz, Víz,
Az Ég, a kék azúr.
Majd jöttek a királyok
S azok lettek urak.
Aztán elűzték őket,
Kiirtva magjukat.
Majd jött a felséges Nép
A Nép lett az úr.
Majd jött a szent Szabadság
S akkor az lett az úr.
Aztán jött a Terror
S a Terror lett az úr.
Aztán jött az Ínség
S az Ínség lett az úr.
Aztán jött a Bőség.
(S nem lett belőle úr.)
Botorkált a Megértés.
(És nem lett belőle úr.)
Azután jött a Bankár
S a Bankár lett az úr.
Azután jött a Mammon
S a Mammon lett az úr.
S aztán jött a Sátán
S most a Sátán az úr.

De elbukik a Sátán
És nem lesz mindig úr.
És összedől a Mammon
És nem lesz mindig úr.
Öngyilkos lesz a bankár
És nem lesz mindig úr.
És elmúlik az Ínség
És nem lesz mindig úr.
És fölenged a Terror
És nem lesz mindig úr.
És meghal a Szabadság
És nem lesz mindig úr.
És megszelídül a Nép
És nem lesz mindig úr.
Király nem akad senki
És nem lesz többet úr.
És ránk szakad a kék Ég
És nem lesz többet úr.
És füstté lesz a Tűz, Víz
És nem lesz többet úr.
Kezdetben volt az Isten.
Az Isten volt az úr.
S örökön és örökké
Az Isten lesz az Úr.”

Igen, kedves testvéreim, bárhányszor a hiszekegyet imádkozzuk, az első sorában már ezt valljuk meg, Isten a teremtett világ ura, az én uram, az én teremtőm, és nem akarok másból vagy másvalakiből urat magam fölött. De ez természetesen tőlem függ.

Kedves zarándok testvéreim, a Jóistennek az irgalmas jósága különösképpen a megváltásban nyilvánul meg, hiszen Isten, végtelen jósága folytán, emberré lett, vállalta emberi sorsunkat, emberi sorsunknak minden zugát, a legrejtettebb zugát is vállalta és a legérthetetlenebb zugát is, a halált is vállalta, hogy engem, bűnös embert megmentsen, újra visszavezessen az Jóisten urasága alá.

Második olvasmányunkat Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből olvastuk. Azt olvastuk: Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született és általa Isten gyermekeinek hívnak minket és szívünkbe elküldte Fiának lelkét, aki bennünk azt kiáltja Abba, Atya.

Tovább is imádkozzuk a hiszekegyet: „fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától”. A Szűzanya, a mi Boldogasszonyunk, igen-igen fontos szerepet játszott a megváltás művében. Amikor igent mondott az angyal köszöntésére és elvállalta, hogy a világ megváltójának, Isten Fiának, a második isteni személynek, Jézus Krisztusnak édesanyja legyen. Innen származik, forrásozik a Szűzanya iránti tiszteletünk, innen és hiszem, hogy mindenki, aki vallja és aki a megváltást fontosnak tartja, annak lelke mélyén ott van a Szűzanya tisztelete is, amit mi most, ilyen gyönyörű külsőségben is kifejezünk a Somlyó szent hegyén.

A Szűzanya annyira közreműködött a Szentlélekkel, hogy ebből a közreműködésből, kollaborációból Isten Fia született meg nekünk, aki egész emberi sorsunkat vállalta. A megváltás azért történt meg, mert Mária tökéletesen közreműködött a Szentlélekkel. Gyönyörű Szent Bernátnak az elmélkedése az angyali üdvözletről, amikor mintegy sürgeti a Szűzanyát, miután az angyal elmondta az üzenetet neki, hogy már mondja ki az igent, a teremtett világ és az ember, a bűnbe esett ember nevében, mert ez az egyetlen esély az ember megváltására.

Szent János apostol milyen gyönyörűen fejezi ki az ő evangéliumában, a 3. fejezet 16-17. versében: „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Isten így szerette a világot. De nem úgy általában, hanem így szeretett engem, hogy értem is elküldte az ő szent Fiát és Jézus Krisztus érettem is szenvedett, meghalt és feltámadt érettem, személyesen. Nagyon kell tudatosítanom magamban, kedves testvéreim ezt: érettem, személyesen is megtörtént a megváltás, Jézus Krisztus szenvedett és meghalt és feltámadt személyesen érettem is.

Kedves jó testvéreim a megváltásban az Úr Jézus Krisztusnak, a keresztre feszítettnek az imádása központi helye a keresztény ember hitéletének és lelkiéletének is. S azért központi helye, mert hogyha ugyanazon Krisztus előtt, a Megváltó előtt összekapaszkodva tudunk imádkozni, akkor abban tényleg megváltás van az egyes ember számára, és megváltás van a család számára, és megváltás van a közösség számára, és megváltás egy nép, egy nemzet számára is. Összekapaszkodva imádkozni az Úr Jézus Krisztus keresztje előtt. Mert ennek a hiánya, kedves testvéreim, sokszor jelentkezik családi életünkben, egy-egy falu, város életében, nemzet életében is, amikor nem tud Krisztus keresztje előtt hódolattal, imádással leborulni és tőle remélni a közösséget, a közösség megtartó erejét, a közösség összetartozását.

Ennek hiányát fejezi ki gyönyörű versében Wass Albert, a Nagypénteki siratóban:

„Golgotáról Golgotára
hurcoljuk a keresztfákat.
mindég kettőt, soh’se hármat.
Egyet felállítunk jobbról,
egyet felállítunk balról,
s amiként a világ halad:
egyszer jobbról, egyszer balról
fölhúzzuk rá a latrokat.
Kurucokat, labancokat,
közülünk a legjobbakat,
mindég csak a legjobbakat.
Majd, ahogy az idő telik,
mint ki dolgát jól végezte:
Nagypéntektől Nagypéntekig
térdelünk a kereszt alatt
húsvéti csodára lesve.
Egyszer a jobbszélső alatt,
másszor a balszélső alatt,
éppen csak hogy a középső,
az igazi, üres marad.
Nincsen is keresztfánk közbül,
nem térdel ott senki, senki.
A mi magyar Nagypéntekünk
évszázadok sora óta
évszázadok sora óta
ezért nem tud Húsvét lenni.
Így lettünk országút népe,
idegen föld csavargója,
pásztortalan jószág-féle.
Tamással hitetlenkedő,
kakasszóra péterkedő,
júdáscsókkal kereskedő.
Soha-soha békességgel
Krisztus-Úrban szövetkező.”

Kedves testvéreim, megdöbbentő a költőnek a víziója, látomása és van valóságalapja. Ugyanakkor, a megváltás kegyelméből annak is van valóságalapja, hogy én is az igazi kereszt előtt térdeljek és mi is összekapaszkodva az igazi kereszt előtt térdepeljünk, és onnan várjuk a mi megváltásunkat, a mi személyes megváltásunkat, családunknak a megváltását és nemzetünknek a megváltását.

Igen, kedves testvéreim, a megváltásban a Jóistennek különösképpen megnyilvánul az ő irgalmassága. Holnap a Szentlélek eljövetelét ünnepeljük, a megszentelő lélekét, a hét ajándék lelkéét, akivel amint mondottam már, a Boldogságos Szűzanya közreműködött, hiszen az ő életében nem volt akadály, hogy a Szentlélekkel közreműködjön. A mi életünkben van akadály, amit mindig el kell gördíteni, a bűnt.

A Szentlélek, kedves testvéreim, kedves zarándokok, ihlet. A Szentlélek ihlette a teremtő Istent, az ő Szentlelke, amikor ezt a gyönyörű tájat megteremtette. És ő ihlette, amikor a teremtés koronáját, az embert megteremtette. Nemcsak úgy általában, hanem ő ihlette, amikor engem megteremtett, mert esélyt látott benne, olyan emberi esélyt, amely gyöngeségei, gyarlóságai, hitványságai ellenére közre tud működni a Szentlélekkel.

Kedves jó testvéreim, a Jóistennek személyes irgalmasságát személyem iránt ebben tapasztalhatom meg leginkább, amikor nekem személyesen, bűnös embernek nagy vagy kisebb vétket megbocsájt. Igen, mert esélyt lát bennem arra, hogy én is a Szentlélekkel közreműködjek, jót gondoljak, jót beszéljek és jót cselekedjem, mert a Szentlélek inspirál, a Szentlélek ihlet. Megcsodáljuk a művészetben ezt, zeneműben, gyönyörű szobrokban, lásd a Somlyói Szűzanyának a szobrát, de megcsodálhatom saját magamban is, és embertársamban is, amikor a Szentlélekkel közreműködök, kollaborálok. És megtapasztalván, kedves testvéreim, a Jóistennek a megbocsájtó jóságát irányomban, személyem iránt, meg kell tanulnom nekem is megbocsájtani, mert az irgalmassághoz ez is hozzátartozik. Az irgalmasság testi és lelki cselekedeteiben ez is benne van: az ellenem vétőnek megbocsájtani. És ellentmondás tulajdonképpen, ha én Isten bocsánatát kérem – hála Istennek, hányan kérik itt is a somlyói, pünkösdi búcsú alkalmával –, ugyanakkor nekem haragosom van. Nem ellentmondás ez? Olyan ellentmondás pontosan, mint az istenhívő ember káromkodik. Milyen Istenben hisz az, kihez imádkozik, ha a nevét nem tartja szentnek, ha káromolja. Ellentmondás.

Kedves testvéreim, ugyanígy vagyok, ha én nem tudok megbocsájtani, habár mindennap elmondjuk egyszerűen, mindenki számára érthetően a Miatyánkban: „bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek”. Szépen fejezi ki ezt Tompa Mihály református papköltő, a Feddőzés című versében, amikor azt mondja:

„De ki úgy tud haragudni, és szívére
Úgy ránőtt a gyűlöletnek száraz kérge,

Hogy ajakán e szép szavak ki nem jönnek:
Megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek,
Lehet annak temploma bár Jeruzsálem!
Imádsága sohasem nyer ily választ: Ámen!”

Hozzátehetjük: mi is az imádság szárnyain szállunk itt a Somlyó hegyén a Jóistenhez és annyi mindenkiért imádkozunk, és jól tesszük és kell imádkoznunk családtagjainkért, a férj a feleségért, a szülő a gyermekért, a gyermek a szülőért, a nagyszülő az unokáért, a vezető ember a rábízottakért. De imádságunk úgy nyer meghallgatást, hogyha én meg tudok bocsájtani, mert ha nem, lehet szentélyem és a templomom akár a Somlyói Szűzanya temploma, de imádságom nem nyer meghallgatást, hogy ámen, vagyis hogy úgy legyen!

Kedves testvéreim, a megszentelés művében a meg nem bocsátás igen nagy akadály. És a somlyói búcsú, a Szűzanya tisztelete, mindenképpen erre kell, hogy sarkalljon engem. A Szűzanya – és ez könnyen elképzelhető egy kis fantáziával – a kereszt alatt nem gyalázta, nem átkozta az ő szent Fiának a kivégzőit. Sírt, mert sírnia kellett, és mert édesanya volt, de a megbocsájtás ott volt a lelkében. Ha nem lett volna, a Szentlélekkel való közreműködés elmaradt volna, és akkor nem neveznénk őt Szeplőtelenül fogantatott Szűz Máriának. Amikor az ő közbenjárását kérjük, amikor dicsérjük a Jóistent a teremtés művéért, a teremtés áldásáért, a megváltás áldásáért és a megszentelés áldásáért, akkor mindig legyen ott előttünk, hogy a megbocsájtás az Istennel való kapcsolatom rendbetétele és embertársammal való kapcsolatomnak is a rendbetétele. Nem hiába rendeli el anyaszentegyházunk a katolikusok számára, az én számomra, mindenki számára az évenkénti kötelező húsvéti gyónás elvégzését. Neked is meg kell tisztulnod lélekben, de ki kell engesztelődnöd Istennel és embertársaddal is.

Kedves jó testvéreim, kedves zarándokok, a Szűzanyának a közbenjárását kérjük, hogy mindig hálásak legyünk a teremtés művéért, a megváltás művéért és a megszentelés művéért és ugyanakkor az ő példáján keresztül a megbocsájtás lelkületét is igazítsuk ki saját magunkban.

Gyönyörű Tűz Tamásnak, a Boldogságos Szűzanyáról írott verse Sixtusi Madonna címmel, amelyben a költő visszaemlékezik arra, hogy gyermeki ágya fölött ott volt egy Szűzanya-kép, s amikor rossz álmai voltak és felriadt álmából, mindig megnyugtatta a Szűzanyának a képe a gyermek Jézussal, ami tulajdonképpen a Sixtusi Madonnának a másolata volt. Azt mondja:

„Lehet-e szebb a világon,
sáros-havas földeken,
mint a tiszta gyerekálom,
ami szűz reményt terem.
Ágyam fölött függött csendben,
nem volt hová szállnia,
lefektemben-fölkeltemben
rámmosolygott Mária.

Megszöktek a csalfa árnyak,
egyszerre elszállt az éj,
nem volt többé bú és bánat,
csak a sugárzó tökély
szeplőtelen szép alakban
hajolt homlokom fölé.
Messzetűnt a forró katlan,
bizonnyal az ördögé.

Hová lett e régi kép már,
megfakult vén másolat?
Ráfael derűs egén száll,
messze vitte álmomat,
de az Anya és a Kisded
nem ment el, itt van velem
s az az áldott mély tekintet
rámsugárzik szüntelen.”

Kedves zarándok testvéreim! Ezt vigyük magunkkal mindnyájan a Boldogságos Szűzanya ajándékaként. Minden ünnepségünk végén, nemcsak egyházi, világi ünnepségeink végén is mindig elénekeljük nemzeti imánkat, édes magyar anyanyelvünknek a nemzeti imádságát és székely himnuszunkat. Ezekkel kérjük a Jóisten áldását befejezésképpen.

Isten áldd meg a magyart beléd vetett erős hittel, hogy ne legyünk a hitetlenség, reménytelenség, szeretetlenség saját magát pusztító áldozatai. Áldd meg a keresztény hitünk szerinti élettel, hogy ne csak ünnepnapokon és szóval emlegessük szent nevedet, hanem eszünk, szívünk, munkánk, családi életünk, oktatásunk, nevelésünk, művészetünk és irodalmunk, közéletünk és politizálásunk is és hétköznapjaink is a te dicsőségedet szolgálják.

Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk! Ne hagyd, hogy mi veszejtsük el édes szülőföldünket azzal, hogy hagyjuk elnéptelenedni, mert iskoláink évről évre egyre kevesebb gyermeket tanítanak, mert fiataljaink a megélhetésért el/kivándorolnak, arra kényszerülnek, hogy itt hagyják szülőföldjüket, mert családjaink szétzüllenek, mert időseink és betegeink átdolgozott emberi élet után a legszerényebb emberi élethez szükségeseket is nélkülözniük kell. Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk, mert közös dolgaink megvalósításában is széthúzás van köztünk! Érdemtelenségünk tudatában kérünk, Istenünk, Atya, Fiú és Szentlélek és Boldogságos Somlyói Szűzanyánk: áldd meg a magyart és ne hagyd elveszni Erdélyt! Ámen.

A szentmisén koncelebrált többek között Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és Orbán Szabolcs, az erdélyi ferencesek tartományfőnöke. A csíksomylói búcsún részt vett Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita, valamint Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, valamint Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja.

Forrás: Gyulafehérvári Főegyházmegye, MTI

Fotó: MTI

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »