A szövetség és az edzők is kiállnak Kiss László mellett – le sem töltötte a nemi erőszakért kapott 3 évet

A szövetség és az edzők is kiállnak Kiss László mellett – le sem töltötte a nemi erőszakért kapott 3 évet

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) szerdán délelőtt két ülést tartott. Előbb a sportág vezetői, majd az edzőbizottság tagjai szavaztak arról, hogy Kiss László változatlanul szövetségi kapitányként tevékenykedjen-e, vagy le kell váltani. A jelenlévők mindkét találkozón egységesen úgy döntöttek, hogy a szövetségi kapitánynak változatlanul bizalmat adnak.

Kiss edzőkollégái így fogalmazták meg kiállásukat:

Akik a magyar sportban, ezen belül a honi úszó életben tevékenykednek, mindannyian hallottak arról, hogy Kiss Lászlóval szemben 55 évvel ezelőtt milyen ítélet született. A történtek ellenére módot kapott arra, hogy a sportágban dolgozhasson. A mögöttünk álló több mint fél évszázadban edzőként, pedagógusként, kapitányként példás munkát végzett, amelyet pártállástól függetlenül több kormány is a legteljesebb mértékben elismer, kevés sportember büszkélkedhet annyi kitüntetéssel, mint ő. Nem kérdés előttünk, hogy Kiss Lászlót a bíróság egykor elítélte, ugyanakkor mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy teljesítményével, helytállásával feledtesse bűnét. A szövetségi kapitánynak ez – előttünk – sikerült.

Három évből húsz hónap

Kisst 55 éve csoportosan elkövetett nemi erőszak miatt háromévi börtönbüntetésre ítéltek, ebből azonban 20 hónapot töltött le, 1963-ban szabadult. Az ATV cikke szerint ez amnesztiával sikerülhetett.

Kisst ugyanis 1962 februárjában ítélték el, de 1963-ban már az országos úszóbajnokságon harmadik lett 200 méter pillangón.

A Nemzeti Sport szerdai száma szerint Kiss húsz és fél hónap után szabadult. „Mert ez több mint fél évszázaddal ezelőtti történet, és hogy mennyire volt az ítélet megalapozott az ügyben, arról nem akarok és nem is tudok mit mondani. Beismerés nem volt az ügyben, ez tény. Ahogyan az is, hogy a bűnhődésem után semmilyen hatóság nem tiltott el az úszástól, attól, hogy edzőként dolgozzak tovább" – mondta a lapnak az úszók kapitánya.

(Index – Origó nyomán)

Korábban írtuk: Csoportosan elkövetett erőszakos nemi közösülésért ült börtönben az úszóválogatott szövetségi kapitánya


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »