A szlovákiai magyarok jogsérelmeiről is ír az amerikai külügyi jelentés

A szlovákiai magyarok jogsérelmeiről is ír az amerikai külügyi jelentés

Nyelvtörvény, kétnyelvűség akadályozása, Malina Hedvig-ügy. A szlovákiai magyarok jogsérelmeiről is beszámol az amerikai külügyminisztérium emberi jogi jelentésében – számol be a Körkép.sk.

A jelentés megemlíti a hiányzó kétnyelvű közlekedési táblák kihelyezésének akadályozását is Szlovákiában.

A külügyminisztérium szerdán hozta nyilvánosságra 2015-ről szóló éves országjelentéseit arról, miképpen érvényesülnek az emberi jogok a világ csaknem 200 államában.

A Körkép.sk megnézte, mi található Szlovákiával kapcsolatban a jelentésben a magyar kisebbség jogsérelmei közül. A dokumentum három dolgot említ: a szlovák nyelvtörvény bevezetését, a kétnyelvű vasúti táblák kihelyezésének tiltását, illetve Malina Hedvig ügyét.

Szlovák nyelvtörvény

A szlovák nyelvtörvény bevezetése a magyar nyelv használatának korlátázását jelentette Szlovákiában. A nyelvtörvényt 2009-ben módosította a szlovák kormány, amikor is a szlovák nyelv elsőbbségét nyilvánították ki a többi nyelvvel szemben. A törvény számos olyan helyzetet, köznapi szituációt részletezett, amely során a népesség (pl. orvosok) kötelezve van a szlovák nyelv használatára írásban és szóban egyaránt.

A törvény akkoriban 100-tól 5000 euróig terjedő pénzbüntetés kiszabását tette lehetővé azok esetében, akik nem a szlovák nyelvet használják a törvény által meghatározott helyzetekben. A kisebbségi nyelv használatát nyilvános helyeken (pl. kórházakban) ott engedélyezte, ahol a kisebbség aránya meghaladja a 20%-ot. 2011-ben a parlament hosszas vita után módosította a törvényt. Az elfogadott változat szerint a nyelvhasználati küszöb a településenkénti 20%-ról 15%-ra csökken.

Kétnyelvű vasúti táblák

A jelentés megemlíti a hiányzó kétnyelvű közlekedési táblák kihelyezésének akadályozását is Szlovákiában. A kétnyelvű vasúti feliratok ügyében fél évtizede próbálnak fellépni a szlovákiai magyarok. A szlovákiai nyelvhasználati törvény lehetővé teszi a kétnyelvű táblákat, a vasúti törvény azonban nem.

Malina Hedvig-ügy

Malina Hedvig ügyéről is beszámol a jelentés, akit 2006-ban ismeretlenek vertek meg Nyitrán, mert magyarul beszélt mobiltelefonjába az utcán. Az elkövetőket a rendőrség nem fogta el, Malina Hedviget viszont eljárás alá vonta. Az ügy nagy nemzetközi visszhangot váltott ki, és jelentős feszültséget okozott Szlovákia és Magyarország viszonyában.

Körkép.sk

The post A szlovákiai magyarok jogsérelmeiről is ír az amerikai külügyi jelentés appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »