A Szlovák Posta döntött. Cenzúra van

A Szlovák Posta döntött, elutasította az ellenzék által összeállított Kali špeciál kiadvány terjesztését. Nem juttatja el tehát a háztartásokba sem mint szórólapot, sem mint időszakos kiadványt. Erről Iveta Dorčáková, a Szlovák Posta szóvivője tájékoztatta a sajtó munkatársait.

 

A Bašternák-ügyet részleteiben taglaló újságot az OĽaNO-NOVA és az SaS szerették volna a posta segítségével kézbesíteni az olvasókhoz.

 

„Szórólapnak tekintjük”

 

A Szlovák Posta illetékesei a Kulturális Minisztérium álláspontjára hivatkoznak, miszerint a kiadvány nem teljesíti a törvény által előírt feltételeket, így nem tekinthető időszakos kiadványnak. Ezért a posta szórólapként kezeli, és egy „konkrét fizikai vagy jogi személy jogainak védelmére” hivatkozva nem hajlandó azt kézbesíteni, csak ha bebizonyosodik, hogy nem sért személyi jogokat a kiadvány tartalma.

 

Ez utóbbi bírósági eljárást jelent, vagyis képtelenség előrejelezni, meddig húzódhat az ügy. A Kulturális Minisztérium szerint a Kali špeciál  nem tartalmazza az időszakos kiadványok törvény által előírt adatait: a kiadó nevét, a kiadás dátumát, a nemzetközi sorozatszámot (ISSN), amit regisztráció segítségével lehet kiváltani.

 

A Szlovák Postánál – csak hogy biztos legyen a dolog – ráadásul jelentkezett a kiadványon szereplő, belügyminisztert ábrázoló képek szerzői jogainak kizárólagos tulajdonosa is. Így a posta újabb érvet kapott a kezébe, hogy elutasítsa a lap széthordását.

 

A posta törvénytelenül járt el

 

Az ellenzéki pártok a Szlovák Posta bejelentése után úgy döntöttek, más úton, saját forrásokból oldják meg a feladatot. Jozef Rajtár (SaS) szerint a Szlovák Posta lepaktált a Kulturális Minisztériummal az ellenzék rovására.

 

Jozef Viskupič (OĽaNO-NOVA) szerint a posta csak a törvény által említett esetekben utasíthatja el egy lap széthordását, márpedig egy kiadvány formai hiányosságai és az ISSN kód hiánya nem tartoznak ide. „A posta szándékosan sérti meg a törvényt, jogi lépéseket fogunk tenni”, mondta az ellenzéki képviselő.

 

HNonline.sk

Nyitókép: info.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »