A szíriai béketárgyalások hatodik fordulóján sem született eredmény

Kézzelfogható eredmény nélkül ért véget az ENSZ közvetítésével tető alá hozott szíriai béketárgyalások hatodik, Genfben tartott hatodik fordulója – közölte pénteken Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja.

A Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányának képviselői és a szíriai ellenzék között folytatott tanácskozásokon a felek megállapodtak abban, hogy a jövőben szakértői találkozók keretében folytatják a jogi és alkotmányos kérdések megvitatását. A béketárgyalások következő fordulójára várhatóan június folyamán kerül sor.

A béketárgyalások negyedik, utolsó napján Mistura biztosította a feleket, hogy a jogi és alkotmányos kérdéseket tárgyaló szakértői találkozóknak nem célja, hogy új alkotmányt dolgozzanak ki Szíria számára.

“A találkozók célja a jogi és alkotmányos kérdések megvitatása közben felmerülő összetett témák és lehetőségek megvitatása. Nem tervezzük és nem is áll szándékunkban arra használni őket, hogy általuk egy új alkotmányt dolgozzunk ki Szíria számára”

– közölte a diplomata.

“Ezt a szíriaiaknak kell megtenniük. Igyekszünk megteremteni az ahhoz szükséges alapot, hogy a szíriai nép egy globális politikai megoldással összefüggésben tehesse ezt meg. Nem mi fogjuk megfogalmazni az új alkotmányt, de annak megalkotásában sokat segíthetnek a találkozók”

– összegezte véleményét Mistura.

2016 óta öt – a szíriai válság politikai rendezését szolgáló – tárgyalási fordulóra került sor, de eddig egyik sem járt eredménnyel.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »