A szerelemistennő, aki után minden amerikai frontkatona vágyakozott

A szerelemistennő, aki után minden amerikai frontkatona vágyakozott

Előbb tudott táncolni, mint járni, tizenkét évesen már apja lokáljában lépett fel Rita Hayworth filmsztár, “a nagy amerikai szerelemistennő”, aki 98 éve, 1918. október 17-én született. A második világháború idején sok amerikai katona az ő fotóit nézegetve ábrándozott a frontvonalban.

Eredeti neve Margarita Carmen Cansino, apja spanyol táncos, anyja ír-angol táncosnő volt. A legenda szerint róla nevezték el a Margarita koktélt. 1937-ben férjhez ment Edward Judson menedzserhez, aki sztárt faragott belőle. Beszédórákat vetetett vele, lefogyasztotta, a hollófekete haj előbb gesztenyebarnára változott, végül teljesen kiszőkült, keresztnevét lerövidítették és megkapta az anyai Haworth vezetéknevet, egy elegáns y betoldásával.

Rita Hayworth 1939-ben elsöprő (kassza)sikerrel mutatkozott be a Csak az angyaloknak van szárnyuk című filmben. A Columbia stúdió tizenhárom kisebb szerep után kölcsönadta a Warner Brothersnek, ahol megszületett a démoni szőke vamp, a “szerelemistennő”. Tánctudását Gene Kelly és Fred Astaire partnereként csillogtatta, a revüfilmek egyszerre tették sztárrá és bálvánnyá. Érdekesség, hogy kellemes hangja ellenére filmjeiben egész pályafutása során más énekelt helyette.

Bár a magánéletben félénk, csendes, szerény jelenség volt, a filmvásznon robbanékony, érzéki nőket alakított. Ő lett a női szexepil megtestesítője, képe felkerült a Life magazin címlapjára és az 1946-ban a Bikini-szigeteken felrobbantott kísérleti atombombára is. A második világháború idején sok amerikai katona az ő fotóit nézegetve ábrándozott a frontvonalban. A Max Factor kozmetikai cég az első számú szexszimbólummá előlépett Hayworth-szal reklámozta új rúzsát. Rita Hayworth sikere főként azzal magyarázható, hogy a korábbi bálványnak, Greta Garbónak ugyan érzéki volt a szája és hosszú a lába, de “csak” 75 centiméteres a mellbősége, ezen a téren Hayworth viszont jóval kedvezőbb, 92 centis adottságokkal büszkélkedhetett.

Karrierje az ötvenes évek végén indult hanyatlásnak, helyét nemsokára új sztárok foglalták el a nézők szívében és az újságból kivágott képeken. Utolsó musicalje 1957-ben a Joey pajtás volt, ebben szerepelt együtt utódával, Kim Novakkal. A hatvanas években A cirkusz világa című filmben John Wayne és Claudia Cardinale partnereként tűnt fel, majd Európában, főként Olaszországban forgatott, utolsó munkája az Isten haragja 1972-ben készült.

Magánélete nem alakult szerencsésen, egyik férjével sem töltött együtt többet néhány évnél. Öt férje közül négy, köztük Orson Welles szakmabeli volt, az egyetlen “civil” a nem kevésbé ismert multimilliomos muzulmán playboy, Ali Khan herceg volt. Az ő kedvéért Hayworth a negyvenes évek végén néhány évre otthagyta Hollywoodot és Európába települt.

A karrierje hanyatlásával párhuzamosan kialakult depresszióból az alkoholba menekült, botrányaitól volt hangos a sajtó. Idővel elhatalmasodott rajta az Alzheimer-kór, amely 68 éves korában, 1987. május 14-én végzett vele. Emlékére évente jótékonysági gálát rendeznek és a bevételt az Alzheimer-kór kutatására fordítják.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »