A szentgyörgyi T3 Kiadó cáfolja a történelemhamisítást

A szentgyörgyi T3 Kiadó cáfolja a történelemhamisítást

Rosszindulatú, mondvacsinált álhírnek, félremagyarázott információnak tartja Tulit Attila, a sepsiszentgyörgyi T3 Kiadó tulajdonosa a román nyelvű országos sajtóorgánumok azon vádját, miszerint történelemhamisítást követtek el a kiadó egyik, tizenegy éve használt, negyedik osztályosoknak szánt tankönyvében.

szekelyzaszlos_romania1_or_b

Tulit a Krónikának úgy nyilatkozott: a gyanúsítgatás azért is különösen szomorú és felháborító, mert a történelemhamisítás rendkívül súlyos vád. A román sajtó amiatt kezdett el vádaskodni, mert a kiadó magyar nyelvű történelemtankönyvében egy székely zászlóval jelölték Románia helyét Európa térképén. A román médiában hirtelen nagy nyilvánosságot kapott, 2005-ből származó Európa-térképen a Románia és Bulgária csatlakozása előtti Európai Unió akkori 25 tagállamának mindegyikét az ország zászlajával, Romániát pedig egy székely zászlót tartó mesefigurával jelölte a tankönyv szerzője.

Tulit Attila elmagyarázta: az ominózus térkép alatti szövegben – amely a román lapok által közölt képen már nem látszik – az a feladat áll, hogy a diák számolja meg az Európai Unió tagországait, 2006-ban pedig, amikor a tankönyv megjelent, Románia, Bulgária és Horvátország még nem volt az EU tagja. „Alaptalan a vád, miszerint Romániát kihagyták Európa térképéről” – szögezte le a háromszéki kiadó tulajdonosa. Hangsúlyozta: a több mint egy évtizeddel ezelőtt szigorú előírások szerint jóváhagyatott tankönyvben saját kezdeményezésre nem módosíthatnak semmit, ezt csak az oktatási minisztérium felkérésére tehetik meg, ezért maradt így a kifogásolt térkép.

Hírdetés

A vállalkozó felidézte: 2005-ben az új tanterv alapján összeállított történelem-, természetismeret- és matematika-tankönyvük is nyert a minisztérium által kiírt közbeszerzésen – ezek mind helyi pedagógusok munkái voltak, és a kiadó szerkesztette. A nyertes kiadványokat néhány példányszámban kinyomták, majd országos szórásban elküldték a pedagógusoknak véleményezésre. Ezek alapján az oktatási minisztérium egyetlen módosítást írt elő: a történelemkönyv első oldalán fel kellett tüntetni a román himnusz első három szakaszát, ennek eleget is tettek.

A szaktárca ezt követően évekig, 2014-ig nem írt ki új licitet, az elmúlt két évben szervezett közbeszerzései eljárások pedig – mint ismert – kudarcba fulladtak, így a könyvön azóta sem lehetett módosítani. Tulit Attila azt is elmondta: a tankönyvet nemcsak a Székelyföldön, hanem Erdély más régióiban is használják a negyedik osztályosok, több helyről is kaptak megrendelést az évek során. „Az lett volna a történelemhamisítás, ha 2006-ban azt írjuk, hogy Románia az EU tagja, és ez szerepelne a térképen” – szögezte le a kiadó tulajdonosa.

A térképen szereplő, a kifogásolt zászlót tartó székely bácsi figurájának jelenlétére a tankönyv szerzője, Zsigmond Zoltán Károly adott magyarázatot. Mint lapunknak kifejtette: az új tanterv alapján meseszerűen képzelték el a kiadványt, úgy vélték, hogy így egyszerűbben, játékosabban bevezethetik a kisdiákokat a történelem világába. „Azt szerettem volna, hogy a tízéves gyerekek ne adathalmazként, hanem társadalomtudományként tekintsenek a történelemre, ezért egy székely bácsit ábrázoló gyurmafigura kíséri végig őket a könyvben a történelmi eseményeken, épületeken, korokon. A figura nemcsak az európai térképen jelenik meg, hanem például a versailles-i kastély parkjában vagy Jeanne D’Arc szobra előtt is” – részletezte a gidófalvi Czetz János Általános Iskola történelem szakos igazgatója. Zsigmond Zoltán Károly nevetségesnek tartja, hogy több mint tíz év után próbálnak fogást találni a könyvön.

A román sajtó azért kiáltott történelemhamisítást, mert úgy tűnhet, mintha a székely zászlót tartó figura Románia térképén állna, azaz a kisebbségi szimbólummal jelölnék az ország helyét Európában, holott a szándék távolról sem ez volt, az alakot egyszerűen Európa térképén helyezték el.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »