A szenátus nekiment a Facebooknak

Már az amerikai szenátust is foglalkoztatja, tulajdonképpen mit is értett az alatt egy egykori Facebook-dolgozó, hogy a közösségi oldal hírfolyamát szabályozó algoritmust a jobboldali hírek kárára befolyásolják. John Thune, a kereskedelmi, tudományos és közlekedési bizottság elnöke azt az aggályát fogalmazta meg Mark Zuckerberg Facebook-vezérnek írott levelében, hogy a trending topics nevű szekcióba a megtévesztés indítékával nyúlhatnak bele az óriáscégnél.

A most indult vizsgálat arra szeretne fényt deríteni, hogy milyen elvek alapján, milyen módszerek felhasználásával helyezik el a felhasználó falán a hírelemeket. Thune lényegében a cég hírszerkesztési elveit tudakolja a levélben, mindjárt pár nappal azután, hogy a Gizmodo hírportálon megjelent a beszámoló a konzervatív irányultságú hírek rutinszerű visszaszorításának gyakorlatáról, és a hírfolyam másféle hírekkel való feltöltéséről.

A politikus „objektív algoritmus” alkalmazását követelte Zuckerbergéktől és megjegyezte, nem lenne szabad befolyásolni az amerikaiakat. Az egykori dolgozó történetének megbízhatóságát a Gizmodo hírportál főszerkesztője is visszaigazolta. A The New York Times azonban megjegyezte, bármiféle, a hírszerkesztés elveit, így a véleményszabadság témakörét illető vizsgálat a szólásszabadságot a legszélesebb értelemben védelmébe vevő 1791-es első amerikai alkotmánymódosításban foglaltakba ütközne.

A volt Facebook-dolgozó kitálalásából egyre inkább politikai ügy válik, Adam Jentleson, Harry Reid demokrata-párti képviselő kabinetfőnöke nevetségesnek találta a megindult vizsgálatot. Szerinte a republikánus többségű szenátusnak épphogy nem a Facebook-ügyet, hanem például a legfelsőbb bíróság elnökjelöltjének meghallgatását kellene napirendre tűznie. A kaliforniai székhelyű cég egyelőre annyit közölt, hogy az algoritmus csupán azt csinálja, hogy a népszerű témákat feljebb sorolja, politikai megfontolások nélkül.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 12.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »