A szakma is aggódik a Petőfi Rádióért

A szakma is aggódik a Petőfi Rádióért

Több tucat zenekar, előadó, fesztiválszervező és zenei szakember közös levélben jelezte, veszélyben a Petőfi küldetése. Értékőrző fórum helyett kereskedelmi rádióvá válik az adó.

Nyílt levélben reagált a zenei szakma a Petőfi Rádió átalakulására. Mint ismert a fiatal közönséget célzó közszolgálati adó az elmúlt hetekben komoly változásokon megy keresztül. Több meghatározó munkatárs távozott, a helyükre érkezőket pedig a közönség nem fogadta kitörő örömmel. Mint azt a több ezer Facebook-hozzászólás jelzi, a hallgatók úgy érzik, a Petőfi elindult a kereskedelmi médiumok irányába, felszínes lett, harsány, és lassan háttérbe szorulnak a friss, izgalmas fiatal zenekarok. Holott eddig épp ez, az induló együttesek, előadók felkarolása volt a Petőfi legfontosabb küldetése.

Kedden több tucat zenész, szakember és fesztiválszervező nyílt levélben állt ki a közönség véleménye mellett. „Ezzel a levéllel szeretnénk jelezni felétek, hogy a problémát mi is látjuk, halljuk” – írják a közleményben.

Valódi értéket jelentett

A Petőfi „igényes könnyűzenei kultúra támogatója és felkarolója volt. Egy friss zenei fórumot teremtett, ahol olyan zenekarok kaptak bemutatkozási lehetőséget, akiknek értékes alkotásai korábban nem jutottak el hasonló csatornán keresztül a közönséghez. (…) A Petőfi Rádió közvetlen hatással volt a magyarországi klubéletre és fesztiválkultúrára is. Túlzás nélkül mondhatjuk, a magyar populáris zene formálójává vált, és egy teljes generáció életének lett meghatározó eleme.”

A jelenleg zajló változások aggodalomra adnak okot – vélik a szakma képviselői. Éppen ezért egyeztettek a rádió vezetésével, akik azonban, mint kiderült, kitartanak a változás mellett, így akarnak ugyanis még szélesebb közönséghez szólni, még ha ezzel el is vesztik a jelenlegi hallgatóikat, és a legfontosabb zenekarokat, akik szorosan együttműködtek a rádióval.

„A változást jelzi az is, hogy olyan emblematikus figurák és műsorok tűnnek el a rádióból, akiket ti is szerettetek, számunkra pedig szakmai garanciát jelentettek. Ezért úgy döntöttünk, szeretnénk veletek közösen nyíltan is hangot adni félelmeinknek” – hangsúlyozták a levél szerzői.

A rádió irányváltásával „az elmúlt évtizedben vállalt könnyűzenei küldetés egyre nagyobb veszélybe került” – írják. „Úgy gondoljuk, a kereskedelmi rádiózás szempontjai helyett a Petőfi Rádió majd’ egy évtizeden át olyan úton járt, amely valódi értéket teremtett és példát mutatott fiataloknak és időseknek egyaránt.”

A kereskedelmi rádiózás helyett a valódi értékteremtésre kellene figyelnie a közszolgálati adónak – zárul a levél. A szakma ennek folytatását kéri és várja el a Petőfi Rádió vezetőitől.

Szűk üzleti kör fűti

„A nyílt levélről azt gondoljuk, hogy az a szűk üzleti kör fűti a magyar könnyűzene e szegmensét, akik eddig nagy haszonélvezői voltak a Petőfinek (épp ezért is válhatott a Petőfi egy zárt kultúrgettóvá). Pont ezért kellett kinyitni a kapukat, és sokkal több magyar zenei előadót rotálni az adásmenetbe” – írta az MTVA sajtóosztálya az Indexnek a levéllel kapcsolatban.

A „szűk üzleti kör”, amelyre a közmédia hivatkozik mások mellett a következőkből áll: Bródy János, a 30Y, a Punnany Massif, a Wellhello, a Quimby, a Pál Utcai Fiúk, a Szabó Balázs Bandája, a Mary PopKids, a Kiscsillag, a Kerekes Band, a Hiperkarma, az Irie Maffia, az Anna & The Barbies, valamint a Tudósok.

A zenészek mellett több fesztivál- és koncerthelyszín is jelezte, nem ért egyet a Petőfi irányváltásával: a Sziget, a Volt, a Balaton Sound, az EFOTT, a Fezen, a Campus fesztivál, a Fishing On Orfű, a  Veszprémfest, a veszprémi Utcazene Fesztivál, illetve az Akvárium, a Budapest Park, az Expresszó, a GMK, a Helynekem, a Kobuci Kert.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »