A SpaceX Dragon kapszulája 12 egérrel a fedélzetén elindult a Föld felé

A SpaceX Dragon teherszállító kapszulája pénteken sikeresen levált a Nemzetközi Űrállomásról, bő egytonnányi kísérlettel és rakománnyal, többek között 12 egérrel fedélzetén megindult hazafelé.

Kate Rubins és Onisi Takuja választotta le az 1360 kilogrammnyi teherrel megpakolt teherűrhajót a komplexum robotkarjával, magyar idő szerint délután negyed egy előtt néhány perccel. A Dragon biztonságos távolságra manőverez az űrállomástól, majd begyújtja hajtóműveit, maga mögött hagyja pályáját, és elindul a felszín felé.

 

Űrséta és kapszulamegpakolás

 

A hajtóműbegyújtásra magyar idő szerint délután öt előtt néhány perccel került sor, majd kevesebb, mint egy órával később a kapszula Alsó-Kaliforniánál csobbant a Csendes-óceánba. A Dragon július 20-án érkezett meg a komplexumra kísérletekkel, tudományos felszereléssel, eszközökkel és személyes rakománnyal.

 

Az asztronauták kaptak egy pihenőnapot a múlt heti űrsétát követően, majd a hetet a kapszula megpakolásával töltötték. Az űrséta során Jeff Williams és Rubins installált egy nemzetközi dokkolóadaptert, amelyet a Dragon hozott magával. A hardver lehetővé teszi majd, hogy a későbbi űrhajók közvetlenül leparkoljanak az űrállomás amerikai oldalán, ahelyett, hogy a robotkarral ragadnák meg őket.

 

Rekorddöntés az űrben eltöltött idővel

 

Szeptember 1-jén a két űrhajós ismét űrsétára indul, hogy visszaszedjen egy radiátort és telepítsen egy nagy felbontású kamerát. Szeptember 6-án pedig Williams, Oleg Szkripocska és Alekszej Ovcsinyin öt és fél hónap után elhagyja a komplexumot. A misszióval Williams rekordot döntve 534 napot töltött az űrben.

 

Forrás: space.com

Nyitókép: NASA


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »