A románok az EU kemény magjához kívánnak tartozni

Románia törésvonalak nélküli, egységesebb Európát akar, amely képes szavatolni polgárai biztonságát és jólétét, ugyanakkor arra törekszik, hogy az unió “kemény magjának” részévé váljon – jelentette ki Klaus Iohannis államfő csütörtökön.

Magyar Menedék - Tepe

Iohannis, aki sajtóértekezleten ismertette országa álláspontját az EU állam- és kormányfőinek pozsonyi informális találkozója előtt, hozzátette, hogy a terrorizmus és migráció kihívásaira csak a külső és belső biztonság növelése, az unió határvédelmének megerősítése lehet a válasz.

“A határellenőrzést minden tagállam prioritásként kell kezelje, az európai polgároknak biztonságban kell érezniük magukat. Nem akarunk olyan uniót, amely képtelen megvédeni magát, képtelen határait bebiztosítani” – szögezte le Iohannis.

Románia kész kivenni részét a biztonság erősítését és az európai védelmi ipar felélesztését célzó kezdeményezésekből. Románia be akar kerülni a schengeni övezetbe és eurózónába, része akar lenni az unió “kemény magjának”, mert meggyőződése, hogy csak az erősebb integráció hozhat megoldást Európa válságaira – hangoztatta Iohannis.

A román elnök szerint az EU-nak most félre kell tennie a megosztó kérdéseket, és a kohéziót erősítő témákra kell összpontosítania, mert nagyon fontos, Európa elkerülje széttöredezését, akár a észak-déli, akár a kelet-nyugati törésvonalak mentén. A megújuló uniónak viszont ragaszkodnia kell legfontosabb vívmányaihoz, az áruk, a tőke, a szolgáltatások szabad áramlásához, polgárai szabad mozgásához – hangsúlyozta Iohannis.

A román elnök rugalmasabb, az emberek igényeire jobban figyelő, átlátható uniót sürgetett, és úgy vélte, ideje, hogy a tagállamok vezetői felhagyjanak a kettős beszéddel, azzal hogy mást mondanak Brüsszelben és mást otthon. E kétszínűség nemcsak polgárai, hanem külső partnerei szemében is hitelteleníti Európát, és kizárólag a szélsőséges pártoknak, illetve az euroszkeptikusoknak kedvez – magyarázta Iohannis.

A román államfő kifejezte reményét, hogy a pozsonyi csúcstalálkozón elkezdődik, az európai közösséget megalapozó Római Szerződés aláírásának jövő márciusi 60. évfordulójáig pedig be is fejeződik az a közös munka, amelynek során megszülethet a megújult, hiteles, pragmatikus és egységes Európai Unióhoz vezető közös stratégia.

Hunhír.info – MTI


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »