A román rendőrség elkobozta a Csíkszeredán felvont székely zászlót

A román rendőrség elkobozta a Csíkszeredán felvont székely zászlót

A román rendőrség levonta és elkobozta az EMNP polgármester-jelöltje által felvont székelyzászlót, aki ezért 5-10 ezer lej büntetésre számíthat.

 

A csíkszeredai Szabadságtéren közel 30 ember gyűlt össze, hogy tanúi legyenek a székely zászló felvonásának. A zászlórudat az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kezdeményezésére állították fel a Szabadság-tér zöldövezeti részében, miután megkapták a szükséges építkezési engedélyt. A zászlót Tőke Ervin, az EMNP polgármesterjelöltje és önkormányzati tanácsos vonta fel.

 

Az esemény közelében tartózkodó rendőrök egészen addig nem avatkoztak közbe, míg a zászló nem került a helyére. Ezután igazoltatták Tőke Ervint, majd felszólították, hogy távolítsa el a zászlót. Mikor ennek az önkormányzati tanácsos nem tette eleget, a rendőr a vonatkozó törvényre hivatkozva csendőri erősítés mellett elkobozta a zászlót. A rendőrök annak ellenére sem szolgáltatták vissza a zászlót, hogy azt Csíkszereda korábbi polgármestere, Csedő Csaba a helyszínen kérte tőlük.

 

 

„Azt mondták, hogy vegyem le a zászlót és igazoljam magam, mert bűntényt követek el. Azt majd a bíróság tisztje eldönteni, hogy követtem-e el bűncselekményt vagy sem. De érvényes építkezési engedélyem van és felraktam a zászlót. A rendőrségen majd kitöltenek egy jegyzőkönyvet, 5–10 ezer lej közötti büntetésre számíthatok. Azt már az ügyészek kell megnézzék, hogy lopásnak minősül-e, hogy hozzáértek a zászlónkhoz”

 

– nyilatkozta Tőke Ervin.

 

A rendőrség a közrend biztosításával indokolta jelenlétét az eseményen, majd a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kifejtette, hogy a zászlórúdra kiadott építkezési engedélyt, amit napokkal ezelőtt kapott készhez Tőke Ervin, a prefektúra megtámadta, így az per tárgyát képezi. Állításuk szerint előre figyelmeztették a főszervezőt, hogy zászlófelvonás esetén bírságra számíthat.

 

Tőke vitatja a büntetés jogosságát, mivel csak bírósági döntés teheti semmissé az építkezési engedélyt.

 

Székelyhon.ro

Nyitókép: Foter.ro


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »