"A román Dani megölte anyuékat" – menekülés közben gyorshajtásért is megbírságolták a gyilkost

Huszonnégy órás embervadászat után egy kolozsvári panzióban kapták el a rendőrök a román S. Dant, akit a szerda délutáni nyíregyházi gyilkossággal gyanúsít a rendőrség.

A Blikk úgy tudja, a férfinál volt egy fegyver is, valószínű az, amit a vérontáshoz használt. Bár Dannak sikerült megszöknie Erdélybe, menekülés közben azonban több közlekedési kamera is rögzítette. Közvetlenül a gyilkosság után Debrecenben gyorshajtás miatt is megállították őt az egyenruhások, és helyszíni bírságot szabtak ki rá.

Szerencséje volt, mert ekkor még nem azonosították a gyilkosság gyanúsítottjaként, ezért sem országos, sem nemzetközi elfogatóparancs nem volt érvényben ellene.

Azt beszélik, a gyilkosság hátterében az állhatott, hogy az évek óta Magyarországon élő férfi gyengéd érzelmeket táplált a nála 14 évvel fiatalabb áldozata iránt, ám a férfinak nem jutott más, mint sorozatos visszautasítások. Állítólag ez vezetett végül a tragédiához, S. Dan ugyanis kép­telen volt feldolgozni ku­darcát, és fegyvert ragadott.­ Bár érzelmei vezethették a román férfit, közel sem biztos, hogy hirtelen felindulásból cselekedett. A lap szerint a gyilkos ruhát is cserélt. Nyíregyházán aztán belépett a családi házba, ahol egyből összefutott áldozatával, akit közvetlen közelről lőtt le. Állítólag a hangok hallatán ment le az emeletről a nő férje, akire szintén tüzet nyitott. A hidegvérű lövöldözésnek a házaspár ikergyermekei is a szemtanúi voltak.

Egyikük, bár sokkos állapotban volt, de nem veszthette el teljesen a lélekjelenlétét, ugyanis kiment a házból, és az első szembejövőnek azt mondta: „A román Dani megölte anyuékat.”

A gyilkos nem nyúlt a 7 éves kicsikhez, tette után azonnal menekülőre fogta. A gyerekek nem sérültek meg, a lap úgy tudja, a kórházi kivizsgálás után egy szomszédnál töltötték az éjszakát.


A román gyilkos

– Nemrégen költöztek ide, de nagyon zárkózott család voltak, így nem sok mindent lehetett róluk tudni – mondta a néhány házzal arrébb élő Miklós, aki szintén elmondta, hogy az egyik gyerek véresen szaladt ki a házból, és futott a szemközti házba, hogy segítséget kérjen.

A nő egyébként azonnal belehalt a fejlövésbe, férjét életveszélyes állapotban szállították a közeli kórházba, ahol a sebészeti intenzív osztályon ápolják. S. Dan minden bizonnyal előre kitervelte tettét. Erre utal az is, hogy a gyilkosság napján kezdte meg egy hónapos szabadságát is.

– Dr. S. Dan főorvos 9 éve a kórház dolgozója. Jelenleg korábban megkért és engedélyezett szabadságát tölti. A főorvossal szemben munkája során sem szakmai, sem etikai kifogás nem merült fel – olvasható a Sátoraljaújhelyi Kórház közleményében, amellett, hogy a gyilkossági üggyel kapcsolatban nincs egyéb információjuk.

Előzmények:

Kolozsváron kapták el a Nyíregyházán gyilkoló románt

Rálőttek egy házaspárra Nyíregyházán, a nő nem élte túl – ezt a románt keresik a gyilkosság miatt


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »