A Real Madrid csillaga is benne lehetett a nemi erőszakban

A 2012-es ügyben egy védett tanú nyilatkozott egy spanyol tévének. De Gea és Muniain a két másik érintett.

Mi is megírtuk, múlt pénteken, az Európa-bajnokság nyitónapján robbant a bomba: nemierőszak-ügybe keveredett a spanyol válogatott kapusa, David de Gea. Egy az ismert pornóproducer, Torbe elleni büntetőügyben vallomást tevő védett tanú állítása szerint a hálóőr szervezett meg egy orgiát még 2012-ben egy ötcsillagos madridi szállóban. A helyszínen ott volt Torbe is, aki arra szólította fel a de Gea által a hotelba irányított hölgyet, hogy teljesítse az ott lévő két labdarúgó minden kívánságát. A játékosok azzal fenyegették, megverik, ha nem teszi azt, amit mondanak. A nőt végül mindkét játékos megerőszakolta.

A védett tanú Muniaint, az Athletic Bilbao futballistáját felismerte, de Geát szintén, utóbbi nem volt a helyszínen. A harmadik számú játékos, egyben erőszaktevő nevét viszont eddig csak találgatták, de többen is a Real ifjú csillagára, Iscóra tippeltek.

A Telecinco spanyol tévéállomás interjút csinált a fenti tanúval, aki elárulta, valóban Isco a harmadik érintett futballista. Ha így áll a dolog, ő és Muniain búcsút inthetnek karrierjüknek.

Az már csak hab a tortán, hogy az orgia során kokaint is fogyasztottak a labdarúgók.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »