A pozsonyi Zsigmondy családról – egy bicentenárium ürügyén

A lutheránus vallású Zsigmondy család első ismert őse még nem Pozsonyhoz, hanem Bártfához kötődik: itt működött tanítóként Sigmondi János (1686–1765), de Körmöcbányán hunyt el, fia, Zsigmondy György (1748–1799) is Körmöcbányán született, majd Pilisen lett evangélikus lelkipásztor. Az ő fia, Zsigmondy Sámuel lett a pozsonyi dinasztia alapítója. Ő ugyan Pilisen született 1788. március 21-én, de később Pozsonyban telepedett le és 1833. április 13-án bekövetkezett haláláig a pozsonyi evangélikus líceum tanára volt.

 

Az 1751-ben Hrussón született, majd Pozsonyba költözött Fábry István és Bayer Terézia lányát, Fábry Friderikát (1793–1868) vette feleségül. Házasságukból hat gyermek született, közülük a legismertebbek: Zsigmondy Adolf (1816–1880) orvos, Zsigmondy Pál ügyvéd, Zsigmondy Vilmos (1821–1888) bányamérnök, Zsigmondy Gusztáv építészmérnök és Zsigmondy Auguszta (1812 k.–1844).

 

A hatodik gyermek is egy lány volt, a nevét sajnos nem sikerült kinyomoznom, de az ő unokája volt Liedemann Dénes (1922–2014) hegedűművész, aki az 1940-es években atyai nagyanyja vezetéknevét vette fel és Zsigmondy Dénesként vált világhírűvé.

 

Zsigmondy Adolf

 

A bemutatást kezdjük a 200 esztendeje, 1816. szeptember 24-én született Zsigmondy Adolffal. Elemi iskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd a „tót nyelv elsajátítása” céljából Szakolcára, a magyar nyelv tökéletesítése végett pedig Komáromba küldték, itt Jókai Mór szüleinél lakott.

 

A középiskolai tanulmányokat Pozsonyban végezte, majd a pesti egyetem orvosi karán 3 évig volt hallgató, de végül Bécsben fejezte be a stúdiumokat, és itt is maradt, előbb mint segédorvos, majd az akkor még önálló, ma már Bécshez tartozó Leopoldstadt fegyházának főorvosa lett.

 

1856-ban a bécsi császári és királyi közkórház főorvosává nevezték ki, de fogorvosi praxist is folytatott. Többnyire német szaklapokban publikált, de az 1857-ben indult Orvosi Hetilapban is megjelent néhány írása. Számos fogászati technikai újítás fűződik a nevéhez. A foggyökér csatorna kezelésénél először alkalmazott nátrium-peroxidot. Könyvet írt egyebek között a galvanoakusztikai műtéti eljárásokról.

 

Bécsben ismerkedett meg feleségével, a martonvásári születésű gróf Szakmáry Irma (1835–1900) költőnővel, aki nagy természetrajongó volt és szívesen túrázott négy fiával. Szinte megfertőzte őket a hegymászás szenvedélyével.

 

A két hegymászó: Zsigmondy Ottó és Zsigmondy Emil

 

A Zsigmondy fiúk

 

A házaspár legidősebb fia, Zsigmondy Ottó (1860. január 6.–1917. június 30.) apja nyomdokaiba lépett és fogorvos lett. Egy évvel fiatalabb öccsével (aki ugyancsak orvos lett), Zsigmondy Emillel (1861. augusztus 11. – 1885. augusztus 6.) már tizenéves koruktól fogva az Alpokban száznál is több háromezer méteresnél magasabb csúcsot másztak meg. 1879-ben együtt mászták meg az addig legyőzhetetlennek bizonyult 3095 m magas Feldkopfot a Ziller-völgyi Alpokban (később a hegycsúcsot Zsigmondy-Spitzének nevezték el).

 

Zsigmondy Emil – ahogy mondani szokás – két végén égette a gyertyát. Az orvosi stúdiumok közben is intenzíven hódolt hegymászó szenvedélyének, cikkek tucatjaiban adott hírt egy-egy sikeres csúcsmászásról, sőt több könyvet is szentelt a témának.

 

Néhány nappal 24. születésnapja előtt a 3982 m magas Meije főcsúcsát akarta megmászni, amikor az utolsó métereken elszakadt a tartókötél, lezuhant és szörnyethalt. Eredetileg németül írt (1885-ben megjelent) Az Alpok veszélyei c. könyvét 2001-ben adták ki magyarul.

 

Zsigmondy Emil orvos, alpinista

 

A Nobel-díjas harmadik fiú

 

A harmadik fiú, Zsigmondy Richárd Adolf (1865. április 1. – 1929. szeptember 23.), a kolloidkémia megalapozója legismertebb a családban. Már diákkorában nagyon érdekelte a fizika és a kémia, saját laboratóriumot rendezett be a szülői házban és egy akkoriban nagyon népszerű könyv alapján (A kémia iskolája) kísérleteket végzett. Egyetemi tanulmányait a bécsi Orvosi Egyetemen kezdte, majd a Műszaki Főiskolán folytatta. Végül Münchenbe ment, ahol szerves kémiát tanult.

 

Tudományos pályája 1890-ben Berlinben indult August Kundt (1839–1894) fizikus mellett, aki hangtannal és a sugárzásokkal foglalkozott. Zsigmondy Richárd a kolloid fémszolokat, elsősorban a kolloid aranyszolt vizsgálta. 1893-ban lett a grazi Műszaki Főiskola magántanára.

 

 

Ekkoriban az üvegben oldott fémszolok szerkezetét tanulmányozta, amit az üveg- és a porcelángyártásban is hasznosítottak. 1897–1907 között a jénai egyetem magántanára és a Schott üveggyár kutatója volt, 1908-tól haláláig a Göttingeni Egyetem Szervetlen Kémiai Intézetének a kémiatanára volt.

 

Tudományos érdeklődése egyre inkább a kolloidok (pl. gélek, kocsonyák stb.) fizikai tulajdonságai felé fordult és több olyan berendezést alkotott, amelyekkel ezeket vizsgálni lehetett. 1903-ban egy munkatársával, H. Siedentopffal megszerkesztette az ultramikroszkópot, amely az úgynevezett Tyndall-jelenségen alapul.

 

A vizsgálandó oldatot oldalról világította meg, miközben a kolloid részecskéken a fény szóródik, a mikroszkóp objektívjébe a szórt fény jut. Sötét helyiségben végezve a munkát, az egyes részecskék fénypontokként észlelhetők. A mikroszkóp felbontóképességénél kb. százszor kisebb részecskék mutathatók ki. Alakjuk ugyan nem állapítható meg, mozgásuk, helyük azonban megfigyelhető. Zsigmondy ezzel az eszközzel bebizonyította, hogy a kolloid oldatok heterogén rendszerek.

 

Tíz évvel később megszerkesztette a berendezés tökéletesített változatát, a rés-ultramikroszkópot, amely lehetővé tette a térfogategységre jutó részecskék számának a meghatározását. Vizsgálta a kolloid rendszerek állandóságát, a kocsonyák és a gélek viselkedését az élő szervezetekben. 1918-ban készítette el a kolloidkémiai és a biokémiai kutatásokban használatos membránszűrőt, majd tíz évvel később ennek a tökéletesített változatát, az ultraszűrőt.

 

Zsigmondy Richárd Adolf, a Nobel-díjas vegyész

 

Ezek az eszközök lehetővé teszik a nagyon kisméretű részecskék és élőlények (pl. vírusok, baktériumok) elválasztását egymástól, illetve az oldószertől. Az ultraszűrők pórusmérete a nanométeres tartományba esik.

 

Zsigmondy Richárdnak ítélték az 1925-ös kémiai Nobel-díjat (amelyet 1926-ban kapott meg) „a kolloid oldatok heterogén természetének magyarázatáért és a kutatásai közben alkalmazott módszerekért, amelyek a modern kolloidkémiában alapvető jelentőségűek”. Mi a magyar Nobel-díjasok között tartjuk őt számon (származása alapján teljes joggal), de az igazsághoz tartozik, hogy ő már csak törve beszélte a magyar nyelvet, a bécsi környezetben a német kultúra és irodalom volt hatással rá, édesanyja is németül verselt.

 

Sokat mondó, hogy kitüntetéséről akkoriban a Természettudományi Közlöny sem számolt be. Zsigmondy Richárd nevét egyébként egy Hold-kráter is viseli.

 

A matematikus “legkisebb”

 

Zsigmondy Adolf és Szakmáry Irma grófnő legifjabb fiúgyermeke Zsigmondy Károly (1867. március 27. – 1925. október 14.) matematikus volt. Bécsben végezte egyetemi tanulmányait, majd 1890–1894 között Berlinben, Göttingenben és Párizsban a Sorbonne-n tanult. 1894-ben visszatért Bécsbe és haláláig az egyetemen tanított. Fő szakterülete az algebra volt, róla kapta nevét a Zsigmondy-tétel.

 

Zsigmondy Vilmos

 

A magyarországi mélyfúrások elindítója: Zsigmondy Vilmos

 

Zsigmondy Adolf öt évvel fiatalabb öccse, Zsigmondy Vilmos (Pozsony, 1821. május 14. – Bp. 1888. december 21.), a két fivér közül Magyarországon jóval ismertebb volt. A műszaki pályát választotta és több területen is úttörő munkát végzett. A pozsonyi elemiskolai tanulmányait követően előbb Szakolcán, majd Komáromban tanult (ahogy bátyja is), de ő nem Jókai Mór szüleinél volt elszállásolva, bár a nagy íróval a későbbiekben is közeli kapcsolatban állt, sőt valószínűnek látszik, hogy a nagy mesemondó Fekete gyémántok c. regényének főhősét, Berend Ivánt Zsigmondy Vilmosról mintázta.

 

Jókai Mór valószínűlg Zsigmondy Vilmosról mintázta a Fekete gyémántok Berend Ivánját

 

1838-ban érettségizett és az Országgyűlési Tudósítások másolásával keresett egy kis pénzt, miután özvegy édesanyja nehezen tudta eltartani a népes családot. Gyakran bejárt a diétára és Kossuth mellett Deák Ferenccel is megismerkedett. 1839–1842-ben a selmecbányai Bányászati Akadémián tanult, majd szerzett oklevelet és ezt követően rövid ideig Szakolcán, a bányamérnöki hivatalban volt gyakornok, majd a Császári és Királyi Bányaigazgatóságon kapott beosztást.

 

1846-ban a Bánságban, a resicai kőszénbányában gondnokként működött. Rendbe hozta az elhanyagolt tárnákat és sikerült újakat is nyitnia.

 

Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc idején közreműködött a lőszerek, a vágó- és szúrófegyverek, valamint az ágyúk gyártásában a honvédsereg számára, emiatt aztán 1849-ben hat év, vasban letöltendő börtönre ítélték, amelyet Olmützben jelöltek ki, de innen viszonylag rövid idő múlva, már 1850-ben szabadult.

 

Közhivatalt azonban nem vállalhatott, ezért a különc Sándor Móric gróf (az „ördöglovas”) Anna-völgyi szénbányájának vezetője lett. 1860-ban önálló bányaügynöki irodát nyitott, miközben apósa Resica melletti bányáját is felügyelte.

 

 

1861-től foglalkozott források és földalatti vizek tanulmányozásával és feltárásával. Ekkor kezdődött „mélyfúrói” karrierje is. 1865-ben Harkányban egy 38,7 m mély artézi kutat fúrt, amellyel a szabadon elfolyó hévizet hiánytalanul sikerült összegyűjteni és hasznosítani. Nehéz terepen artézi kutakat és hévíz kutakat fúrt, de emellett elméleti munkát is végzett.

 

1865-ben ő jelentette meg az első magyar nyelvű bányaműveléstannal foglalkozó könyvet (Bányatan, kiváló tekintettel a kőszénbányászatra), de a cím nem fedi a teljes tartalmat, hiszen szó van benne az artézi kutak felkutatásáról és fúrásáról is. 1867-ben a Margit-szigeten közel 120 méter mélyre jutott, az így fúrt kút napi hozama 1500 m3 volt, jelentős kén-, szén-dioxid, kalcium- és magnéziumtartalommal.

 

1868–1870 között a Pozsega vármegyében található Lipik városa közelében egy 64 ⁰C hőmérsékletű forrást tárt fel 234,6 m mélységből.

 

Zsigmondy Béla domborműve

 

Legnagyobb vállalkozása kétségtelenül a pesti Városligetben végrehajtott mélyfúrás volt. Közel 10 évig tartott, amíg sikerült 970 m mélyre lehatolnia. A feltörő hévíz magas gáztartalma és oldott ásványi anyag tartalma, valamint közel 74 fokos hőmérséklete miatt igen sok problémát okozott Zsigmondynak, de végül is sokáig Európa legmélyebb hévíz fúrásának számított.

 

A fúrás felszínre hozott egykor élt állatokat, elsősorban mészvázas egysejtűeket (Foraminiferákat), amelyek felkeltették Zsigmondy Vilmos kíváncsiságát, de tanulmányozásuk során megerőltette a szemét és fél szemére megvakult.

 

Az artézi kutak specialistája

 

Az 1870-es évek derekától munkatársául szegődött unokaöccse, Zsigmondy Béla (1848. március 7. – 1916. június 12.), aki Zsigmondy Pál ügyvéd legidősebb fia volt és a zürichi Műegyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát, de hazatérve az artézi kutak fúrásának specialistája lett. Sikeresen megoldotta az 500 méternél mélyebb fúrások műszaki problémáit, és amikor Zsigmondy Vilmos átengedte neki a mélyfúrások megszervezését és kivitelezését, ő lett a vezető „mélyfúró” az országban. Közel tíz alföldi városban (pl. Hódmezővásárhely, Békéscsaba, Szeged, Nagyszalonta stb.) fúrt artézi kutakat.

 

Zsigmondy Béla

 

Rendszeresen végzett talajvizsgálatokat is (pl. az Országház építését megelőzően), és számos szénbánya feltárása is a nevéhez köthető. Szakértelmére igényt tartottak több Duna- és Tisza-híd pillérének alapozásánál is. Mint érdekességet említem, hogy a volapük mesterséges nyelv nagy propagátora volt, sőt könyveket is megjelentetett ezen a nyelven. Zsigmondy Pál korban második fia Zsigmondy Jenő ügyvéd, harmadik fia Zsigmondy Géza mérnök volt, negyedik fia, ifj. Zsigmond Pál Dél-Amerikában telepedett le. Zsigmondy Jenő fia, akit szintén Jenőnek hívtak (1889–1930 között élt) a 20. század első harmadának egyik legjelentősebb magyar teniszezője volt.

 

Schulek Frigyes műépítész

 

Schulek Vilmos orvosprofesszor

 

Hosszan sorolhatnánk a Zsigmondy család leszármazottainak felsorolását, hiszen kiváló orvosok, mérnökök, jogászok találhatók közöttük. De Zsigmondy Auguszta is fontos szereplője ennek a történetnek. Az 1840-es években jelentős közhivatalokat betöltő Schulek Ágoston (1869-ben hunyt el) felesége lett, egyik fia, Schulek Frigyes (1841. november 19. – 1919. szeptember 5.) műépítész, egyetemi tanár, a Halászbástya tervezője és építője, az MTA tagja, másik fia, Schulek Vilmos (1843. április 21. – 1905. március 13.) orvos, szemészprofesszor, az MTA tagja volt.

 

Lacza Tihamér

Nyitókép: A Halászbástya


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »