A politika kétfarkú infantilizálása

A politika kétfarkú infantilizálása

Elsőre ki ne gondolná szellemesnek a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak – már a szervezet elnevezése is milyen vicces, ugye – a kormányzati plakátkampányra válaszként adott ellenkampányát? „Tudta, hogy amit sokszor ismételnek, igaznak tűnik?; „Tudta? Mit?”; „Tudta? A Fővárosi Vízművek bármikor LSD-t csempészhetne az ivóvizébe?” – olvashatjuk a „párt” viszonválaszait a menekült-, migráns-, illetve bevándorlástéma kapcsán a leginkább belpolitikai szándékkal hangszerelt kormányzati plakátokra. Nyilvánvalónak tűnik, hogy a rossz kérdésre – ahogyan arról okkal van egyetértés a Jobbikon és LMP-n kívüli ellenzéki oldalon – csak rossz választ lehet adni, kétfarkúsan szólva: hülye kérdésre hülye válasszal lehet felelni. Végeredményben ahol – néhány kivételtől eltekintve – most tart hazánkban a mindennek a hátterében zajló migránsáramlással kapcsolatos diskurzus, annak alapján nem is várhatjuk el, hogy október 2-ig racionális keretben lehessen a kortárs Európára akár fundamentális hatást gyakorolni képes jelenségről a széles nyilvánosságban beszélni vagy vitázni.

Jelzésértékű, hogy a viccpártnak titulált kétfarkúaknak egy év leforgása alatt immáron másodszor sikerült viszonylag rövid időn belül több millió forintot gyűjteniük egy vállaltan olyan kampányra, amelynek nem célja a tájékoztatás, az információátadás, a figyelemfelhívás – hacsak nem annyiban, hogy a kormány „abszurd” kérdéseire rávilágítson –, s a problémafelmutatás is alig. Ugyanakkor nem is csak a nevettetés a feladata. Míg egy fősodorbeli baloldali-liberális pártnak aligha sikerülne egy ad hoc kampányra (e sorok írásáig) 22 millió forintot összegyűjtenie, addig a vállaltan antipolitikai attitűddel rendelkező, „passzivistákra” építő, állampolgári részvételt hirdető párt szinte magától értetődően vitte ezt véghez.

Fotó: MKKP

Egyrészről akár örömtelinek is mondható, hogy a „gyűlöletgeneráló” kampányra adott „leleplező” ellenkampány esetében ilyen könnyen megy az adománygyűjtés, másrészről sokaknak akár aggasztó is lehet, hogy az állampolgárok, illetve az adományozók kevésbé a(z intézményes) szervezet- és közösségépítő projektekre áldoznak (egy párt vagy civil szervezet támogatása sokkal inkább az, mint a kétfarkúság illékony hangulata), amelyek célja vállaltan a kormány- vagy rezsimbontás. Kormányváltást ígérő politikus nem lehet nyugodt, amikor azt látja, hogy a politikai trashkultúra (hiszen az ingyensör kutyosos plakátja mégiscsak az) támogatására és plakátolására néhány Facebook-perc alatt össze tud gyűlni jó pár ember, míg a politikai cselekvés hagyományos módozatainak támogatása vagy kétórányi kitelepülés megszervezése jó pár órát igényel(het).

Ahogyan a kétfarkú aktivistáknak is könnyebb a helyzetük, mint az általuk iparilag bírált (ellenzéki) politikusoknak. Előbbieknek nem kell tekintettel lenniük a felhatalmazás, a képviselet, a felelősség bonyolult viszonyrendszerére, a politikai humornak és fricskáknak nem kell másnap választ adniuk a „mi a teendő” második lépésre, sem pedig abban a politikai ricsajban nem kell majd részt venniük, amely az október 2-i eredményhirdetéssel és annak értelmezésével veszi kezdetét. Hozzá kell tenni, hogy közben a kétfarkúak érvénytelen szavazásra is buzdítanak, egyúttal a „párt” aktivitása a politikai rendszer ismert deficitjeivel, a politikai osztály elismerésének hiányával, a politikai tevékenység kiüresedésével kapcsolatos, fontos és szükséges jelzésnek tekinthető. Ez utóbbi még rendben is lenne, továbbá a viccpártok léte mint kortárs jelenség olyan párttünet, amely reflexióra kényszerítheti a főáramlati politikai erőket – viszont a viccpártok korlátai hamarabb jelentkeznek, minthogy időszerű lenne a „komoly” pártok haláláról értekezni.

Emellett adódik a kétfarkúak kapcsán egy magyar jelenség vagy probléma is. Egy csalódott, a politikától elforduló, kiábrándult, fatalista módon gondolkodó (ellenzéki) politikai térben a politika általános infantilizálásának, a politikusok minden cizelláltság nélküli megbélyegzésének („Tudta? A korrupciós bűncselekmények legnagyobb részét politikusok követik el”) vannak nem szándékolt következményei is. Erősítik-e ezek például azokat a tendenciákat, amelyek szerint az állampolgárok szemében a politika eleve valami lesajnálandó, bűzös dolog, „a nagyok és ostobák játéka”, a korruptak birodalma, azok terepe, akik nem az állampolgárok ügyeivel foglalkoznak? Ennek komoly esélye van.

Amíg ugyanis az ellenzék elmúlt évekbeli teljesítménye ismert, addig a tárgyalt plakátok – a politikai reflexiót erősítő üzeneteik mellett – a politika bagatellizálásának és infantilizálásának eszközévé is válhatnak. Semmiképpen nem szeretnék a „bevezetés az aktivizmusba” típusú kézikönyvek olyan evidens állításaival érvelni, mint hogy a politika közös ügyeink közös intézése, vagy hogy a politika nem egyenlő a pártpolitikával, de azon túl, hogy a kétfarkúak a politikára – azon belül a kormányzati kommunikációra – vonatkozó reflexiót erősítik, közben a(z intézményes magyar) politika komolyan vehetetlenségét, általános abszurditását, az azzal való foglalkozás feleslegességét is hangsúlyozzák (tévesen). Egyfajta kellemes és vicces kivonulási út ez a megcsömörlötteknek.

Az állampolgárok és a plakátészlelők nem egyformán reagálhatnak tehát a kétfarkúak válaszára. Amire leginkább szüksége lenne a politikai közösségnek, az a politikai aktivitásnak és a politika komolyan vehetőségének az erősítése, a politikáról való infantilis vagy megbélyegző gondolkodás félretétele. Természetesen a hazai viccpárti jelenségek megítélése is kontextusfüggő, tehát a kétfarkúak reflexiói számos esetben segíthetik is a politikai tisztánlátást, de akcióik általános és hosszú távú népszerűsége esetén lehet, hogy nem fogunk olyan nagyokat kacagni a „párt” napi ellenséggenerátorának azon találatán, amely szerint a keddi ellenségek az „offshoreozó szírai civilek”. Ugyanis az offshore is gond, a szíriai válság is gond, meg a civil politika is, ha annak csak arra futja, hogy „egy kaposvári magyar sokkal több ufót fog látni életében, mint ahány menekültet”. Mert mi van, ha nem?

A szerző politikai elemző

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 01.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »