„A Pegida egy fortyogó tűzhányó”

„A Pegida egy fortyogó tűzhányó”

A bevándorlásellenes Pegida mozgalom ma látszólag nem más, mint egy tüntetéssorozat, ám a hatását tekintve annál sokkal több. A világnézetét hagyományos politikai formában megjelenítő Alternatíva Németországnak (AfD) idén tavasz óta három szövetségi parlamentben jelen van. Hogy lehet ekkora hatása a mozgalomnak, és mennyiben ludasak ebben a kereszténydemokraták? Többek között erről beszélt lapunknak Werner Patzelt politológusprofesszor a Drezdai Műszaki Egyetemen.

A 2014-ben alakult Patrióta Európaiak a Nyugat Iszlamizációja Ellen (Pegida) nem ma éli legjobb napjait, most csak pár ezres tüntetéseket, esti sétákat tudnak összehozni hétről hétre a fél évvel ezelőtti 20-25 ezres tömegekhez képest Drezda belvárosában. Ám ennek alapján korántsem kell azt hinni, hogy eltűnőben van az iszlám európai terjeszkedése ellen fellépő német mozgalom, amely a bevándorlást nagyon szigorú keretek közé szorítaná. Népszerűségüket jelzi, hogy a Facebookon 204 ezer rajongójuk van – összehasonlításul: a kormányon lévő kereszténydemokratáknak (CDU) 107 ezer.

– Ha a radikálisan rendszer- és elitellenes lázadók mai generációját a politikai felszín alatt gomolygó magmának nevezzük, az egyik vulkán kétségkívül a Pegida mozgalom – véli Werner Patzelt. Az egyetemi tanár a Drezdában született, elit- és idegenellenességéről elhíresült mozgalmat, valamint annak kapcsolódási pontjait az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párthoz behatóbban is kutatja. Idei, hatszáz oldalas Pegida című könyve hatalmas vitákat váltott ki. – Az odabenn fortyogó magma nem más, mint kétség aziránt, hogy az európai jóléti államok fennmaradhatnak, a politikai elit iránti bizalmatlanság és az a jelenség, hogy a bevándorlás nagyságrendje nincs összhangban az integrációra tett igyekezettel. Más hasonlattal élve a Pegida csak a jéghegy csúcsa – mondja a professzor.

– A mozgalom, amely valójában nem más, mint egy tüntetéssorozat, az Európában terjedő jobboldali populizmus egyik megnyilvánulása – állítja Patzelt. A politológus a mozgalmat erőteljesnek nevezi, amely annak ellenére, hogy nincs pártokéhoz hasonló szervezettsége, nagyon hatékony tud lenni. Szerinte a Pegida sokféle ember gyűjtőhelye, ahol csupán 5 százaléknyi a szélsőjobb-náci ideológiát, 20 a jobboldali radikális eszmét képviselő személy, a legtöbben csupán annyit szeretnének, ne úgy folyjon a bevándorlás Németországba, mint most. Patzelt vélekedésével nagyon sokan nem értenek egyet, főként a befogadáspárti németek, akik a Pegidát leginkább a rasszista jelzővel illetik. Tény, Németország keleti felében a mozgalom nagy hatású, polarizálja a társadalmat. A politológus rámutat, a Pegida a médiának is köszönheti nagy ismertségét, mert megalakulása után rengeteg televíziós stáb követte a tüntetéssorozatot.

Felmérések szerint rendkívül nagy az átfedés a Pegida és az AfD között, ám Lutz Bachmann, az utcai mozgalom büntetett előéletű vezére mindeddig hiába keresett alkalmat szövetségre lépni az Alternatívával, az ajánlatot az AfD mindig elegánsan visszautasította. A politológus egyébként azért tartja korszakhatárnak az AfD parlamentbe kerülését három tartományban, mert ez a német nagykoalíciós korszak és hagyomány végét is jelentheti.

Lapunk felvetésére, hogy az ausztriai elnökválasztáson majdnem annyian szavaztak a radikális jobboldali jelöltre, mint a mérsékelt oldalt képviselő zöld politikusra, valamint hogy az Osztrák Néppárt történetének legnagyobb válságát éli, és valószínűleg leáldozott a hagyományos nagypártok koalíciós együttműködésének, a szakember úgy válaszol: hasonló tendenciák mutatkoznak a német közgondolkodásban is. Mint mondta, a kereszténydemokraták által hosszú éveken át folytatott középre húzó – a szociáldemokratákkal versengő – politika azt eredményezte, bár folyamatosan a szocdemektől sikerült választókat nyerniük, közben a jobboldalon engedtek megjelenni egy vákuumot. És ide nyomulhatott be egy új, populista erő.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 04.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »