A Pedagógus Szakszervezet félrevezeti a tanárokat

A Pedagógus Szakszervezet szándékosan félrevezeti a pedagógusokat az őket érintő minősítési rendszer ügyében – közölte az oktatásért felelős államtitkárság pénteken az MTI-vel.

Az érdekvédelmi szervezet korábbi közleményében azt írta, kezdeményezik a kormánynál a sztrájkbizottság azonnali összehívását a pedagógusok előmeneteli rendszere, különösen a nyugdíj előtt álló pedagógusok minősítése és béremelése ügyében.

Az államtitkárság ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy a kormány döntése értelmében mintegy 15 ezer pedagógus van, aki hét évvel a nyugdíj előtt áll, nem vett részt minősítésen és automatikusan, minősítés nélkül Pedagógus I. fokozatból Pedagógus II. fokozatba kerül.

Az államtitkárság szerint a nyilatkozatokkal ellentétben az Emberi Erőforrások Minisztériuma már jóval a jogszabály-módosítás megjelenése előtt tájékoztatta a közvéleményt és a pedagógusokat.

Azt írták, a PSZ mintegy 1400 emberről beszél, azonban arról nem szól, hogy tavaly “közel 13 ezer pedagógus minősítése valósult meg, ebből 1321 fő azon 2016. szeptember 1-jén 7 évvel a nyugdíj előtt álló pedagógusok száma, akik a hiánypótlás lehetősége ellenére sem töltöttek fel értékelhető portfóliót, ezért e követelmény nem teljesítése miatt sikertelen eredménnyel zárták a minősítési eljárást”.

Az Oktatási Hivatal a minősítésben részt vevő pedagógusok számára minden szakmai támogatást megadott és a továbbiakban is megad a megfelelő tájékoztatás és segítség nyújtásával.

Az államtitkárság szerint a köznevelés minden résztvevője részére – így a szakszervezeteknek számára is – pontosan ismert volt, hogy miként történik a nyugdíj előtt álló pedagógusok minősítése. Palkovics László államtitkár a két héttel ezelőtti PSZ tárgyalásokon az országos választmánnyal hosszasan egyeztetett, ahol a szakszervezeti vezetők napirendre tűzhették volna a pedagógus minősítési rendszerrel kapcsolatos aggályaikat, hiszen számukra is tudott, ismert dologról volt szó – olvasható a közleményben.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »