A pápa kiterjesztette a hanyag püspökök elmozdításának lehetőségét

Ferenc pápa lehetővé tette a szexuális bűncselekményeket elkövető egyházi személyek tetteit eltussoló, az ilyen ügyekben "hanyag" püspökök elmozdítását egy szombaton kihirdetett rendelkezéssel.

Az egyházjog már eddig is lehetővé tette a püspökök elmozdítását “súlyos okokra” hivatkozva. Ferenc pápa úgy fogalmazott, a rendelkezéssel pontosítani kívánta ezeket a “súlyos okokat”.

A püspököket ezentúl el lehet mozdítani tisztségükből, ha bűnösnek találják őket kötelességmulasztás vádjában a kiskorúak ellen elkövetett szexuális bűncselekmények ügyében.

Az egyházi személyek szexuális bántalmazásainak áldozatai régóta azt követelték, hogy a püspököket is felelősségre vonja az egyház, ha nem védelmezték nyájukat a pedofiloktól.

Az áldozatok szerint a bűncselekményeket eltussoló püspökök a bántalmazó egyházi személyeket inkább áthelyezik egy másik plébániára, mint hogy jelentsék őket a rendőrségnek.

(MTI)

Más vallás inkább érintett, de ott nem várható ilyen lépés:

Ortodox zsidók szexuális bűncselekményei kapcsán maradt néma a korábbi brooklyni ügyész

Amiről nem eshet szó a "szabad" nyugati médiában: gyermekmolesztáló ultraortodox zsidók

11 gyermekes pedofil rabbit ítéltek börtönre Melbourne-ben

A gyermekmolesztálás mint judaikum: "A megrontás önmagában semmi kárt nem tesz az áldozatban"

Ezért bukott le eddig "csak" néhány száz pedofil zsidó vezető

Újabb pedofil zsidó bukott le – rabbinak készült az ortodox iskola tanára

Újabb szép zsidó szokás: szájjal szívja el a rabbi a körülmetélés során keletkezett vért (újra látható)

Pedofil rabbikra csapnak le a hatóságok Amerikában

32 évet kapott egy pedofil rabbi

Hétéves kislányt erőszakolt meg a rabbi

Újabb pedofil rabbi bukott le

"A brooklyni haszid közösségben nyílt titok a szexuális visszaélések egész sorozata"

Frissítve: videók: 8 ezer pedofil rabbit kaptak el eddig Amerikában + egy lebukás élőben


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »