A Neue Zürcher Zeitung a Népszabadságról

 A Népszabadság megjelenésének felfüggesztésével kapcsolatban közölt jegyzetet szerdán a svájci Neue Zürcher Zeitung (NZZ).

A “legfontosabb magyar kormánykritikus lap” bezárása jelzi, hogy a régióban mennyire politikai és gazdasági nyomás alatt áll a szabad sajtó – áll az NZZ online véleménycikkében. A szerző szerint ugyan számos nyitott kérdés van, azonban a politikai indokok kézenfekvők. Szerinte a miniszterelnök környezetében történt korrupciós ügyek leleplezése miatt haragította magára a lap a kormányt. A cikkíró úgy véli, hogy az eset példája annak, hogy a média válsága miképpen kedvez a politikai befolyásnak, nem csak a keleti uniós tagállamokban, de ott különösképpen.

Új adók és egy “hazafiasabb” médiaszektor kialakulását elősegíteni hivatott szabályozások, amelyeket például Magyarországon és Lengyelországban vezettek be, felgyorsítják a nyugat-európai médiakonszerneknek a 2008-as pénzügyi világválság óta tartó kivonulását a régióból – véli a szerző. “Ugyanolyan logikus, mint amilyen végzetes” – folytatódik a cikk – , hogy ilyen körülmények között a külföldi befektetők kevéssé fektetnek be a szabad sajtó demokráciapolitikai szerepébe. Így a “politikailag kényelmetlen” médiumok elvesztik azt a függetlenségüket, amelyet a külföldi tulajdonosok egy bizonyos fokig kínálnak nekik. A szerző megállapítása szerint a keleti uniós országok egyre autoriterebb módon viselkedő politikusai egyre inkább elveszik a levegőt a kritikus újságírástól és a demokratikus véleményalkotástól – olvasható a svájci lap véleménycikkében.

http://www.nzz.ch/meinung/osteuropas-presse-unter-druck-zwischen-hammer-und-amboss-ld.121451


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »