A Népszabadság eladásáról egyeztetnek

A Népszabadság eladásáról egyeztetnek

A szerkesztőség felajánlásokat is tett, de a tulajdonos írásbeli megállapodást akart, így nem tudtak megegyezni a hétfői folytatásról.

Előkészítik a Népszabadság eladását – ezt jelentette be Murányi András, a lap főszerkesztője, miután több mint két órán keresztül tárgyalt délután a Mediaworks kiadó menedzsmentjével a lap régi-új Bécsi úti székházában.

 A lap vezetésének eredeti célja az lett volna, hogy a Népszabadság holnap is megjelenjen, az online felületük pedig induljon újra, ezért cserébe a szerkesztőség még – bővebben nem kifejtett – felajánlásokat is tett. Murányi András tájékoztatása szerint a tulajdonos ugyan egyetértett az iránnyal, de szükségesnek látta ezt egy megállapodásba foglalni, addig viszont nincs lehetőség a lap megjelenésére.

– Én ezek alapján úgy értelmezem, hogy nem pénzügyi döntés született, hanem valami másfajta döntés – fogalmazott a főszerkesztő. Ezek után – mint mondta – az egyetlen, amiről tárgyalni tudnak, hogy a tulajdonos biztosítsa a Népszabadság eladását. Ezzel a tulajdonos is egyetértett és most egy olyan dokumentumot készítenek, amelybe az ehhez szükséges feltételrendszert is belefoglalják. Murányi András megfogalmazása szerint azon is dolgozni kell, hogy a Népszabadságnak legyen gazdája.

A tárgyalások a lap vezetése és a Mediaworks között már holnap folytatódnak.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »