A néppártosodás nagy eredménye: a két évvel ezelőttihez hasonló eredményt hozna egy mostani választás

A néppártosodás nagy eredménye: a két évvel ezelőttihez hasonló eredményt hozna egy mostani választás

Összesítették az öt nagy hazai közvélemény-kutató intézet negyedéves adatait: most vasárnap a Fidesz-KDNP 46, a baloldali pártok együttesen 24 (az MSZP 13, a DK 8, az Együtt 2, a PM 1), a Jobbik 21, míg az LMP 5 százalékot szerezne.

A 2014-es parlamenti választással közel azonos eredmény születne egy most vasárnapi voksoláson – mondta a Nézőpont Intézet ügyvezetője a Közvélemény-kutatók portál összesítésére hivatkozva a portál által szervezett csütörtöki konferencián Budapesten.

Fodor Csaba közölte: a kozvelemenykutatok.hu portált azért hozták létre, hogy egy helyen elérhetővé tegyék a havi rendszeres méréseket. Hozzátette, az öt nagy hazai közvélemény-kutató intézet (ZRI/Ipsos, Medián, Nézőpont Intézet, Századvég, Tárki) összesített negyedéves adatai alapján a ciklus felénél azt lehet mondani, hogy a két évvel ezelőtti listás választáshoz hasonló eredmény születne most vasárnap is.

Az összegzés szerint egy most vasárnapi választáson a legvalószínűbb listás eredményt nézve a Fidesz-KDNP 46, a baloldali pártok együttesen 24 (az MSZP 13, a DK 8, az Együtt 2, a PM 1), a Jobbik 21, míg az LMP 5 százalékot szerezne. 2014 áprilisában a belföldi listás eredményeket nézve a Fidesz-KDNP 44, a baloldali pártok együttesen 26, a Jobbik 21, míg az LMP 5 százalékos eredményt ért el.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »