A neoliberális csúcselit kizárná a népakaratot

A neoliberális csúcselit kizárná a népakaratot

Az Európai Bizottság elnöke kifejtette, hogy „a miniszterelnökök túlságosan hallgatnak a választóikra, ehelyett full time európaiként kellene viselkedniük”.

Korszakos és paradigmatikus mondatok hangzottak el az elmúlt napokban és hetekben európai politikusoktól a kötelező kvótáról szóló magyar népszavazási kezdeményezéssel és a demokráciával kapcsolatban. Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy abszurdnak és aljasnak tartja a magyar kormány népszavazási kezdeményezését. Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter szerint az Európai Unió „meghal”, ha uniós kérdéseket népszavazással döntenek el. S végül a gyöngyszem: Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kifejtette, hogy „a miniszterelnökök túlságosan hallgatnak a választóikra, ehelyett full time európaiként kellene viselkedniük.”

A fenti idézetekből (példákat még bőven lehetne sorolni) könnyen adódnak a közvetlen következtetések. Eszerint a népszavazási kezdeményezések az Európai Unió kárára vannak, tönkretehetik azt, az unió végét jelenthetik. Vagyis a közvetlen demokrácia legfontosabb intézménye az unió legnagyobb ellensége, másképpen: az unió nem tud működni akkor, ha érvényesül a demokrácia ősi formája, a valóságos népuralom. Világos szavak. Juncker, Schulz, Asselborn – és lehetne még idézni számos vezető európai politikust – szavainak közvetlen értelme így valóban korszakos és paradigmatikus: elfordulnak a demokratikus gyakorlattól, s egyfajta arisztokratikus (lásd Arisztotelész), elitista hatalomgyakorlásra való áttérést szorgalmaznak. Persze lehet, ezt az említett és idézett urak váltig tagadnák és a nyilatkozataik félreértelmezésére panaszkodnának, azonban az a fájó, hogy kimondott mondataiknak mégiscsak ez az értelme.

S tegyük hozzá gyorsan: ha az unió folyamatos befogadásra, Európa muszlim emberekkel való elárasztására épülő migránspolitikáját, kötelező kvótával kapcsolatos elképzeléseit az összes tagállam, így Magyarország is szolgalelkűen elfogadná, akkor lehet, hogy a fentiekhez hasonló nyilatkozatok nem hagyták volna el a szájukat. Itt azonban konfliktushelyzet alakult ki, a központi akarattal szembeszállt egy ország kormánya és közvéleménye, s éppen ezek a kiélezett helyzetek azok, amikor a türelmüket vesztő elitpolitikusok váratlanul – talán önmagukat is meglepve – egyértelműen fogalmaznak. Itt ez történik, népiesen azt is mondhatnánk, hogy kibújik a szög a zsákból, végre megismerhettük és megismerhetjük az EU-s csúcselit valódi véleményét állampolgárokról, részvételről, beleszólásról, polgári kezdeményezésekről, népszavazásokról, egyáltalán – a demokráciáról.

Köszönjük meg nekik, hogy végre nem köntörfalaznak.

Viszont így eljött az ideje annak is, hogy észrevegyük: az uniós és európai ideológiai fősodorhoz tartozó baloldali, liberális, zöld és újbaloldali politikusok már nem elsősorban demokraták, hanem főképp és meghatározóan neoliberálisok. De miért szakít a neoliberalizmus a demokráciával? Röviden szólva azért, mert a neoliberalizmus egy globális, kozmopolita, uralmi pozícióban lévő szűk elitnek az ideológiája. Ennek a pénzügyi, piaci, kulturális és politikai elitnek meggyőződése, hogy a világ problémái, válságai és törésvonalai csak egy koncentrált, globális irányítással oldhatók fel, ha ez nem történik meg, akkor a világ bukásra van ítélve.

Ugyanakkor e globális, kozmopolita, nemzetek feletti érdekkör szembetalálja magát a nemzetállamokkal, a nemzetállami szuverenitásigényekkel, szembetalálja magát a civil társadalmak, az állampolgárok akaratnyilvánításával, amelyek megmutatkoznak a választások során, a népszavazásokban, a különféle polgári kezdeményezésekben, aláírásgyűjtésekben, demonstrációkban és tüntetésekben. Az EU-s politikai elit, amelynek döntő része a globális erők informális képviselője, „ügynöke”, szembesül azzal a ténnyel, hogy terveik társadalmi és nemzetállami ellenállásba ütköznek.

Azt hitték, az hihették, hogy két fő tervük: az Európai Egyesült Államok létrehozása és Európa kevert vallásúvá és fajúvá tétele úgy hatol át az európai országokon, mint kés a vajon. Ebben tévedniük kellett, Európa közép-európai részének kormányai és népei, Európa nyugati felének pedig elsősorban a népei szembeszállnak a globális és kozmopolita elképzelésekkel. Ezért az ingerült és dühödt reakció Junckerék részéről: váratlan ellenállásba ütköztek, holott e szűk elit mögött áll pénz, paripa és fegyver – s persze a média. Ebben a számukra felháborító helyzetben elfelejtik a szép szavakat a hagyományos értékekről, s világosan kifejtik: európainak kell lenni, s nem demokratának. Másképpen: elitistának kell lenni, s nem demokratának.

Szembekerült tehát európai és demokrata. Ki hitte volna ezt, mondjuk 1989–1990-ben! A rendszerváltás időszakában, amikor nekünk Európa a vágyott demokráciát és szabadságot jelentette?

A liberalizmus klasszikus időszakában sem volt ab ovo demokratikus, csak később, a XX. század közepétől egyesült a két értékrend azáltal, hogy a kisebbségi elv (liberalizmus) és többségi elv (demokrácia) konszenzusra jutott, mintegy kiegészítette egymást. Most azonban megjelent egy olyan, globalista és kozmopolita elit, amelyik a neoliberalizmus szellemében ismét világmegváltó terveket dolgozott ki és azokat tűzzel-vassal érvényesíteni akarja. E tervek megvalósítását márpedig éppen a demokrácia akadályozza! Az a demokrácia, amelyik lényegét tekintve sem a neoliberális elit, hanem a széles néprétegek érdekeit jeleníti meg az európai nyilvánosság előtt. Csodálkozhatunk-e ezek után, ha a neoliberális elit szerint a demokrácia valójában „populizmus”?

A demokrácia veszélybe került. Megjelent a neoliberális antidemokrácia, vagy másképpen az antidemokratikus neoliberalizmus.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »