A németországi törökök fele iszlám törvényeket szeretne

A németországi törökök fele iszlám törvényeket szeretne

Bár a németországi törökök 90 százaléka jól érzi magát választott hazájában, minden második jobban szeretne iszlám törvénykezést, és harmaduk szerint a vallásuk lenne a megoldás a társadalmi problémákra – írja az Origo.

A Münsteri Egyetem átfogó felméréséből kiderül, hogy az országban élő török közösség meglehetősen konzervatív a vallás társadalmi szerepét illetően. Németországban 2,7 millió török származású ember él, emlékeztetett a The Local. A felmérés 1201 ember megkérdezésével készült.

Az eredményből kiderül, hogy 47 százalékuk számára fontosabb az iszlám elveinek, mint a német törvényeknek a tiszteletben tartása. Az e véleményt vallók aránya azonban fokozatosan csökken az első generációs bevándorlóktól (57 százalék) a második és harmadik generációig (36 százalék).

A megkérdezettek harmada pedig egyenesen úgy véli, hogy a muszlimoknak vissza kellene térniük a Mohamed próféta korában létező társadalmi rendszerhez.

Minden ötödik válaszadó úgy gondolja, hogy a Nyugat által az iszlámra jelentett veszély indokolja az erőszakot, 7 százalékuk pedig jogosnak tartja az erőszak alkalmazását az iszlám terjesztésének céljából.

A felmérés készítői a válaszok alapján úgy becsülik, hogy a megkérdezettek 13 százaléka tartozik a vallási fundamentalisták táborába.

Az egyetem kutatóit azonban kellemes meglepetések is érték a válaszok elemzésekor.  A megkérdezettek 90 százaléka ugyanis jól érzi magát választott hazájában, 87 százalékuk állítja, hogy szoros a kapcsolata Németországgal. Az is igaz, hogy 54 százalékuk úgy érzi: bármennyire is igyekszik, nem fogadják be a német társadalomba.

Forrás: origo

The post A németországi törökök fele iszlám törvényeket szeretne appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »