A Németországban őt megsértőkre nem vonatkozik Erdogan "amnesztiája"

Németországban érvényben maradnak azok a keresetek, amelyeket Recep Tayyip Erdogan nyújtott be azok ellen, akik őt nyilvánosan megsértették – jelentette be szombaton Berlinben a török államfő egyik németországi jogi képviselője.

Ralf Höcker ezzel nyilatkozatában Erdogan előző napi bejelentésére utalt. Eszerint az államfő "egyszeri gesztusként" törölteti azokat a több száz ember ellen indított hatósági eljárásokat, amelyeket az őt államfői méltóságában megsértettek ellen indítottak. Az ügyvéd ugyanakkor hangsúlyozta: az elnök e szándéka csak a törökországi esetekre vonatkozik, a németországiakra nem.

Az egyik ilyen eset Jan Böhmermann német humorista, televíziós műsorvezetőhöz fűződik, aki egy Erdogant sértő gúnyverset adott elő valamelyik műsorában. A török elnök tiltó végzést kért e vers további elhangzásával kapcsolatosan. A hamburgi tartományi bíróság viszont csak részben adott helyt ennek, olyan döntést hozva, hogy a humorista nem adhatja elő többé nyilvánosan a versnek a török államfő méltóságát sértő részleteit.

Erdogannak ez kevés volt, mert ő a vers egészére vonatkozóan nyújtotta be a keresetét. Az ügyet a mainzi ügyészség is vizsgálja, az eljárást a szövetségi kormány kezdeményezte a török kormány kérésére. Az ankarai vezetés a büntető törvénykönyv 103. paragrafusa alapján kérte a jogi procedúra megindítását. A felségsértési paragrafusnak is nevezett jogszabály külföldi országok intézményei és képviselői megsértésének büntetéséről rendelkezik. Az igazságszolgáltatás ilyen esetekben csak kormányzati felhatalmazással léphet működésbe.

Másodfokon is elutasították viszont Németországban azt a keresetet, amelyet a török államfő az Axel Springer médiatársaság vezetője, Mathias Döpfner ellen nyújtott be, amiért kiállt Böhmermann mellett. A török államfő ezek után már csak alkotmányos panaszt nyújt be, ám ez utóbbinak csak ritkán szoktak helyt adni. Döpfner áprilisban közreadott nyílt levelében azt írta, hogy Böhmermann verse "jól sikerült munka" és jót nevetett rajta, illetve azonosul a vers minden szavával, és vállalja az ebből fakadó jogi következményeket.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »