A németek már ránéznének arra a török megállapodásra

A törökországi puccskísérlet után elindult folyamatok miatt felülvizsgálatra szorul a menekültválság közös kezeléséről kötött EU–Törökország-megállapodás – mondta a német kormány emberi jogi megbízottja egy keddi lapinterjúban.

A megállapodás előfeltétele a jogállamiság érvényesülése, ez azonban Törökországban „jelenleg nem biztosított”, ezért „helytelen, ha kiszervezünk jogállami döntéseket” Törökországba – mondta Bärbel Kofler a Madsack német médiacsoport regionális lapjai közös szerkesztőségének (RedaktionsNetzwerk Deutschland – RND) adott interjúban.

A szociáldemokrata párt (SPD) politikusa hangsúlyozta, hogy „az aktuális törökországi fejlemények fényében újra kell értékelni az EU–Törökország menekültügyi megállapodást”.

Az EU és Németország nem teheti meg, hogy nem vesz tudomást arról, hogy „az afgánok, irakiak és irániak menedékjogi kérelmeit nem jogállami szabályok alapján dolgozzák fel Törökországban” – tette hozzá.

„Nem működik”

Törökország ugyan sok erőfeszítést tett a területén tartózkodó hárommillió szír állampolgár ellátásáért, és helyes, hogy az EU és Németország pénzügyi támogatást nyújt ehhez, de a megállapodás számos eleme „nem működik”, így például szíriai menekültek „elenyészően csekély” számban utazhattak be legális úton Törökországból az EU-ba.

Mindennek alapján a német kormánynak át kell gondolnia, hogy milyen más megoldásokat lehet alkalmazni. Szóba jöhet például a közel-, és a közép-keleti térségben működő nagykövetségek kapacitásának növelése, hogy a menedéket kereső emberek ezeken a külképviseleteken nyújthassák be kérelmüket – mondta az emberi jogi kormánymegbízott.

A törökök is torpedóznának

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lapban hétfőn kijelentette, hogy ha az EU nem szünteti meg a vízumkötelezettséget, Törökország „arra kényszerül”, hogy elálljon a menekültügyi megállapodástól. Aláhúzta, hogy az ankarai kormány konkrét menetrendet akar látni. „Ez jelentheti október elejét vagy közepét is – de a dátum lefektetését várjuk” – mondta.

A megállapodás szerint vissza kell küldeni a Törökországból a görög szigetekre március 20. óta érkezett, a görög hatóságok által elutasított menedékkérőket és a menedékjogi kérelem benyújtásától elzárkózó illegális határátlépőket. Uniós tagországok cserébe a tehermegosztás jegyében – egy egyelőre 72 ezer fős kontingens erejéig – legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, amennyit a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba.

A megállapodás arról is rendelkezik, hogy felgyorsítják a Törökországgal szembeni uniós vízumkötelezettség feloldásáról 2013-ban kezdett tárgyalásokat. Az eredeti tervek szerint júliusban vezették volna be a vízummentességet, de Ankara nem teljesítette az EU 72 feltételének mindegyikét.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »