"A német történelem legszerencsésebb, legsikeresebb korszakában vagyunk"

MTI nyomán

Németországban senkinek semmilyen juttatását nem rövidítették meg a menekültek miatt, a mostani pedig a német történelem legszerencsésebb, legsikeresebb korszaka – mondta a német pénzügyminiszter egy csütörtöki interjúban.

Wolfgang Schäuble a ZDF országos köztelevízióban sugárzott interjúban eltúlzott és alaptalan félelemnek nevezte, hogy bármiféle megszorításra lenne szükség a menekültek miatt.
   

Az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik legtekintélyesebb politikusa az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű parlamenten (Bundestag) kívüli párttal kapcsolatban hozzátette, hogy vannak, akik “bebeszélik” az embereknek, hogy hátrányt szenvednek a menekültek miatt, és felelőtlen módon kihasználják és felerősítik félelmeiket.
    
Az így felszított “világvége hangulattal” szemben az igazság az, hogy “a német történelem legszerencsésebb, legsikeresebb korszakában vagyunk” – húzta alá.

Egy, a legszerencsésebb és legsikeresebb pillanatok közül – Köln, szilveszter


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »