A négyezredik magyar Suzukival megrakott vonat is útra kelt

A négyezredik magyar Suzukival megrakott vonat is útra kelt

Elindult a négyezredik, magyar Suzukikkal megrakott vonat a komáromi vasútállomásról. A szerelvény 200 kocsit visz Belgiumba, ahol hajóra rakják a járműveket.

Körülbelül 600 méter hosszú volt és 20 kocsiból állt a négyezredik vonat, amely a Suzuki exportra szánt autóit indította útnak Komáromból. Az idén 25 éves esztergomi üzem a kezdeti időkben 50 ezer autót gyártott évente. Mára megnégyszerezte a termelést, és a világ minden részére – egyebek mellett a márka hazájába, Japánba is – szállítanak kocsikat.

„Most kezdtük, alig egy hónapja az új S-cross gyártását, a Vitara pedig azt kell, hogy mondjuk, hogy nagyon sikeres, nemcsak a magyar piacon, hanem egész Európa-szerte, sőt most már a tengerentúlon is egyre nagyobb az igény. Úgy gondoljuk, hogy ezzel a két modellel ki fogjuk teljes mértékben tölteni a kapacitásainkat¨ – vélekedett Krisztián Róbert, a Magyar Suzuki Zrt. értékesítési igazgatója.

Az esztergomi Suzukik az elmúlt negyedszázadban 5 millió kilométert tettek meg vasúton. „Alapvetően a közút a legrugalmasabb fuvarozási eszköz, de nagyobb mennyiségeket, tömegárut nagyon nehéz csak közúton lebonyolítani. Én azt gondolom, hogy Európában a közúthálózat annyira telítve van, hogy ennek megfelelően Brüsszel elő is írja azt, hogy bizonyos új ipari kibocsátóknak meghatározott mennyiséget vasúton kell bonyolítania” – mondta Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria Zrt. vezérigazgatója.

A kedden elindított 200 autót Belgiumban rakják hajókra.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »