A néger mozgalom kárpótlást követel az amerikai rabszolgaságért

A Black Lives Matter nevű polgárjogi mozgalom tagszervezetei kárpótlást szeretnének a rabszolgaságért, és egy sor javaslatot terjesztettek elő. A mozgalom – amelynek jelentése magyarul: a fekete életek számítanak – nyilvánosságra hozta első politikai platformját, amelyet a választások szereplőinek figyelmébe ajánlott. legfontosabb követelés a büntetőjogi reform megvalósítása és a kárpótlás a rabszolgaság korszakának borzalmaiért.

A mintegy ötven tagszervezet koalíciójából álló, laza szerveződésű mozgalom programja hat követelést és további mintegy negyven ajánlást fogalmaz meg, ezek az amerikai katonai kiadások csökkentésétől kezdve a biztonságos ivóvíz megteremtéséig az élet sok területére kiterjednek.

A legfontosabb követelés a büntetőjogi reform megvalósítása és a kárpótlás a rabszolgaság korszakának borzalmaiért. Közleményében a mozgalom leszögezi azt is, hogy véget kell vetni “a fekete közösségek elleni, láthatóan növekvő erőszaknak”.

“Radikális változást akarunk, nem pedig egyszerű reformot” – nyilatkozta Michaela Brown, a mozgalom egyik tagszervezete, a Baltimore Blokk szóvivője. Egy másik tagszervezet pedig a közleményében azt hangsúlyozta, hogy egyik nagy párt sem viseli szívén az amerikai feketék gondjait.

mti


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »