A NATO-csúcs margójára

Ha valakinek problémái vannak, elveszti a tekintélyét, csúcstalálkozót hív össze. Áttörőnek vagy történelminek nevezi azt és bejelenti, hogy fontos intézkedéseket fogadtak el. Ugyanúgy, ahogy az Észak-atlanti Szövetség (NATO) is csinálta.

 

A varsói NATO-csúcstalálkozónak a szövetség eredeti állapotához, vagyis a tagállamok közös védelméhez történő visszatérést kellett volna jelentenie. Ha tényleg így történt volna, megérdemelné a támogatást. Ha van jövője a NATO-nak, (…) nyíltan el kell ismerni, hogy a NATO „exportálása” Jugoszláviába (a törvényellenes „humanitárius bombázásokkal”), Afganisztánba, Irakba, Líbiába vagy Szíriába nem volt jó ötlet.

 

[Ezzel] megosztották az egységes Nyugatot, és a szövetség elvesztette tekintélyét és presztízsét. Hiszen az afganisztáni, iraki, líbiai és szíriai missziókat éppenséggel még a legnagyobb optimisták sem nevezték sikeresnek. (…)

 

Ráadásul Jugoszlávia (1999) esetében a NATO akciói nemzetközi törvényt sértettek, ami ma csúnyán visszaüt a Nyugatra. (…)

 

A kétarcúság folytatódik

 

(…) A NATO a varsói csúcstalálkozón is a szövetség kétarcú politikájának foglya maradt. A Szövetség bár elhatározta, hogy legalább szimbolikus mértékben új katonai egységekkel megerősíti a keleti szárnyat Lengyelországban és a Baltikumban, ami teljesen rendben van, a másik oldalon azonban tovább folytatódik a Szövetség „exportja” a határain kívül zajló konfliktusokba – azok eltakarítása céljából.

 

Az afganisztáni NATO-misszió befejezésének korábbi megerősítése ellenére a küldetés folytatódni fog, mert Afganisztánban még mindig szétesőben van és a konfliktus felé tart… Az Egyesült Államok sürgetésére a NATO-nak részt kell vennie a szíriai és iraki katonai repülőtereket érintő hadműveletekben, de csak korlátozott mértékben, mivel amerikai nyomásra Franciaország és Németország ellenálltak. A NATO folytatni fogja az iraki katonák kiképzését Jordániában, hasonló segítséget kínál Líbiának is.

 

National Interest: Abszolút színház

 

(…) A NATO legfontosabb döntése – a Baltikum katonai megerősítése – a The National Interest szerint csak játék. A lap megjegyzi, hogy a 140 milliós Oroszország ma nem jelent és nem is jelenthet valós biztonsági fenyegetést a NATO – a legerősebb szövetségi rendszer 900 millió lakossal – számára.

 

Egy szerény (4 ezer fős) haderő állomásoztatásának nincs katonai értelme, csupán politikai: befolyásolni az európai védelmi politikát, és a védelmi intézkedések oldalára állítani az Európai Uniót és a tagállamait.

 

„Obama elnök és az amerikai külpolitika számára nem lényeges, hogy mennyivel járulnak hozzá a védelemhez az egyes tagállamok… Az Egyesült Államok a kezében akarja tartani az európai védelmi politikát. Ezért fizetni is hajlandó. Fél ugyanis az alternatív védelmi szövetségektől, beleértve azt is, amit az EU szervez, mert az túlságosan békülékeny vagy gyenge lenne. A NATO az Egyesült Államok eszköze arra, hogy irányítsa az európai védelmi politikát”, írja a The National Interest.

 

És ebben teljesen igazuk van. Európa biztonsági szerkezetét az USA határozza meg – saját érdekei és nem európai nézőpontok szerint.

 

Jó hírek is vannak

 

Hogy ne legyünk túlságosan kritikusak: a NATO-csúcstalálkozón megmutatták magukat az európai tagállamok is. Főleg Németország és Franciaország.

 

Először: nem engedték, hogy előkerüljön Ukrajna NATO tagságának kérdése. Igaz, sok dolguk e téren nem volt, mert Obama nem folytatja elődje, George Bush politikáját a NATO minden áron történő bővítéséről…

 

Ez egy jó hír. Ukrajna NATO-tagsága biztosan érdekében áll az ukrán oligarcháknak, de biztosan nem érdeke a Szövetségnek és tagállamainak. Az európai tagoknak sokkal inkább jelentene biztonsági kockázatot, mint pozitív hozadékot…

 

Másodszor: A Európai Rakétavédelmi Rendszer az Egyesült Államok kezéből átkerül a NATO parancsnoksága alá. Bár ez tisztán szimbolikus jellegű lépése az amerikaiaknak (a NATO-t őt irányítják), de formálisan rendben van. (…)

 

Harmadszor: A Financial Times szerint több európai tagország vezetője a csúcstalálkozón nyíltan szembeszegült az amerikai irányvonallal – főleg a németek, franciák és olaszok –, és nyomatékosította, hogy a NATO-nak Oroszország nem az ellensége, hanem a partnere.

 

Egyébként, ha már a partnerségnél tartunk… A Nyugat (és a NATO) előtt álló kihívások egyike az európai országok emancipációja lesz. Mármint, hogy a szövetségen belül Amerika által mérvadónak tekintett partnerek legyenek, ne egyszerű gyalogok, akiket védeni – és irányítani – kell. (…)

 

Aktuality.sk, Dag Daniš: NATO by nemalo byť palicou Spojených štátov


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »