A napbaöltözött ember – emlékezés Prohászka Ottokárra I.

A napbaöltözött ember – emlékezés Prohászka Ottokárra I.

 

Az idősebb nemzedék tagjai, mint én is, fenntartással kezeljük a „szocialista” szót… Fiatalkorunkban ez a szó fosztóképzőként működött, s amikor a demokrácia, a gazdaság elé tették, tudtuk, hogy pont az ellenkezője igaz: a szocialista demokrácia, mindent kifejezett, csak a népakaratot nem, a szocialista gazdaság meg működésképtelen volt.

Mégis, hiszem, kár lenne ezért a szóért: a szociális igazság alapelvvé emelése, a szociális gondolkodás jóval megelőzte azokat, akik erőszakot követtek el ezen a fogalmon. Ezt az igazságot Prohászka Ottokár már jóval azelőtt zászlajára emelte, hogy a nemzetközi és a nemzeti szocializmus ideológiává silányította volna.

Prohászka Ottokárt sokféleképpen minősítette az utókor: antiszemitának, reakciósnak, lázadónak – a mai, politikai korrektségbe zárt szemlélet igazolva lát minden vádat ellene. Én azonban, nem tagadva esetleges hibáit és tévedéseit, egy jóra és igazságra törekvő keresztény magyar pap arcképét szeretném felmutatni.

Prohászka Ottokár morva családból származott (a fiatalok kedvéért: ma már Morvaországot hiába keresnék a térképen, a népek börtönének tartott Osztrák-Magyar Monarchiában még létezett, de a győztesek az I. Világháború után a népek önrendelkezésére hivatkozva megszüntették ezt a szláv országrészt).

Érdemes elgondolkoznunk ezen a tényen: Prohászka Ottokár szláv származású volt, így lett a magyar katolikus egyház egyik szellemi vezetője, az a püspök, aki Horthyt kormányzóvá választása után felszólította az eskütételre – akkor ezen a tényen senki sem akadt fenn, de talán még észre sem vette. Ma Szlovákiában elképzelhetetlen magyar anyanyelvű püspök, már azt eredménynek kell tekintenünk, hogy magyarul is tudó segédpüspök szolgál.

Ha Nyitrán járunk, érdemes elzarándokolni a kápolnához, ahol megkeresztelték 1858-ban és imádkozni azért, hogy a felvidéki magyarság megkapja azt, amiért a rendszerváltás óta imádkozik: magyar püspököt.

Fájdalmas arra gondolni, hogy ma a kápolna falán egy tábla Szűz Máriát, mint Szlovákia Patrónusát nevezik meg – nem azért fájdalmas, mintha azt hinnénk, hogy Szűz Mária nem ugyanúgy szereti a szlovákokat, mint a magyarokat – de őseink, őseim, akik ebben a városban éltek, a Magyarok Nagyasszonyához imádkoztak ezen a helyen.

Ottokár útja egyenesen, kitérők nélkül vezetett a papsághoz. 1873-ban került be az esztergomi kisszemináriumba (ez még nem papképző volt, hanem csak annak előszobája) és 1882-ben kezdte meg papi szolgálatát az esztergom-kertvárosi plébánián. Esztergomi éveiben a Magyar Sion c. katolikus lap társszerkesztője és az Esztergom c. politikai lap szerkesztője.

1905-ben nevezték ki székesfehérvári püspöknek. „Bevonulása” rendhagyó módon történt: a vasútállomást feldíszítették érkezésére, kivonult a város krémje – és Prohászka nincs sehol! Senki sem vette észre az egyszerű papot, aki útitáskájával észrevétlenül szállt le a vonatról és gyalogosan indul el a püspöki palota felé. A szenteket az attribútumok alapján szokták felismerni: ha egyszer Prohászkát szentté avatják, jelképe az esernyő és a breviárium lehetne, amivel mindig sétálgatott a városban.

Működését nehéz lenne kategóriákba sorolni: harcolt Ady Endre és a Nyugat szellemi hatásai és a forradalmi munkásmozgalom ellen, ellenezte Magyarország részvételét a világháborúban, de modernista nézetei miatt Róma több könyvét is betiltotta. (Érdemes azonban megjegyezni, hogy a tiltás csak a könyveire szólt, X. Szent Pius pápa ennek ellenére is nagyra becsülte Prohászkát.)

 

The post A napbaöltözött ember – emlékezés Prohászka Ottokárra I. appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »